Hogy Ronald Trump uralma pünkösdi királyságnak bizonyulhat, eleve benne volt a pakliban. Egy Trumpnál jóval tapasztaltabb, megfontoltabb, józanabb politikusnak is szinte emberfölötti feladatot jelentett volna a sajtó, a múltból örökölt adminisztráció és a már bejáratott titkosszolgálati hálózatok állandó nyomása alatt kormányozni. Ez a hatalmas apparátus ugyanis, melynek kézben tartására Trumpnak semmiféle komoly esélye nem volt és feltehetőleg a továbbiakban sem lehet, kemény ellenfélnek ígérkezett.

Trump, amint az várható is volt, kezdettől fogva hibát hibára halmozott. Meggondolatlan cselekedeteinek és kijelentéseinek se szeri, se száma. Egyre gyűlnek a rovására írható baklövések. Az egyik legsúlyosabb az FBI-igazgató Comey leváltása egy olyan pillanatban, amikor az beosztottjait épp Trump és az oroszok közti kapcsolatok kivizsgálására utasította. Ez a lépés azt a valóban megalapozott gyanút kelthette, hogy az elnök, hatalmával visszaélve az igazság kiderítését próbálná megakadályozni…

Az orosz fóbia, az egykori szovjethez hasonlóan ismét eluralkodni látszik az amerikai nyilvánosságon. S akárcsak akkor, most is kezd túllépni az ésszerűség határain.    

Így aztán – amerikai szemszögből – legalább a Comey-ügyhöz mérhető súlyossággal esik a latba, hogy Trump Lavrovval, az orosz külügyminiszterrel folytatott fehér házbeli beszélgetése során olyan titkosszolgálati információkat „fecsegett ki”, melyek az izraeli titkosszolgálattól származtak, s melyek nyilvánosságra kerülése életveszélybe sodorhatja az izraeliek Iszlám Államban tevékenykedő informátorát. Az információátadás az amerikai törvények szerint akár „nemzetárulásnak” is minősülhet. Az eset önmagában is megalapozhatja az elnök felfüggesztésére irányuló amerikai jogintézmény, az úgynevezett impeachment megindítását. S az amerikai sajtó újabban már nem csak az elnök elmebeli állapotának felülvizsgálatát tartja szükségesnek, de immár a felfüggesztési eljárás megindításának lehetőségéről is nyíltan értekezik.

Az izraeli titkosszolgálat egykori tisztje, Dan Schueftan, Netanjáhu miniszterelnök közeli tanácsadója a Welt am Sonntag című német lapnak elmondta, hogy az izraeli és az amerikai titkosszolgálatok közt rendszeres az információcsere. Gyakorta nem csak az információkat adják át egymásnak, de van, amikor a forrásokat is megjelölik. Amit el szokás hallgatni, az pusztán az információk megszerzésének módja. Ezek olyan bizalmas adatok, melyeket előzetes egyeztetés nélkül nem szokás harmadik félnek átadni. Arra, amit Trump tett, korábban nem is volt példa. Ennek ellenére nem az izraeliek „vonják meg” bizalmukat Trumptól. Ez nem is lenne ésszerű, hiszen Trump közismerten Izrael – Obamánál is megbízhatóbb – támogatójának számít. Mindössze arról van szó, hogy Izrael a baki fejében Trumpot „adósának” tekintheti.

„Trump – nyilatkozta Schueftan a fentebb hivatkozott interjúban – talán nem az az ember, aki mindig körültekintően cselekszik. Én is aggódom amiatt, hogy vajon krízishelyzetekben képes lesz-e helyes, alaposan megfontolt döntéseket hozni. Mindazonáltal Trump gyengíti Amerika ellenfeleit és erősíti szövetségeseit – éles ellentétben Obamával. Egy erős Amerika pedig jó Izraelnek, egy gyenge rossz.”

Világos beszéd.

Trump – mintha e mondatok megalapozottságát akarta volna alátámasztani – épp a napokban látogatta meg legszorosabb közel-keleti szövetségeseit, Szaúd-Arábiát és Izraelt. Az előbbivel horribilis összegű fegyvervásárlási szerződést hozott tető alá, ami feltehetőleg az amerikai politika befolyásolásában is meghatározott szerepet játszó fegyverlobby megnyerését szolgálja, s a közvéleménynek is azt üzeni, hogy politikája az amerikai gazdaság felvirágoztatását segíti elő. A Schueftan által emlegetett izraeli adósságot sem Amerikának, hanem – „természetesen” – a palesztinoknak kell majd megfizetniük, akiket Trump szintén meglátogat, de a megbeszélések hangneme várhatólag korántsem lesz annyira baráti, mint a palesztin hatóság első emberének washingtoni látogatása nyomán ígérkezett.

Ezzel azonban Trump aligha fogja letudni tágabb értelemben vett adósságait, legalábbis belpolitikai vonatkozásban. Igazi bűne ugyanis a Lavrov-ügynél is jóval súlyosabb. Feje tetejére állította az amerikai politikát. A hatalmat hosszú évtizedek óta zavartalanul gyakorló elit jól begyakorolt játékait zavarta meg. Az amerikai állampolgárok esélytelennek tűnő demokratikus lázadását vitte (amint az mindinkább bebizonyosodik: kétes értékű) „sikerre”. Ráadásul tényleg hetet-havat összehord. Mindezért előbb-utóbb bizonyosan fizetnie kell. Sőt, főként ezért kell majd fizetnie.

Az amerikai sajtó föl is hívja rá a figyelmet, hogy Trump közel-keleti útja nem áll példa nélkül az Államok történetében. 1974 júniusában egy másik felfüggesztési eljárással fenyegetett elnök, nevezetesen Richard Nixon – helyzetének esetleges stabilizálása végett – szintén Szaud-Arábiába és Izraelbe sietett. Két hónapra rá azonban kénytelen volt önként visszavonulni, hiszen az időközben mind fenyegetőbbé váló fejlemények nyomán már aligha maradhatott kétsége afelől, hogy ő lesz Amerika első elnöke, akit a Képviselőház fel is függeszt.

Trump valószínűleg nem adja fel. De jól ismert makacssága sem garantálhatja, hogy a vizsgálatot meg is úszhatná.

Fotó: brandtrend.hu