Idén látott napvilágot Takács Judit, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének Meleg század. Adalékok a homoszexualitás 20. századi magyarországi társadalomtörténetéhez című kötete. A 2013 óta, négy éven át tartó és tucatnyi kutató segítsége és munkája révén létrejött kötet Eszenyi Miklós, Csehy Zoltán vagy Tóth László monografikus feldolgozásai mellett alighanem az eddigi legfontosabb munka ebben, a nemrég ideológiailag marginalizált és listára-tett kutatási témában.

Takács Judit a témával több mint két évtizede foglalkozik, első kötete (Homoszexualitás és társadalom, Budapest, 2004) és mintegy kétszáz, a világ vezető szakfolyóirataiban is megjelenő tanulmányának nagy része a magyarországi homoszexualitás XX. századi problémájával foglalkozik. A kötet öt fejezete bemutatja a homoszexualitás történetének sajátosságait a Horthy-korszakban, a második világháború idején, a melegség dekriminalizációjának történeti és jogi hátterét, a meleg élet kereteit a rendszerváltást megelőző korokban és a homoszexuális alapú kompromittálás állambiztonsági alkalmazásait az 1960-as évek Magyarországán.

A kötet nem elemzi a „homoszexualitás” mint szexuális orientáció, identitás és viselkedés hármas jelenségét és a három jelenség közötti alapvető különbségeket. Szociológiai munkaként, meghagyja ezt a vizsgálódást komolyabb orvostudományi és pszichológiai munkáknak. A kötetben ellenben olyan rendkívül fontos dokumentumokról olvashatunk, amelyekről az átlagolvasó aligha hallott. Számomra is meglepő volt olvasni, hogy míg a Kertbeny által kitalált és a XX. század folyamán végig használt orvosi műszó, a „homoszexualitás” fogalma volt a legelterjedtebb az első világháború előtti magyar irodalomban, a „meleg” szó első, ilyen tartalmú használatára 1908-ban kerül sor. Erre asszociál a kötet címe is: a XX. század volt az, amely során az orvosi és morális megközelítés (deviancia, betegség, büntetendő cselekmény) átváltott egy emberjogi szemléletté. Takács Judit kötete ugyan elsősorban a XX. századra fókuszál, elvétve találunk azért néhány érdekes adatot a jelenség XIX. századi előzményeiről is, amelyről egyébként még kevesebb kutatás készült, pedig pontosan ebben a korban indul el a téma tudományos kutatása főleg német és angolszász nyelvterületen. Elég itt csak Oscar Wilde perére, Freud alapvető munkáira vagy Karl Heinrich Ulrichs forradalmi írásaira gondolnunk, melyeknek kisebb-nagyobb visszhangját megtaláljuk a dualizmus-kori magyar irodalomban és közbeszédben is. Ugyancsak a dualizmus korának hagyatéka az 1878-as magyar büntetőtörvénykönyv is, amely „természet elleni fajtalanság” vádjával büntette főleg a férfi homoszexualitást. Ellentétben azonban a korabeli osztrák BTK rendelkezéseivel, a magyar törvények nem büntették a „leszboszi szerelmet”, vagyis két nő „egymásra hevülését, melegségét”. Sajnos ez a kettős mérce – a leszbikus szerelem elfogadottabb jellege a férfi heteroszexuális társadalom körében – ma is jelen van.

A kötetből arra is fény derül, hogy a Horthy-korszakban már igen gazdag magyar nyelvű orvosi és jogi szakirodalom létezett, amely bár elsősorban a korabeli német szakirodalomra alapozva, de már magyar – elsősorban budapesti – esttanulmányokkal elemezte a homoszexualitás társadalmi jelenségét. Pál György 1927-es kötete (A homoszexuális probléma modern megvilágításban, Budapest, 1927) például részletesen leírja Budapest kozmopolita meleg életét. A Horthy korszak elejének Budapestje – nagyrészt a Belle Époque örökségeként – Közép-Kelet Európa „meleg” központja volt már akkor is. Pál György kötete, ahogy Turcsányi Gyula 1929-es A modern bűnözés című munkája is említi azokat az első homoszexuális listázásokat, amelyek a budapesti melegeket szisztematikusan figyelte, nevesítette és listázta. Ezekről a rendőrségi listákról sajnos csak szakirodalmi utalás maradt fönt, ám az egyik ilyen 1942-ben készült listát sikerült megtalálnia Takács Juditnak kutatásai során. Ez a listázás 993 személyt nevez meg, amelyeket munkaszolgálatra küldtek. Érdekessége a listának, hogy felsőbb körökből, a magyar vezető értelmiségi rétegből nem találunk ott egyébként közismert magyar melegeket, amely utalhat arra, hogy a rendőrség ezen listázását lefizetéssel meg lehetett rövidíteni. A korabeli Magyarországon ugyanis számos olyan neves személyiségről volt köztudott szexuális „mássága”, mint például Mednyánszky László, Batthyány Gyula festőkről, vagy Horthy kedvenc nagyasszonya, Tormay Cécile írónő. Őket – legalábbis 1945-ig – csendben eltűrte a politikai rendszer.

Takács Judit kutatásai során az Est folyóirat több mint 8800 lapszámát kutatta át, amelyben 138 olyan cikket talált, amely a homoszexualitás vagy a szexuális másság témájával foglalkozott. Gyakran cikkeztek például a dán lányként elhíresült Lili Elbe esetéről és Magnus Hirschfeld, a modern szexológia atyjának botrányt keltő vagy meghökkentő kutatásairól.

Takács kutatásai kimutatták, hogy a korabeli magyar sajtó meleg témáról szóló híradásai elsősorban a meghökkentő, kirívó, törvénybe ütköző esetekkel foglalkozott és elsősorban a bulvársajtó igényeit szolgálták. mintsem a melegeket hozzák emberközelbe a többségi társadalommal.

Erre elsősorban 1961 után kerül sor, amikor – negyven évvel Románia előtt – Magyarországon megszűnik a homoszexualitás büntethetősége. Budapest 1950-es és 60-as évekbeli meleg életének kutatása is számos érdekes eredménnyel járt. A kutatás megvizsgálta 843 vádlott 450 perének anyagát és 60 interjút készített az 1950-es és 60-as évek meleg világáról. Érdekesség, hogy míg Takács Mária filmjei a XX. század második felének férfi és női meleg közösségeiről szól, Takács Judit interjúi főleg férfiakkal készültek.

A kötet jelentősége a forráskutatásokon túl abban is megmutatkozik, hogy fontos mérföldkővel gyarapítja a szexualitás magyarországi kultúrtörténetét és szociológiai elemzését, amelynek külföldön óriási szakirodalma van. A szomorú ebben az, hogy aki például az erdélyi melegek történetéről szeretne olvasni, az nem sok adatot találna. Elszórva egy-egy esettanulmány az 1990-es évekből vagy néhány kósza legenda kolozsvári értelmiségi körökből, melyeket nem szabad leírni még mifelénk. A román szakirodalom talán egy fokkal jobban áll: George Bălan, Florin Buhuceanu kötetei vagy Tatiana Niculescu nemrég megjelent szerkesztett kötete (Iubirea în oglindă, Humanitas, 2017) a román értelmiség neves személyiségeinek véleményével magasan túlszárnyalják az erdélyi magyar melegek történetére vonatkozó kutatásokat és irodalmat. Egyedül a színház az, amely ezt a témát jelenleg Erdélyben egyáltalán fel meri vállalni: tavaly mutatták be Székely Csaba Öröm és boldogság című drámáját, amely pontosan a homoszexualitás erdélyi sajátosságairól, többszörös kisebbségi helyzetről szól.

Csak remélni tudjuk, hogy a Takács Judit kutatásaihoz hasonló munka és a kötet által taglalt téma – amely egyébként úgy az erdélyi történészek, mint szociológusok és fiatal kutatók számára kiváló kutatási téma lehetne – kellő figyelmet kap az elkövetkezőkben Erdélyben is, a most Romániában és Magyarországon divatos ideológiai szelek ellenére – vagy pontosan amiatt.