Aláírták a finanszírozási szerződést a Csíkdánfalva és Balánbánya közötti út felújítására
A sajtó nyilvánossága előtt írta alá csütörtökön Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezérigazgatója a 125-ös számú megyei út korszerűsítésének finanszírozási szerződését.
A fejlesztés Csíkdánfalva és Balánbánya között közel 19 kilométeres szakaszon valósul meg és két év alatt készül el, hangzott el a sajtóeseményen.

A projekt az Európai Unió 2021–2027-es Központi Régió Programjának támogatásával jön létre. Az elnyert támogatás és a beruházás megvalósítása alapvetően javítja a térség közlekedési feltételeit, és érdemben hozzájárul a gazdasági fejlődéshez is, emelték ki.
Mint elhangzott: a szerződés összértéke 217,049 millió lej, amelyből az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) vissza nem térítendő támogatása 101,258 millió lej, mintegy 15 millió lej az országos költségvetésből származik, valamint megközelítőleg 101 millió lej Hargita Megye Tanácsának saját hozzájárulása.
A munkálatokat a közbeszerzési eljárás és a kivitelezési szerződés aláírását követően kezdhetik el, és 24 hónap áll a majdani kivitelező rendelkezésére.
.jpg)
A felújítás Csíkdánfalva, Karcfalva, Csíkszenttamás, Csíkszentdomokos és Balánbánya települést érinti. A korszerűsítés során szélesítik az úttestet, járdákat és kerékpárutakat alakítanak ki, hidakat újítanak fel, valamint modern vízelvezető és közlekedésbiztonsági rendszereket építenek meg.
A beruházás keretében a teljes, 18,943 kilométeres útszakaszt megújítják és megszélesítik, emellett több mint 17 kilométernyi járda és mintegy 16 kilométer kerékpárút épül. A projekt részeként kilenc hidat korszerűsítenek, továbbá 28 buszmegálló, valamint 157 kereszteződés és oldalsó bekötőút is elkészül.
Jelentős hangsúlyt kap a korszerű csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése, 900 méternyi támfal megerősítése és a gabionos partvédelem, valamint a közlekedésbiztonsági elemek teljes körű modernizálása, amely hozzájárul a biztonságosabb és hatékonyabb közlekedéshez a térségben.
Bíró Barna Botond elmondta, hogy Hargita Megye Tanácsának értékben a legnagyobb közúti infrastruktúra fejlesztési projektjére írják alá a finanszírozási szerződést.
„A Csíkdánfalvától Balánbányáig tartó, közel 19 kilométeres útszakasz teljes felújítása nem csupán egy egyszerű útjavítás, hanem egy olyan beruházás, amely összeköti az embereket és a településeket, és megnyitja a térséget a turizmus és a gazdaság felé. Ez még nem eredmény. Ez egy fontos lépés, amivel közelebb kerülünk a célunkhoz. Ebben a nehéz helyzetben, amikor azt látjuk, hogy az ország gazdaságilag, pénzügyileg és politikailag is kihívásokkal küzd, akkor jó tudni, hogy a fejlesztéseink kivitelezésére számíthatunk külső forrásokra, az Európai Unió forrásaira, amelyeket igyekszünk minél hatékonyabban megpályázni” – fogalmazott a politikus az aláírást megelőzően.
Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség vezérigazgatója kiemelte a regionális projekt jelentőségét, hiszen öt települést köt össze, mintegy 19 kilométeres útszakaszon.
„Hargita megye hegyvidéki adottságokkal rendelkezik, és ahhoz, hogy vonzó legyen, bizonyos feltételeknek meg kell felelnie. A 125-ös megyei út korszerűsítése hozzájárul a térség közel 19 ezer lakosának életszínvonalának emeléséhez, ugyanakkor azok számára is előnyöket biztosít, akik csak áthaladnak a megyén, összhangban a regionális stratégia céljaival” – mondta el a vezérigazgató.
CSAK SAJÁT