A gyermekeknek óvoda, iskola kell. Persze, nem elég maga az épület, sőt nem is az a legfontosabb. Mindenekelőtt oktatók kellenek, felkészült tanári karra van szükség.

Gyermekeink, kis túlzással, több időt töltenek az iskolában, mint otthon, az pedig biztos, hogy több időt töltenek tanáraikkal, mint szüleikkel. Nem mindegy tehát, hogy szakmailag mennyire felkészültek, emberileg mennyire megfelelőek a tanárok. Életre szóló, meghatározó hatású lehet egy-egy kiváló, emberileg is kimagasló tanáregyéniség, de megfordítva is igaz: egyáltalán nincsenek jó hatással a gyermekekre a frusztrált, depressziós, kis fizetésért, éhbérért agyonhajszolt oktatók.

Magyarországon ma pontosan ez a helyzet. A magyar tanügy problémái körül újabban ismét felfokozódó feszültségben, magas rangú kormányzati hivatalnokok és parlamenti közméltóságok rosszallóan nyilatkoznak, miszerint a tisztességes tanári tevékenység nem a fizetés függvénye vagy, hogy erkölcsileg mennyire aggályos, ha a tanárok polgári engedetlenségre adják a fejüket. Eszmefuttatásaik ahelyett, hogy megnyugtatnák a kedélyeket, csak olaj a tűzre, hiszen a tanári átlagfizetés sokszorosával a zsebükben beszélnek, így méltatlankodásuk nem több mint üres moralizálás.

A tanárok egyre keserűbben űzik ősrégi hivatásuk, vagyis több-kevesebb sikerrel hányják a borsot a falra, és most már nem csak a tantermekben, de odakinn az utcán, a tereken, a budapesti hidakon is. Tüntetnek. Nehéz megítélni, hogy a nebulók mennyit értenek a tanári szóból, ha az a természettudományokra vagy a humán órákra oktatja őket, az viszont világos, hogy a tanulók nyílt szívvel, ép ésszel megértették az egyszerű igazságot, melyre a politikusok egyelőre még nem fogékonyak, vagyis, hogy a tanár is ember: sok tanulás után és munka mellett, nem szeretnének éhbéren élni és éhkoppon maradni, ráadásul úgy, hogy a társadalom más, ugyancsak közpénzből élő szegmensei igencsak jól élnek, és, köszönik szépen, virulnak.

Szolid országokban a különböző ágazatok dolgozói, amennyiben elégedetlenségük elér egy bizonyos szintet, sztrájkba lép(het)nek. A sztrájkjog alapjog, minden civilizált országban az Alkotmány biztosítja. Magyarországon, a rendkívüli helyzetre hivatkozva, külön törvénnyel megvonták ezt a jogot a tanügyben dolgozóktól. A világon a legtöbb országban létezik Tanügyminisztérium, mely a nemzeti oktatás dolgait felügyeli és szabályozza. Magyarországon újabban már nincs Tanügyminisztérium, az országos tanügy elvi és gyakorlati dolgait, mondhatni sorsát, a Belügyminisztérium intézi és ellenőrzi.

A belügyminisztérium belső természete szerint rendőrtempóban működik: a törvényes sztrájk alkotmányos rendet felülíró ellehetetlenítése következtében polgári engedetlenségbe kezdő tanárok némelyikét – kihágásuk mértékével aránytalan mértékben – azonnali hatállyal elbocsátották! Ez rendőrösen keménykedő, de szavatoltan kontraproduktív eljárás, különösen az amúgy is egyre növekvő tanárhiánnyal küzdő magyar tanügyben, hiszen a tanárok esetleg elbizonytalanodnak és meghátrálnak, de nem hátrálnak meg a tanulók, a fiatalok!

Nincs rosszabb ötlet ugyanis, mint egy osztály szeretett tanárát, osztályfőnökét, esetleg az iskola népszerű nevelőjét egyik pillanatról a másikra kirúgni! Úgy fog kirajzani az iskola sok száz diákja, mint mikor támadás éri a kaptárt! A tanárok sorsával még ha lehet is játszani, nem lehet megtenni ugyanezt a fiatalokkal. A Budapesten és az országban zajló tüntetések molinóin, kartonlapjain írja: A ma osztálya, a jövő országa! Botfülűeknek kell lenniük az illetékes politikusoknak, ha nem értenek ezekből a tiszta szavakból! Úgy látszik, teljesen elfeledték saját fiatalságukat, hajdanvolt, mára nyilvánvalóan megfakult őszinteségüket és bátorságukat, ha nem értik meg és nem veszik komolyan az üzenetet. A tanárok kirúgása helyett – csak nem fognak további százakat, ezreket kirúgni?! – inkább üljenek le tárgyalni a tanárok érdekképviseleti szervezeteivel, mert ha nem, a diákokkal, azok szüleivel és nagyszüleivel mennek majd szembe. A diákok tiszta szívéből gerjedt őszinte haraggal pedig nem tanácsos játszani, mert nem lehet vele szembeszállni, ezt minden tanár tudja, de, úgy tűnik, a politikusok még nem tanulták meg a leckét. Vagy nem voltak hajdan maguk is szabadságért, méltóságért és méltányosságért harcoló diákok, fiatalok?

(Nyitókép: Pixabay)