Mintha manapság csupa Dosztojevszkij, Thomas Mann, vagy Traian Băsescu egykönyves szerzője, Mircea Cărtărescu ülne Romániában a rácsok mögött: a bebörtönzöttek ugyanis a hűvösön csücsülve vadul írják könyveiket.

Persze, aligha éhe a Szónak, éhe a Szépnek vezérli őket a gürüzésre – bár Ady sorának az a része áttételesen igaz rájuk nézve is, hogy éhe a kenyérnek ülteti őket a papír mellé. Mert „nagy művűket" összehozva a szabadulásukat is közelebb hozzák magukhoz.

Itt van mindjárt Adrian Năstase, aki két esztendőt kapott azért, mert a Minőség Trófeájából összehozott pénzt saját választási kampányára költötte el. Most ne faggassuk, jogos volt-e avagy sem az ítélet – az igazságszolgáltatás, mifelénk, már csak ilyen. Tény, hogy leültették. Ezt követően nem csak hogy az első fogoly volt, akinek sikerült blogján, a Jurnalul naţionalban megjelent cikkei kapcsán állandó kapcsolatban maradnia a külvilággal, de bőven maradt ideje könyvet is írni. A börtönben időből nincs hiány. Így aztán összehozta a Románia az EU-ban, a hazai és európai szabályzások tükrében tudományos címet viselő könyvét, amely ráadásul nem a jilavai börtön faliújságján jelent meg, hanem máris kiadóra talált a Felsőoktatási Tudományos Kutatás Országos Tanácsához tartozó kiadónál.

A szorgalmas rab példája nyilvánvalóan meghatotta a szőrösszívű igazságszolgáltatásiakat, mert – a könyvért járó honorárium mellett – 45 nappal csökkentették 730 napra kiszabott büntetését (blogszerzői és cikkírói munkásságát azonban már nem vették figyelembe).

A példa pedig ragadós, hiszen lám, Sorin Ovidiu Vântu tömlöcbeli magányában maga is könyvet írt, Románia három egymást követő rendszerben: a kommunizmusban, az átmenetben és a közösségi távlatok fényében címmel.

Igaz, ezért nem negyvenöt, hanem csupán harminchárom nappal hamarabb szabadulhat majd. Mert a könyveknek a börtönben is megvan a maguk sorsa: egy volt miniszterelnök munkája legalább tizenegy nappal többet ér egy egykori médiacézárénál.

De máris írja könyvét az Ikrek néven elhíresült alvilági banda tagjait védő ügyvéd, a négy évre elítélt Sever Teodorescu. Címe még nincs, maga a munka sem készült el, de az már bizonyos, hogy úgyszintén tudományos mű lesz, ebben Alexandru Boroi büntetőjogi professzor segíti.

Egyébként a börtönben csupán 2008 óta tizenkét személy írt könyvet, számuk pedig meredeken nő: míg 2008 és 2010 között csak évenként egy-egy fogoly vetemedett írásra, addig 2011-ben már három, 2012-ben pedig hat rab érezte meg magában hirtelen az írói tehetséget.

Ha ez így jegy tovább, nyilván egymást érik majd a rács mögötti tudományos munkák, börtönregények: a kiadók nem győzik papírral, a könyvesboltoknak raktárhelyiséget kell majd bérelniük.

Meg aztán eddig, ugye, egy-egy bebörtönzött mindössze egy könyvet írt. De mi lesz, ha megszállja őket az ihlet, és jóval sűrűbben lepik meg a világot munkáikkal? Még kapkodniuk is kell, azt csak a kívülálló hiszi, hogy odabent idő az bőven van – a valóságban azonban vészesen fogy: a regényírással. Meg aztán elképzelhető, hogy a jövőben öntudatos bűnöző már börtönbe vonulása előtt elkészül jónéhány könyvel, úgy hogy még be sem csukódik mögötte az ajtó, máris szabadlábra kerül irodalmi munkássága jóvoltából.

Időhiány miatt nem kizárt, hogy majd a kiadók, szerkesztők, korrektorok is beköltöznek a börtönbe, hogy a szerzők ne veszítsék fölöslegesen a drága perceket.

Így aztán a zárkák megtelnek a kiadók lázasan dolgozó embereivel, nyomdászokkal – a szerzők pedig odakint élvezik irodalmi munkásságuk által rövidre szabott börtönbeli éveik gyümölcsét.

Mert lám, igaza van a kínai bölcselemnek, miszerint a könyv az embernek ugyanaz, mint madárnak a szárny.