Az orosz olaj- és gázipar aggódva tekint venezuelai érdekeltségeire, ugyanis a legfontosabb üzletkötő kapocs, Hugo Chávez, már nem elég biztosíték szilárd partnerségek számára. A két ország vezetői szintjén persze semmi sem változott, Putyin a beteg Cháveznek kedveskedve egy jópofa kölyökkutyát küldött. Az fura, hogy a kölyökkutyát a második legnagyobb orosz olaj és gázcég vezetője, Igor Sechin adta át, akinek terve, hogy a Rosznyefty elérje a világszintű harmadik helyet. Ez arra utal, hogy az orosz olaj és gázexport parancsnokságát már szeptemberben igencsak érdekelte Chávez és a két ország fosszilis kapcsolatainak túlélőképessége.

Más körülmények közt a jelzett öleb mehetett volna egy fapados Aeroflot-postajárattal, és cipelhette volna akármelyik kezdő diplomata, akit éppen leszólítottak a nemes feladatra a Kreml folyosóján. Igor Sechin január végén is utazott, és ugyanoda, ugyanazért: a saját beiktatása alól is orvosi felmentést kapó venezuelai elnök sorsa és az általa képviselt bilaterális gazdasági kapcsolatok fátuma aggasztotta.

Találkozott Maduro alelnökkel, és a „minden maradban" megállapodtak, de tulajdonképpen igyekezett levenni az ország hozzáállás-hőmérsékletét arra az esetre, ha a chavizmus helyett valami más címszó alatt működő államapparátussal találnák szembe magukat a befektető oroszok.

Ugyanis Venezuela elég sok kölcsönnel lóg, amivel félő, hogy az történhet, ami Irak esetében: a kormány, kormányzási forma, és regionális helyzet is megváltozott, s Bagdad azt mondta az előző orosz kölcsönökre, hogy bocsi, de ezeket már ne kérjék, az üzleteket más kötötte, s Szaddám Husszein már nem válaszol a hívásokra.

Oroszország két fronton is veszíthet, ha Chávez kihull a csatasorból: elveszti azoknak a kölcsönöknek a visszafizetését, amiért harckocsik és AK 47-ek keltek át az Óperencián, s veszíthet olajügyben is, ami a még 2008-ban a Rosznyefty, Gazprom, TNK-BP, Lukoil és Szurgutnyeftyegaz ötösfogat által létrehozott nagy kitermelő projektek bedöglését jelentheti. Húsz, illetve tizenhat milliárd dolláros orosz befektetéseket emlegettek, s azóta a munkálatok előrehaladtával az összegek nagyobbak lehetnek.

Az orosz szakembereket nem érdekli a latin-amerikai szocializmus, vagy az, hogy ez mekkora bors Amerika orra alatt, nem zavarja őket az a trojka (Moszkva, Caracas, Teherán), ami csak a hercigeskedő morál mentén „büdi", de különben egészséges fegyverolaj és petrodollár szagú, tesznek ők a posztszovjet, kriptocári terjeszkedésre, vagy a bolivári-marxi-engelsi feltámadásra. Ők egyet akarnak: visszakapni a kölcsönöket, élvezni is a befektetéseket, nem csak nyögni.

Nem lennék gászpágyin Szechin helyében: most már kivel érdemes érdemben beszélgetőzni, persze Chávezen kívül? A diszkréten ruszofób ellenzékkel, vagy az egyelőre az igazi chavizmushoz is gyengének tűnő neo-chavistákkal, akik megpróbálnak garanciákat adni?

Ajánlott egy paradigmaváltás: az orosz olajos fiúk pragmatisták, a venezuelai-amerikai olajérdek pragmatikus alapú – tán ennek mentén kell jövőt látni.