A lerágott gumicsont esete a megmondóval, meg a mérték meg az érték kérdése, amiket sose tudunk igazán helyre tenni. Nem ismételnénk el a selyem- és zászlóipari vállalkozások hirtelen föllendülésének újkori történetét itt a Kárpát-medencében, mindenki pártállása és ízlése szerint értékelte a történteket, oszt' jónapot! És talán túl vagyunk az egészen.

Legyőztük a románokat, lelobogóztuk őköt, meghátráltak a szerencsétlenek, mert kemény és karakán kiállásunk után mást nem tehettek, kitűzik a székely zászlót a Bukaresti Ceauşescu-barokk épületre is, és akkor már alig fog az különbözni akármelyik magyar tanácsházától, ahol már korábban kirakták.

Ugyanígy kellene minden vitás kérdésben, erőt mutatva, fellépnünk, évezreddel öregebb civilizációnk és történelmünk nyomasztó hatalmával egyszerűen kipréselhetnénk belőlük az autonómiát, mert – látható – meghátrálnak a határozott fellépéstől.

Győztek a románok, már megint, mint száz éve mindig. Ügyesebb diplomaták, gyorsabb pálfordulók, Surgyelánabb csalók. Rissz-rossz textil- és zászlókérdéseken hergeljék maguk ellen az európai közvéleményt? Ugyan! Évezreddel hosszabb az európai történelmük. Azt a néhány mongolozó hülyét hazaküldik a magyar követség elől, kitűzik és megengedik a megyezászlókat, és akkor ők lesznek a kulturált, civilizált megoldást preferáló úriemberek, a magyarok meg a lóhúszabáló barbárok, akik belpolitikai célokra újrahasznosítják a külföldön élő, másodosztályú honfitársaikat.

Jó lenne felébredni. Csak sorolom: magyarországi településen utcát neveznek el Horthy Miklósról, közvélemény-kutatók mérése nyomán: a Jobbik a legnépszerűbb párt az egyetemista ifjúság körében, az erdélyi újság gyűlölettől fröcsögő vezércikkben utasítja vissza a szocialisták bocsánatkérését, aztán Szanyikapitány lerománozza a rommagyarokat... Zsidózás, cigányozás, a Holokauszt és a második világháború újraértékelése, emberiség elleni bűnök relativizálása, újnáci hülyeségek skandálása. Ugyanez a szent lendület vitt el százezreket a Don-kanyarig.

Nem sorolom tovább, s nem teszem mellé Románia szélsőségeseit meg a Noua Dreaptát. Másik ország, hasonló gazdasági helyzet, hasonló megoldások, tökugyanaz a (gerjesztett) hangulat. És hozzá, hogy lehet-e zászlót tűzni a szalmakazalra, ha az magyar szérűn áll Romániában?

Amit észre kellene vennünk: a leghangosabb szélsőségek vitatkoznak mindkét oldalon, s mi hazafias kötelességnek gondoljuk, hogy be kell állnunk a fociszurkolók mögé. Mert különben nem vagyunk jó románok meg jó magyarok. És ez aránylag kényelmesen megoldható, ha az ember színromán vagy színmagyar településen él. De mennyi fizikai atrocitás, felelevenülő régi sérelem, lobbanó visszafizetés történik meg ott, ahol súrlódni lehet, amíg ismét normalizálódik a helyzet, a korábbi állapotok visszaállnak. Hány pofon, köpés, ütés és elbocsátás történik addig, amíg helyreáll az ezelőtt volt helyzet, amiben együtt kell élni, akárhol van meghúzva az a határ.

Ezt az időt lehetne rövidíteni, ha a normális hangokat erősítenénk, s az agyatlanokat a háttérbe szorítanánk.