Az oroszok nem kívánnak további ukrán területeket elfoglalni

A korábban megszállt területeket azonban meg akarják őrizni, mondta Dmitrij Peszkov egy interjúban.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkvában nyilatkozva közölte, hogy az ukrajnai hadművelet a belátható időben még folytatódni fog, írja a Világgazdaság. A The New York Times című amerikai lapban vasárnap megjelent interjújában leszögezte, hogy Moszkva nem kíván további ukrán területeket elfoglalni, mindössze azokat akarja ellenőrizni, amelyek alkotmánya szerint részét képezik.Fotó: Agerpres

Ezek a térségek magukban foglalják a 2014-ben elcsatolt Krímet, valamint 2022 óta Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon régiókat, amelyek területén továbbra is harcok folynak.

Közben lezajlottak – Oroszország meghívása nélkül – a szaúd-arábiai Dzsiddában a béke elősegítését hivatott kétnapos tárgyalások. Erről Andrij Jermak, az ukrán elnök hivatalának vezetője, úgy számolt be, hogy ugyan eltérő álláspontok fogalmazódtak meg, de a hozzávetőleg 40 részt vevő ország képviselői kiálltak az ENSZ Alapokmánya, a nemzetközi jog, valamint az államok szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartása mellett.

 „Éppen ezeken az elveken alapul Volodimir Zelenszkij ukrán elnök békejavaslata, amelyet részletesen ismertettünk” - hangsúlyozta Jermak. Mint mondta, az országok már fontolóra is vették, hogy milyen szerepet játszhatnának ennek megvalósításában. Zelenszkij elképzelése orosz háborús bűnösök elítélésére szolgáló törvényszékek felállításán, biztonsági garanciákon, valamint az orosz csapatok kivonásán alapul Ukrajna területéről.

A kétnapos találkozón a kijevi vezetést támogató nyugati nagyhatalmak, valamint a fejlődő országok, így India, Brazília, Dél-Afrika és Kína tisztségviselői vettek részt. Oroszországot nem hívták meg a tanácskozásra.

Kapcsolódók

Kimaradt?