A Székelykő és Torockó látványa összetartozik. A szikla, az alatta húzódó fehér házak sora és az itt élők vendégszeretete együtt az erdélyi magyarság egyik legismertebb jelképe. A látogatóknak örökség, a torockóiaknak a mindennapi életük része. Egy közigazgatási átszervezés után a hegy és a házak ugyanott maradnának. Megváltozhatna viszont a közösség lelke és az, hogy mekkora beleszólása maradna a saját jövőjébe.

A minap itt, Torockón az 1500 lakos alatti erdélyi községek vezetőivel nyilatkozatot fogadtunk el. Ebben elutasítottuk a Szociáldemokrata Párt által bejelentett, kizárólag lakosságszámra épülő, szakmai és társadalmi egyeztetés nélküli átszervezést. Kimondtuk: községeket csak akkor szabad összevonni, ha az érintett közösségek népszavazáson beleegyeznek, és az átalakítás nem csorbítja a kisebbségi jogokat.

A kormány terve jelenleg 423, legfeljebb 1500 lakosú települést érint, köztük vannak évszázados magyar közösségeink is. Az ismertetett elképzelés önkéntes egyesülést ösztönözne pénzügyi támogatással. Azt még nem tudjuk, melyik község melyikkel egyesülhetne, és pontosan milyen feltételekkel. A fejlesztési miniszter ugyanakkor az önkéntes szakasz után kötelező összevonást is kilátásba helyezett. Egy közösségnek akkor van valódi választása, ha minden szükséges információ birtokában szabadon dönthet, és a döntését akkor is tiszteletben tartják, ha nemet mond.

Érdemes tisztázni azt is, mit jelent az összevonás. A község több falut magában foglaló önkormányzati egység is lehet. Az egyesítéssel elveszítheti az önálló önkormányzatát. Akár egy másik településen dönthetnek majd a közös pénzről, a fejlesztésekről és a szolgáltatásokról. A helyi közösségnek ezután egy nagyobb egységen belül kell érvényesítenie az érdekeit.

Vegyük Torockó példáját. Fehér megyei környezetében nagyobb, román többségű községek találhatók. Ha a magyar községet valamelyikkel összevonnák, egy több ezer lakosú közigazgatási egység része lenne, amelyben a magyar közösség kisebbségbe kerülhetne. Ebben az esetben a magyar közösséget jó esetben néhány helyi tanácsos képviselhetné, miközben elveszítené a lehetőséget, hogy önállóan határozzon fejlesztési prioritásairól, kulturális intézményeiről és helyi ügyeiről.

Románia 14 megyéjében összesen 63 olyan közigazgatási egység van, amelynek lakossága nem haladja meg az 1500 főt, és ahol a magyarok aránya meghaladja az 5 százalékot.

Polgármesterként egy reformtól azt várom, hogy az emberek könnyebben intézhessék az ügyeiket, jobb szolgáltatásokat kapjanak, és beleszólhassanak közösségük életébe. A kormánynak meg kell mutatnia, hogyan szolgálná mindezt a községek összevonása. Ha egy átszervezés csak a hivatalok számát csökkenti, a jogos kérdésekre azonban nem ad meggyőző választ, attól még nem nevezhetjük reformnak.

Egy kis községben a polgármester nem egy távoli hivatal vezetője. Ismeri az embereket, tudja, melyik utcában kell megjavítani az utat, melyik család szorul segítségre, és melyik beruházás a legfontosabb a közösség számára. Ez a közelség nem a közigazgatás gyengesége, hanem az egyik legnagyobb erőssége. Nem eltávolítani kell a döntéseket az emberektől, hanem közelebb vinni hozzájuk.

Az embereknek egyáltalán nem mindegy, hogy egy igazolásért három vagy harminc kilométert kell utazniuk. Jár-e oda busz? Milyen szolgáltatások maradnak helyben? És ha a falujukban javításra szorul egy út, lesz-e, aki eléri, hogy pénz is jusson rá a közös költségvetésből? Ezekre a kérdésekre még nem született megnyugtató válasz.

A magyar közösségek számára mindehhez további tét társul. Egy összevonás megváltoztathatja az etnikai arányokat, a választott képviselet súlyát és az anyanyelvű ügyintézés feltételeit. Továbbra is beadhatjuk magyarul a kérelmünket ott, ahol eddig megtehettük? Magyarul kapunk rá választ? A meglévő jogok megőrzésére előzetes, egyértelmű biztosítékok kellenek!

Az elmúlt évtizedekben éppen azt tapasztaltuk, hogy a kistelepüléseken, különösen az önállóságukat visszanyert közösségekben hatalmas energiák szabadultak fel. Mert ezeknek a közösségeknek is megvan a maguk erős helyi identitása, összetartozás-tudata és tenni akarása. Az önállóság felelősséget, kezdeményezőkészséget és új lendületet adott nekik. Ennek köszönhetően sok esetben gyorsabban és látványosabban fejlődtek, mint a náluk jóval nagyobb községek. Ezért az önállóságukat nem felszámolni, hanem megerősíteni kell!

Romániának valódi reformra van szüksége. Kevesebb bürokráciára, egyszerűbb ügyintézésre, hatékonyabb intézményekre. Kezdjük azokkal az állami intézményekkel, amelyek párhuzamosan végzik ugyanazt a munkát. Két szomszédos község közösen is alkalmazhat szakembert vagy megszervezhet egy szolgáltatást. Erre a törvény ma is lehetőséget ad, miközben mindkét község megőrzi az önállóságát.

Az RMDSZ ezért ragaszkodik a Torockói Nyilatkozatban rögzített helyi népszavazáshoz. Nem puszta formaságot akarunk, hanem valódi döntési lehetőséget. Ehhez nyilvános hatástanulmány, érthető tájékoztatás és érdemi vita kell. Ha bármelyik érintett község lakói nemet mondanak, az összevonás álljon meg. A beleegyezés pedig önmagában sem helyettesítheti a kisebbségi jogok védelmét.

A PSD felvetette, hogy a kormány parlamenti felelősségvállalással vigye át a reformot. Így a tervezet a szokásos parlamenti szavazás nélkül is elfogadottnak minősülhet. A Torockói Nyilatkozatban világossá tettük: ha megfelelő előkészítés, valós hatástanulmányok, a helyiek beleegyezése és a kisebbségi jogok biztosítása nélkül terjesztenek elő kötelező összevonásról szóló törvényjavaslatot, az RMDSZ minden rendelkezésére álló parlamenti eszközzel fellép ellene. Ebbe a bizalmatlansági indítvány is beletartozik.

Azt kérjük a közösségektől, hogy álljanak mellénk ebben az ügyben. Legyen hangunk és erőnk, hogy Bukarestben is meghallják: a közösségek jövőjéről nem szabad íróasztalok mögött dönteni. A helyieknek kell eldönteniük, mi legyen a településükkel.

A Székelykő látványát egy rossz közigazgatási döntés nem változtatja meg. A lábánál élők mindennapjait viszont igen, ahogyan sok erdélyi település közösségéét is. Ezért nem lehet róluk nélkülük dönteni!