Divatja van a listázásnak erőst. Annyira hogy a Figyelő révén erre szakosodott sajtóorgánuma is kifejlődött a magyarországi médiának: április 12-én még aláírt cikkben lajstromozta a lap a spekuláns embereinek nevezett Soros-zsoldosokat, rá két hónapra újabb összesítés kényszerének volt képtelen ellenállni, ezúttal a Magyar Tudományos Akadémia a vizsgálódás tárgya, pontosabban annak Társadalomtudományi Kutatóközpontja. A lap fejlődőképes, ezt igazolja, hogy már csak sima szerkesztőségi anyagként helyezte el az újabb listát. Kétségtelenül szakmailag szintet lépett ezzel Figyelő, s ha valaki úgy gondolná, sekélyes gúnyolódásra vetemedtem, álljon itt a szöveg elemzéséből kibontakozó kontralajstrom:

1. Már a cím sokatmondó; bár a céhen belülieknek rojtosra szajkózott alapigazság, hogy az olvasót egy frappáns felütéssel lehet igazán megfogni, ebben az esetben két gond van a mondattal: a) stilárisan az „ezek” használata eleve értékítéletet hordoz – mert azt azért nem gondolom, hogy a szerző pusztán pongyolaságból, kényelemből spórolta ki a témakörök, területek, esetleg kérdések szót. b) tartalmában csúsztat, hiszen amikor azt állítja, hogy leginkább e három „dolog” foglalkoztatja a munkatársakat, félreinformál a névtelenül is pontatlan szerző: a Kutatóközpontnak ugyanis összesen 182 munkatársa van, közülük a Figyelő mindössze 21 szakembert nevez meg, mint akik ilyen, liberalizmussal átitatott intellektuális ínyenckedést megengednek maguknak. Az adóforintokból persze.

2.A logikai ficamokkal tarkított leleplezés áttér a szöveg eredeti szándékának skiccelésére, mert az akadémiai berkekben eléggé markáns vélemény alakult ki azzal a szándékkal kapcsolatban, hogy ezentúl a költségvetést nem közvetlenül az állami büdzséből folyósítják mint eddig, hanem az összeg mintegy 70%-át az újonnan felállított Innovációs és Technológiai Minisztérium utalja. A tiltakozó kutatók az intézményi autonómia korlátozásaként, egyesek erősebben fogalmazva, politikai nyomásként értékelik ezt a tárcavezető szerint technikai jellegű változást. (A miniszternek tökéletesen igaza van: banktechnikai ügy az egész, csupán utalni kell a pénzt, de hogy milyen kritériumok szerint, az már tényleg elhanyagolható részletkérdés, csak a munkájukat végző tudósok fölös aggályoskodása, hogy ne mondjam kekeckedése miatt vált aránytalanul fontossá a téma.)

3.A tényfeltárás új bajnoka(i) itt nem áll(nak) le, mert pellengérre állít(anak) néhány kutatót, akik szerinte/ük keveset publikáltak, holott rendes fizetéses főállású alkalmazottak. Lehet, hogy a szerkesztőség telefonszámlája nem dagadt volna eszméletlenre, ha szúrópróbaként odacsörög(nek) és megkérdi(k), éppen milyen projektben, kutatásban vesznek részt: meglehet nagyobb ívű munkát végeznek éppen, amelynek eredményeit esztende ilyenkor, vagy évek múltán tudják csak közzétenni a kutatás jellege miatt.

4. A harsányan vállalt szubjektivitás szintén jót tesz az oknyomozó ténykedésnek: mihelyt az újságíró(k) egyenlőséget tesz(nek) a kutató témaválasztásának indítékai és a cikkírás mozgatórugói között. „Természetesen e kategóriák szubjektívek, de mivel a tudósok is büszkék témaválasztási szabadságukra, ezért úgy gondoltuk, mi is megengedhetjük magunknak ezt a fajta szubjektivitást.” Nos, ha valaki büszke a témájára, meglehet oka van rá. Néhány évet intenzíven foglalkozott vele  (rész)eredményeket ért el, külföldi konferenciákon is értékelték erőfeszítését, nem kizárt, hogy gyakori hivatkozási alapként szolgál a szakmában. Ehhez képest a rangsorolás, mely szerint „a valós társadalompolitikai folyamatokat követő, a demográfiai krízis megoldására, vagy a gyermekvállalás elősegítésére javaslatot tevő munkák” helyett „ az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában született kutatások fő irányvonala ideológiailag telített, erős liberális szemlélet jellemzi.”

5. A cikk előbb idézett végszavaiból „logikusan” következik, hogy optikai korrekcióra szorul az a tudós, aki a bevándorló-feminista-szexuálminoritárius problémakötegbe bonyolódik – „ezek” ugyanis nemlétező, önszuggesztióban fogant álproblémák – és nem figyelmez a kormányzat legégetőbb prioritásaira. Ha a 21 inkriminált szakember közül egy virgonc szellemi rohamcsapat hétvégéit sutba vágva,  megfeszített ritmusban kigyöngyözné a Hogyan szüljük tele a Kárpát-medencét természetbarát-módon. (Alcímként pedig Középtávú stratégiai támpontok a javaslatom) című opuszt, akkor a Figyelőnek mukkanni sem tudna, sőt nem létező szavát is visszavonná:  fellélegezne és „górcsőjét” – vagy „csövét”, itt kérem az MTA nyelvtudományi szaktestületének kimerítő véleményét – másfele irányítva pásztázná a pannon felszínt, újabb listába illő célpontokban reménykedve.

Jegyzetnek az lába: bevándorlás márpedig van, a jelenséget hivatalos magyarországi statisztikákon nyomon lehet követni; úgyszintén szexuális kisebbségek is léteznek, hiszen a legkülönbözőbb szakirodalmi források becslései szerint a társadalom mintegy 2-5%-át teszik ki; gender-kérdés is van, különben mitől lenne könyvtárakra rúgó irodalma-történelme.