Ismét az érdeklődés középpontjába került a hatuma. Mindeddig evidenciaként kezeltük, hogy a hatumát a jobb oldalon kell keresni, illetve eleve mozdíthatatlanul ott van. Vagy talán a szélsőjobbon. Vagy a kettő között. Bár ennek ellentmond a hatuma statisztikai összegzése az érintett országok parlamenti és helyhatósági választásain, mert ott utódpártoknak minősített formációkat szavaz meg következetesen. (Utódpárt: olyan párt, amelyet a szocializmusban gyökerezőnek minősítenek politikai ellenfelek.)

Mindehhez nem ártana tisztázni a jobb- és baloldal fogalmát, bár ebben senki nem érdekelt, aki használja szitokszóként is ezeket. A Párizsi Konvent padsorai adják a kiindulást, ahol, ha középre állunk, akkor a képviselők egyik része tőlünk jobbra, másik részük balra esik. Hagyományosan szocialistának, szociáldemokratának nevezzük a balra helyezkedőket, s konzervatívnak a jobboldaliakat. (A forradalmár és a reakciós felosztás divatjamúltnak tekinthető. Bár némelyek használják újabban a fülkeforradalom kifejezést.) Ezen kívül vannak még magukat hol ide, hol oda pozícionáló liberálisok, zöldek meg egyéb új pártok, amelyek meglovagolnak valami új divatot, például az internetről való letöltés korlátlan szabadságát. A két nagy oldalnak a huszadik században működtek hatalmi pozícióban hosszasan olyan szélsőségei, amelyek sikeresen lejáratták az egész berendezkedést, és azóta is támadási felületet nyújtanak a kritikusoknak.

Gondolunk itt a kommunista és a fasiszta kísérletekre, amelyek minden szerecsenmosdatás ellenére hosszasan ijesztenek minden normális embert a tömeges áldozatokkal.

Magyarországon ez a két oldal működik egymástól jól elkülönítve. Fejlettebb demokráciákban csak váltogatják egymást, amúgy egyetértve az alapvető kérdésekben, minálunk egy ősi ellenségeskedés aktuális folytatását hozzák létre. Gyűlölet, lejáratás, elszámoltatás, gyilkos indulatok és a másik oldal tevékenységének kriminalizálása a mindennapos. Két mindenre elszánt, elvakult tábor áll az árok két oldalán, amely csak mélyül az aktivisták tevékenységével, és itt a kultúra létrehozói és művelői sokat tudnak tenni, mint a példák mutatják. Talán ennek tulajdonítható, hogy a határozatlanok és a pártot választani nem akarók tábora a legnagyobb.

Szemben mindezzel a hatuma pont fordítva működik. Köztük nincsenek ilyen mély árkok, bármennyire is igyekeznek némelyek kiterjeszteni a belföldi állapotokat a teljes magyarságra. Romániában és Szlovákiában van akkora hatuma, hogy választási küszöb átlépéssel részt tud venni a parlamenti törvényalkotásban, s akár államhatalmi tényezővé tud válni, ami az érdekérvényesítésnek jól bevált módja. Magyarországról tekintve a hatuma magyarázhatatlanul működik, hatalomban tart úgynevezett utódpártokat, s hanyagolja a Fidesz által preferált hatuma szervezeteket. Az új választási- és alaptörvényből következően a hatuma a következő magyarországi választáson döntő tényező lehet az anyaország eredményeiben, különösen szoros küzdelem esetén. Normális esetben a hatuma nem vesz részt a magyarországi választásokban, és rendkívül aktív a szülőföldje jövőjét eldöntő demokratikus voksolásokon.

Egy blogban sikerült találkoznom a hatuma (határon túli magyarok) szóalkotással. Olyasmi, mint a rommagyar, csonkaország, hetumoger stb. kifejezések. A 2014-es választásokra 500 ezer lehet a választásra jogosult, Magyarország jelenlegi határain kívül élő, kettős állampolgárságú személyek száma. Furcsa lenne, ha a hatuma döntene egy választáson a belül élők jövőjét illetően. Onnan nézvést itt a hatuma, és, ugye, milyen fájdalmas/röhejes/megalázó, amikor félszerzeteket támogatnak szurkolói nemtörődömséggel.

Úgy álltam neki ennek a cikknek, hogy pontos állításokat írok a kisebbségi magyarok politikai jellemzőiről, mert vannak tendenciák az etnobiznisz után is, vagy legalább az MSZP bocsánatkérését követően elénekeljük hamisan, hogy porlik minta székhely.

Sokan vagyunk okosak a témakörben, s valakinek igaza is lesz.