„A Facebook-ot sokan gyűlölködésre használják". Aki ezt mondta egy beszélgetésen, korántsem arról közismert, hogy szélsőséges vagy radikális véleményeket szokott megfogalmazni, sőt: minden oldalról megvizsgál egy kérdést, valahogy mindent „felülről", elméleti tendenciák alapján elemez, sok mindent megért és ezért aztán sok mindent megbocsát. A FB azonban azt közvetíti felé, azt érzi a mai világ emblematikus tevékenységét, hálózatát figyelve, amit már idéztem.

Talán a nemzedéki különbség is teszi, nem tudom. Én azonban úgy látom, az internet és a FB átkos és áldásos egyszerre. Egyrészt kialakult egy messenger- és chatnyelv, amely észbontó rövidítéseken és anglicizmusokon alapul, s visszaveti a gondolkodást, mint az is, hogy mindenhez könnyedén hozzáfér az ember, s ezért aztán az az érzése támad, mindenhez ért is – hozzáértő is, nemcsak hozzáérő. Másrészt gyakran és nem kevés meglepetéssel tapasztalom, mennyi normális ember van egy olyan helyen, amely nem éppen a normalitásáról híres, s amelynek magam is szülöttje-lakója-alakítója-elszenvedője vagyok.

Mert ugyan hol láthatja az ember az olyan képek garmadáját, amelyek Románia visszásságait ábrázolják? Hol kattanhat rá olyan linkekre, amelyek az erdélyi szellemiséget, az erdélyi magasabbrendűséget dicsérik, s csöppet sem vonakodnak az autonómiától, sőt, szorgalmazzák, hogy a transzszilvanizmus cinikus kritikusa hajlik arra, hogy megváltoztassa chilis véleményét? Hol like-olhat (FB-nyelv!!!) olyan cikkeket, amelyek arról beszélnek, milyen nehéz egy romániai magyarnak románul tanulni, s mily sajnálatos, hogy nincsen differenciált román nyelvű oktatás, amely a magyaroknak idegen nyelvként oktatná a románt?

Nos, mindez a FB-n történik, történhet meg, sehol másutt. Ki nézne minden linket-honlapot-blogot, amikor már az ismertek száma is elborítja lassan? Ha nem lennénk a hálózat tagjai, sok érdekes és megfontolandó dologtól esnénk el.

Itt kattantam rá a Maghiaromania című blogra is (maghiaromania.wordpress.com), méghozzá éppen a román nyelv oktatásának hibáit vesézgető szövegnek köszönhetően. A blogot 2009-ben alapította Sever Ioan Miu és néhány társa, és kellő iróniával viszonyul minden olyan jelenséghez, amely nem nyeri el a tetszését, a románok magyarriogatásától a magyarok románriogatásáig, Dinu C. Giurescutól Csibi Barnáig. Nem állítom, hogy egyet kellene érteni vele (semmivel nem kell egyetérteni), azt azonban igen, hogy a Maghiaromania ott van, abban a térben, amelyben egyre inkább a nagymamák és a nagytaták is, és csak a szándékosan vakok mondhatják, hogy „ilyen románok nincsenek is". Nagyon is vannak, s Miu még magyarul is beszél.

„Én abban hiszek, hogy a társadalmi változásokat alulról kell elindítani" – mondja Miu (Kustán Magyari Attila: Maghiaromânia: ahol a román iubeşte pe magyar. Erdélyi Riport, 2013. február 1.), s ezzel megfogalmazza a net másik nagy előnyét és lehetőségét. Bárki és bárhol indíthat egy blogot, bárki bárhol elmondhatja a véleményét és e vélemény megfogalmazásának pillanatában felteheti azt a Facebook-ra. Nem kell félni, hogy a hivatal lassú, a rendőr basáskodik, az űrlap érthetetlen, a helyzet kellemetlen: az ember ül a számítógépe előtt, és közli az álláspontját a világgal. A másik mozdulattal pedig „behívhatja" magához azt a számtalan véleményt, amelyet a világ közöl vele, s kiválogathatja közülük azokat, amelyeken érdemes elgondolkodnia.

Halló, barátaim: a diktatúra megszűűűnt!!! A közömbösség kora lejáááárt! Talán nem ártana láááájkolniii!!!