Július huszonkilencedikén ünneplik hivatalosan a jelenlegi román himnuszt, amelyet a bukaresti illetékesek kereken 170 évesnek vélnek. Visszaszámolva tehát az időben a román himnusz – a Deșteaptă-te române – 1848-ban lett Románia himnusza.

Érdekes módon az ünneplőket az a legkevésbé sem zavarja, hogy 1848-ban Románia még nem létezett, hiszen még a „kis egyesülésre” is csak 1859. január 24-én került sor. Ekkor jött létre – a nagyhatalmak némi átrázásával – Moldova és Havasalföld egyesülésével a „Kárpátokon túli” Románia.

Az ország jelenlegi himnuszának szövegét 1848-ban írta Andrei Mureșanu, állítólag egyetlen éjszaka alatt, Răsunetul címmel, a Din sânul maicii mele című régi vallásos énekre – más források szerint: bölcsődalra. Andrei Mureșanu szövegét csak később írták át Anton Pann zenéjére – amellyel ma is játsszák –, és első ízben egy fiatal brassói énekes, Gherghe Ucenescu énekelte el egy helybeli parókiában. A vers nyomtatásban először a Foaie pentru minte, inima si literatură című lapban jelent meg, 1848. június 21-én, az akkori írásmódnak megfelelően: cirill betűkkel. A megzenésített vers feltehetőleg az Európát átfogó forradalom „visszhangja” kívánt lenni, és nyilván senki fejében meg nem fordult a gondolat, miszerint egy nem létező állam himnusza lenne.

Az első román himnusznak tekinthető dal 1862-ben, Alexandru Ioan Cuza uralkodása idején született meg, ám ekkor csak a Moldova és Havasalföld egyesülésével létrejött „kis Románia” nemzeti dalára hirdettek pályázatot. A hivatalos verseny győztesének járó száz aranyat a zeneszerző és hegedűművész, Eduard Hübsch nyerte meg a csöppet sem rövid című Marș triumfal și primirea steagului și a Măriei Sale Prințul Domnitor című dalával, amely húsz éven át szöveg nélkül maradt. Végül is Vasile Alecsandri szöveget írt hozzá, amely aztán az eljövendő román királyi himnusz szövege is, amelyet voltaképpen Románia első, hivatalos himnuszának tekinthetünk. Az első, „igazi román himnusz” 1884-ban hangzott el, I. Károly király koronázása alkalmával. Történészek szerint egyébként a román himnuszok közül ez állt a legközelebb az egyszerű emberekhez, és ez egyben a legidőállóbb román himnusz is, hiszen hatvannégy évet ért meg.

Mihály király lemondatását követően a kommunista rendszer természetesen himnuszt változtatott, és 1948-tól a Zdrobite câtușe în urmă râmăn kezdetű dal lett Románia himnusza, amelynek propagandisztikus szövege mennyekbe dicsérte a Román Népköztársaságot valamint a román és a felszabadító szovjet nép örök barátságát. Zenéjét Matei Socor, szövegét pedig a későbben középszerű vígjátékszerzőként ismertté vált Aurel Baranga szerezte. Ez a himnusz alig öt évet ért meg, 1953-tól kezdve a Te slăvim România, pâmănt părintesc váltotta fel – szövegét a tehetséges fiatal költő, Dan Deșliu írta, Eugen Frunzával közösen. A szöveg szerint örök dicsőséget érdemel a leninizmus, és az az ország, amelynek kulturális elitje börtönbe sínylődött, ahol a kenyeret, a húst jegyre adták (ha éppen volt) és ahol a szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás olyan szomorú emlék maradt, amire tilos volt emlékezni…

Aztán a leninizmus lassan kiment a divatból Romániában, ahol „eredeti kommunizmust” kezdtek el építeni, így 1975-ben az „eredeti kommunizmus” (mostoha)atyja, Nicolae Ceaușescu úgy vélte, újabb himnuszra lenne szükség. Még ugyanabban az évben meg is megszületett, Pe-al nostru steag e scris Unire címmel, a Ciprian Porumbescu zenéjére írt újabb himnusz. Ez azonban mindössze két évig élt, Nicolae Ceaușescu ugyanis nem tartott túlságosan eredetinek.

Az „eredeti kommunizmus” „eredeti himnusza” 1977-ben látott napvilágot Trei culori cunosc pe lume címmel – szövegét maga a pártfőtitkár versintette. A szöveget leközölte minden létező lap, a munkaközösségek pedig heteken át ömlengő táviratukban fejezték ki a Központi Bizottság által megfogalmazott véleményüket, miszerint az olyan verssorok, miszerint repülve repülünk a kommunizmus felé „a legmélyebben és a legmagasabban” kifejezik Románia, a román nép, a jövője lényegét.

Amíg aztán ki nem derült, hogy a tökéletes versből kimaradt egy egész strófa. Amely bizony igencsak lényeges volt, hiszen arról szólt, hogy a békés román nép kíméletlenül szétcsap ellenfelei között. A „kiegészített verset” újfent közölte minden létező lap, a munkaközösségek pedig ismét lelkesedtek…

Ezt a himnuszt szűk baráti körben mi csak a színvak dalának neveztük, mert hát milyen ember lehet az, aki a szivárvány hét színéből mindössze hármat ismer.

Ez a himnusz sem volt hosszú életű, hiszen 1989-től ismét változott a himnusz, amely ettől kezdve, a most is „hivatalban lévő” Deșteaptă-te române lett.

Romániának tehát összesen hat himnusza volt, így nem csoda, hogy különféle külföldi események alkalmával a rendezők nem egyszer valamelyik korábbi himnuszt játszották le, a hivatalos Románia nagy-nagy felháborodását kiváltva. Bukarest persze, soha nem gondolt arra, hogy a hiba mégiscsak benne van. A komoly nemzetek – mondjuk az amerikai, az angol, a francia, a magyar – ugyanis nagyon jól megvannak egyetlen egy himnusszal, amit aztán nehéz lenne összecserélni. Magyarországon még az istentagadó Rákosi-rezsim is megtűrte azt, hogy a himnusz Isten áldását kérje a magyarra…

A romániai politikusok órája egyébként is siet, hiszen az országban idén ünneplik a „modern Románia” létrejöttének, vagyis Erdély elcsatolásának századik évfordulóját is, ügyet sem vetve arra, hogy a trianoni békeszerződést csak 1920. június negyedikén írták alá az érdekelt felek – a centenárium tehát voltaképpen két év múlva lenne esedékes.

Igaz, politikusaink 10-15 ezer euróba kerülő óráikat szándékosan állították – legalább két évvel – előbbre. Jönnek ugyanis a választások, csalinak pedig megint csak igen jó lesz a magyar kártya, amelyet a korán ünnepelt centenárium alkalmával bőven elő lehet majd venni. A nacionalizmusból még mindig ki nem gyógyult választók vevők rá.           A kormány pedig tanult abból, mivel is járnak a bér- és nyugdíjemelésre, adók eltörlésére tett meggondolatlan ígéretek. A nacionalizmussal pedig semmit sem kell megígérni, a kisagyak mélyén lappangó gyűlöletre elegendő csöppnyi olajat önteni.

Ami sokkal olcsóbb, mint literszám osztani az étolajat a választások alkalmával a szavazóknak.