Az ukrajnai háború stagnál. Sem az ukránok, sem az oroszok sem képesek jelentősebb sikereket elérni. Mindeközben rémisztő hír járja be a nyugati sajtót: a háború kezdete óta az ukrán férfiak várható életkora tíz évet zuhant. A háború előtt egy ukrán férfi átlagosan 66-67 éves korig  maradhatott életben. Ez a szám mára 57-58 évre zuhant. . Az ország ekként a várható életkor szempontjából a két sereghajtó, Csád és Nigéria tőszomszédságába került. Az utóbbiakban a férfiak átlagéletkora 54 év. De a veszteséget ott a nagyon magas szaporaság ellensúlyozza. Ukrajna azonban a szülőkorú nők natalitása szempontjából is valahol a lista végén áll a maga 0,7 százalékával.

S mindehhez az is hozzájárul, hogy a háború kezdete óta 6 millió ukrán hagyta el az országot, s négymillió rekedt az oroszok által megszállt területeken. A felmérések szerint a háború után is csak a kivándoroltak 10 százaléka szándékszik visszatérni. Magyarán a legtermékenyebb néposztály marad távol hazájától.

A fronton bekövetkezett veszteségekről nem is beszélve. Az ország ekként Európa egyik legnépesebb országából lassan Románia vagy Magyarország szintjére zuhan. S a csökkenés a háború befejezése után is csak fokozódhat.

Az ukrán állam közelgő összeomlásáért, mely a jelek szerint a győzelemtől függetlenül bekövetkezhet, ki lesz majd a felelős?

Joggal vetődhet fel az a kérdés is, ilyen körülmények között mi értelme volt és van magának a háborúnak?

A határok sérthetetlenségének védelme? Hiszen azt világ szerin tova folyton megsértik. S nem is akárkik. Koszovót maga az Amerikai Egyesült államok bombázta le Szerbiáról. S Tajvant Kína is magáénak igényli, s előbb-utóbb bizonyosan be is fogja kebelezni.

Az Európai demokrácia védelmének érve sem áll sokkal szilárdabb lábakon, hiszen éles elme kellene ahhoz, hogy eldöntse, melyik a demokratikusabb ország: Ukrajna vagy Oroszhon? Nyilvánvalóan egyik sem az.

A háború előtti Ukrajnában élt orosz kisebbség kérdése sem tartozott a megoldhatatlanok közé. Sőt. A lakosság túlnyomó többsége birtokában volt és máig is birtokában van a kérdéskör legtisztességesebb megoldásának, a kölcsönös kétnyelvűségnek. Ha valakik képesek lehettek volna a fogalom miden értelmében megérteni egymást, azok épp az oroszok, azaz Alexandr Puskin és Tarasz Sevcsenko népe. Ha dél-tiroli németek és olaszok, a Kanadában élő quebeck-i franciák és angolok kisebb nagyobb feszültségekkel, de konfliktusok nélkül megférek egymás mellett, miért épp az oroszok és az ukránok ne férhettek volna meg?

Ennek ellenére az orosz–ukrán határon évek óta patakokban folyik a vér, az Unió államainak háborús elszántságából ítélve még évekig folyni fog. Az egyetemes emberi jogok, az Unió hangadó államai által ingerülten tagadott nemzeti szuverenitás jegyében. 

Úgy tűnik, a világ népei ismét kiszabadították magukat az empátia rabságából. Kihalt belőlünk a képzelőerő. Képtelenek vagyunk magunk elé képzelni a mind szofisztikáltabb keleti és nyugati fegyverek által széttrancsírozott ukrán és oroszok holttestek napi ezrekben számolt tömegeit. A szülők, a feleségek, a gyerekek szenvedését.

S ismét mi végre? Mit javíthatna a világon az, ha az ukránok kerekednek fölül, s mit, ha az oroszok? Csak gyűlölet és bosszúvágy fertőzhetné még mélyebben a lelkeket. Ma már olyan emberek is képesek halálosan gyűlölni egymást, akik soha élő oroszt vagy ukrán nem láttak életükben.

A sajtó képes bennük is elültetni az értelmetlen gyűlölködést és az azok iránti intoleranciát, akik képtelenek gyűlölködni. 

A pármai egyetem világhírű kutatója, Giacomo Rizzolatti majmokon végzett kísérletekkel fedezte fel az úgynevezett tökörneuronokat, azaz a másik emberekben zajló lelki folyamatok megértésének képességét, magyarán az együttérzést megalapozó empátia idegrendszeri alapjait. Azt jósolta, hogy ezzel talán az emberi együttélés képességének megszilárdítására is nem remélt lehetőség nyílik. Úgy tűnik, ez önmagában még nem lesz elég…

A gyűlölködés fiziológiai alapjainak rejtélyét is fel kellene tárnia valakinek, hogy az emberiségen egyre inkább eluralkodó őrület gáttalan terjedésének valamiként határt szabhassunk.

Az lehetne az igazi győzelem.