Természetesen én is hiszek az emberi jogokban. Az emberben és intézményeiben sajnos mind kevésbé.

A Die Welt című német lapban olvasom, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének válságzónákba delegált hadfiai, ismertebb nevükön a kéksisakosok, miközben a békét fenntartják, feltehetőleg annak elmélyítése végett százával (de később az is kiderül, hogy voltaképpen ezrével) erőszakolják meg a védelmezett népesség nőtagjait, főleg a kislányokat.

Egy hivatalos ENSZ vizsgálat adatai szerint se szeri se száma a visszaéléseknek. Egy gyereklány mondta el, hogy több mint 50 békefenntartóval volt szexuális kapcsolata. És korántsem valamely bordélyházban. Egy sri-lankai 12 éves kislány és –  a nemek közti egyenlőség jegyében egy vele egyidős – kisfiú „megfelelő ellenszolgáltatásért” (azaz egy csomag kekszért vagy snacks-ért) tettek sűrű szolgálatokat védelmezőiknek. Ami igaz, igaz, előfordult, hogy egyesek – nyilván az emberiesség nevében – némi pénzmaggal is honorálták a „szolgáltatásokat”.

Azt azonban igazán nem mondhatni, hogy szórták volna a pénzt. Akadt egy magasrangú parancsnok is, aki 0,75 centért vette igénybe – 50 munkatársa mellett – egy kiskorú szolgáltatásait. Persze, amikor az ember – szexuális szolgáltatásokra immár vagy még alkalmatlan – apja, anyja és testvérei az éhhalállal küzdenek, mindez – legalábbis egy szerető kislány szemében – magától értetődő.

Az elmúlt 12 év alatt több mint 2000 panasz futott be az ENSZ hivatalokhoz. Csakhogy az – úgymond – Egyesült Államok Szervezete tehetetlen. A katonák ugyanis nem az ő, hanem a katonai egységeket delegáló nemzetállamok fennhatósága alá tartoznak. A szóban forgó államok (vannak köztük európaiak is) rá se rántanak a panaszokra. Elvégre mindannyian férfiak vagyunk. Persze vannak tényleg emberségesebb államai is a világnak. Ezeknek az intézményei a bűnösöket természetszerűen hazarendelik. Rács mögé azonban még (természetszerűen?) senki nem került. Ami érthető, hiszen ezeket a „szexuális szolgáltatásokat” helyi nézőpontból akár jótéteménynek is lehet tekinteni. Német terminussal úgy is hívják őket, hogy „Überlenbenssex” (magyarra talán létfenntartó – szó szerint túlélő – szexnek lehetne fordítani). Hogy ki az aki, úgymond túléli az aktust, azt az olvasónak kell eldöntenie.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete az egyetemes emberi jogok nevében jött létre. Az emberiséget képviseli. Bőrszínre, nemre, életkorra, nyelvre, vallásra, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. A dolog azonban mintha nem igazán működne.    

Az úgynevezett menekültek kölni szexuális zaklatásai (tettleges erőszaktételre talán sor sem került) egész Európát felzaklatták. A fentebb említett esetek azonban nemigen okoztak álmatlan éjszakákat. Senkinek. Az emberi jogok – itt minálunk, Európában – bármennyire is könnyfakasztók, úgy tűnik, egyre inkább valamiféle bunkósbotként funkcionálnak, mellyel – azok, akik tehetik – főbe veregetik azokat, akikkel – hatalompolitikai aspektusban – nem illik egyetérteni.

S ez talán rendjén is van. Akinek nincs bunkósbotja, húzza meg magát. Ez közismerten minden tartós békesség alapfeltétele. Hogy valóban így van, azt egy romániai magyarnak aligha kell bonyolultabb gondolatmenetekkel bizonygatni.

Ez az életünk. S ha belegondolnánk, micsoda szerencsénk van, a szájunkat sem tudhatnók összefogni a gyönyörűségtől, hiszen emberek vagyunk. Génállományunk 99,9 százalékban azonos a Sri Lankán vagy Tahitin élő szerencsétlenekével.

Sokan közülünk itt, Európában komolyan meg vannak győződve róla, hogy születhettünk volna Sri Lankán, vagy Tahitin is. Erdélyi magyarnak lenni ugyanolyan esetlegesség, mint erdélyi románnak, romának vagy sri-lankainak.

Elvégre ott is emberek élnek. Mellesleg szerintem is. De akkor tényleg értük is felelősek vagyunk. És persze, valakik értünk is felelősek lehetnének.

Sajnos, a nagybetűs emberiség épp olyan messze van tőlünk, mint mi tőle.

Fotó: Index