Egyre inkább ambivalens érzésekkel figyelem a Metoo jelenséget. Tiszteletet ébresztenek bennem az áldozatok, akik legyűrve a lelki gátakat, vállalva minden kockázatot, akár egy súlyos következményekkel járó becsületsértési pert is – hiszen egy évekkel korábban történt abúzus általában bizonyíthatatlan –, ki mernek állni a nagy nyilvánosság elé, megnevezve a gyakran tekintélyes, befolyásos, közismert és népszerű zaklatót. Nincsenek olyan illúzióim, hogy a zaklatás, mint jelenség kizárólag a show-business, az üzleti élet vagy a politika világára korlátozódna, hogy ne lenne jelen bármilyen társadalmi, szakmai közegben. Elfogadhatatlannak tartom a zaklatást elszenvedő személy élményének a megkérdőjelezését, az érvelést, hogy esetleg a viselkedésével, öltözködésével maga provokálta ki a történteket.

Ugyanolyan mértékben elfogadhatatlan ugyanakkor a másik véglet, az élmény abszolutizálása. Minden élmény eredendőn és lényegileg szubjektív, az élmény minősége nem feltétlenül esik egybe a kiváltó történés minőségével. Ha valakit gyerekkorában rendszeresen pofoztak, lehet, rosszul fogja érezni magát a társaságomban, ha, miközben egymással szemben ülünk, többször, határozott mozdulattal, hirtelen emelem fel a jobbom, hogy kitöröljem a szemembe lógó hosszú hajamat. Ettől még nem leszek bántalmazó, hiszen nem vagyok felelős olyan történésekért, melyekben nem vettem részt, s az élmény mégis megkérdőjelezhetetlen. Hasonlóképpen, gyermek- vagy serdülőkori negatív tapasztalat felfokozott érzékenységűvé tehet bármilyen valós- vagy vélt, szexuális töltetű közeledéssel szemben. Nem mindig az a zaklató, aki elsőre annak tűnik. Természetesen nem lehet az élmény szubjektivitására hivatkozni, amikor az áldozat kiszolgáltatott, alávetett helyzetben van, nincs öntudatánál, ha a zaklató agresszíven nyomul be a másik személy intim terébe, fogdossa, egyértelmű szexuális célzásokat tesz, fenyegeti, zsarolja, megalázza. A zaklatás mindezen szituációkban megkérdőjelezhetetlenül létező, objektív valóság.    

A fentiek miatt aggályosnak érzem a Metoo szélesedő-mérgesedő közvitája kapcsán a szexuális zaklatásnak állítólag az ENSZ-től származó, gyakran idézett meghatározását, mely szerint annak minősül „…minden olyan szexuális vagy romantikus közeledés és megnyilvánulás, ami sértő, zavaró, megalázó vagy ellenséges közeget teremt az áldozat számára”. Ennek a definíciónak két gyenge pontja van. Az egyik a zavaró jelző. Az emberi megnyilvánulások végtelen tárházában nem létezik egyetlen egy sem, amely adott körülmények között valakik számára ne volna zavaró. A legpozitívabb gesztus, egy dicséret, egy mosoly, egy ölelés, az empátia bármely megnyilatkozása is lehet zavaró, bármiféle szándékosság nélkül. Erdélyi magyar kortárs szerző önéletrajzi írásában olvastam nemrég, hogy egy nehéz élethelyzetben a mások által kifejezett megértés, együttérzés zavarta, nem kért belőle.

A másik a romantikus közeledés kifejezés szerepeltetése a meghatározásban, mellyel lényegében az udvarlás, a férfi-női közeledés minden gesztusát potenciális zaklatásnak minősítjük. Ez utóbbiból egyértelműen a férfiak jönnek ki rosszul, hiszen a nemek örök násztáncában ők játsszák a kezdeményező szerepet, legalábbis látszólag, lévén, hogy a nők szubtilisabb eszközökkel operálnak. Megkockáztatva, hogy megkapom a kretén, szexista állat minősítést, úgy vélem, a romantikus közeledés tekintetében a gond sosem magával a konkrét cselekedettel van, hanem a cselekedetet végrehajtó személlyel (nyers szexuális tartalmú sms-ek küldözgetése természetesen nem minősül romantikus közeledésnek, hanem objektív zaklatásnak). Mari akár zavarónak élheti meg, ha Lajos, először az életben moziba hívja, Győző invitálását ellenben fontolóra veheti, a Márióétól pedig egyenesen elgyengülhet, mert régóta vár rá. A moziba történő meghívást bármilyen közeledési kísérlettel behelyettesíthetjük, legyen az bármennyire visszafogott, adott helyzetben, adott személy részéről minden szó, mozdulat, tekintet lehet zavaró.

Eljátszottam a gondolattal: elfogadva a fenti, feministák által maximálisan mérvadónak minősített definíciót, szexuális zaklatónak minősülök-e? A válasz csakis igen lehet, ahogyan vélhetően volt már nő számára zavaró, romantikus közeledési szándékú megnyilvánulása minden, a szebbik nem iránt vonzódó, nem túlzottan félénk férfinek. A rámenősebb udvarlás zaklatásnak minősül, nyilatkozta a Maszolnak nemrég egy kolozsvári pszichológus, egyetemi oktató. Rámenősebb? Minél? Hol a határ, melyen túl az udvarlás rámenősebb, hol az okos készülék, mely az udvarlás rámenősségének a fokát méri, számozott skálán, piros csíkkal jelezve, hogy az udvarló túllépte a mértéket? Minden bizonnyal számtalanszor fordult már elő, mióta lemásztunk a fáról, hogy X úr „rámenősebb” udvarlása visszatetsző volt egy hölgy szemében, Y úré viszont, aki X-nél semmivel sem volt kevésbé rámenős, kifejezetten pozitív fogadtatásra talált. Arról se feledkezzünk meg, hogy más minősül rámenős udvarlásnak a csíkmenasági diszkóban és más egy kolozsvári hipszter lokálban.

Az egyébként fontos és indokolt Metoo mozgalomnak van egy túllihegett, általánosító, sértő vetülete, mely nem egyedi eseteket, sérelmeket tárgyal, hanem a férfiakra kollektíven, mint nemre, diszkréten rásüti a zaklató billogot. Az erősebb nem ezen kasztrációja lényegében nem a Metoo-val kezdődött, hanem a rosszul értelmezett feminizmus jó ideje virágzó vadhajtása. Ebben a jelképes kiherélésben férfiak is részt vesznek, önkéntesen, lelkesen. Pár éve jelent meg egy hazai kiadónál a Nőgyűlölet című kitűnő kultúrtörténeti kötet, egy jeles erdélyi irodalmár értelmiségi ajánlásával, mely szerint aki elolvassa, szemlesütve fog a nőktől bocsánatot kérni. Fordítom: mindenkinek, csak azért, mert férfinak született, szégyellnie kell magát a múltban nők ellen elkövetett visszaélések miatt. Ritka beteg gondolat, a kollektív bűnösségnek egy speciálisan perverz változata, mely a múltra visszavetítve is alkalmazza a csoportos megbélyegzés elvét. Ezen torz logika szerint magyarként lesülhetne a képünkről a bőr, amiért harcias őseink egykor bekalandozták Európát, pusztítva, fosztogatva. Semmi kifogásom ellene, ha a fentebb idézett ajánlás szerzője vagy bármely más férfitársam kasztrálja önmagát, mert vállalhatatlan számára az a biológiai tény, hogy egyazon nemi közösségbe tartozik Torquemada főinkvizítorral. Én azonban nem vagyok hajlandó szégyellni magam az inkvizíció rémtetteiért vagy amiatt, hogy a művelt, nyugati világ csak jóval a férfiak  után adott választójogot a nőknek. Nem voltam ott. Azért sem vagyok hajlandó pirulni, mert heréim vannak, csakúgy, mint Marton Lászlónak, Kevin Spacey-nak, Kerényi Miklós Gábornak vagy Louis C.K.-nak, akiknek a zaklató tetteit amúgy gyalázatosnak, férfiatlannak tartom. Úgy gondolom ugyanis, hogy mindenki csakis a saját tetteiért tartozik felelősséggel, semmiképp sem mások olyan cselekedeteiért, melyekről tudomása sem lehetett, s így nem áll fenn az elhallgatás általi cinkosság esete.

Erősen vonzódok egy nőhöz, találkozgatok vele. Úgy tűnik, én is tetszem neki. Nemrég közölte, zavarja, hogy feladom a kabátját, egyedül könnyebb felvennie. Szó ami szó, nekem is úgy tűnt. Megígértem, ezentúl mellőzni fogom ezen udvarias megnyilvánulást. Tetszett, hogy szólt. Bízhatok abban, szólni fog akkor is – ahelyett, hogy kitenné a Facebookon a Metoo logót, nekem üzenve vele –, ha más, ennél bizalmasabb megnyilvánulásom nem lesz kedvére való. Ő pedig bízhat benne, hogy máskor is komolyan veszem, ha nemet mond.

Ezennel új definíciót javaslok a szexuális zaklatás meghatározására. Annak minősül minden szexuális megnyilvánulás, mely sértő, megalázó vagy ellenséges közeget teremt az áldozat számára, illetve minden olyan romantikus közeledés, melyre azt követően kerül sor, hogy az elszenvedő fél egyértelműen közölte, zavaró a számára. Egy harcosan feminista hangvételű írásban, mely szerint csak az igen jelent igent, hosszú felsorolást találtam arról, egy nő szájából mi minden egyértelmű a nemmel. Az illető szerzővel egyet nem értve, azt gondolom, nem nagy elvárás egy magát lelkileg is felnőttnek tekintő nővel szemben, ha „hogy is mondjam”, „talán”, „hát”, „lehet”, „nem is tudom” helyett egyszerűen nemet mond egy számára zavaró közeledésre.