Egy pillanatra térjünk vissza Erdoganhoz, mert ő is vissza akar térni, állandóan. Vagy legalább ott maradni, ahol valami jövőmorzsáját látja a régió-nagy Törökországról szóló nagy álomnak. Iraknak nem sikerül „őt” kitessékelnie Bashiqa-bázisról, amelyet a múlt decemberben úgy megerősítettek török katonasággal és tankokkal, ahogy azt Bagdad (rém)álmában sem képzelte. Mellesleg Bashiqa Moszul-közeli település, Moszul pedig – Erdogan szemléletében – ősi török föld, és mellesleg a török kiképzők régóta dolgoznak az iraki hadsereg (szunnita) kiképzésén és a KRG (iraki kurd autonóm területek) és a pesmerga csapatok trenírozásán.

Furcsa? Ez egy kimondottan kényszerházasság ízű török-kurd katonai kapcsolat, akkor is, ha csak a KRG egy része (a Barzani-vonal) elfogadható Ankara számára.

Erdogant tehát nem képes kitessékelni Bagdad, és kérdéses, hogy távol tudják-e tartani a törököket a moszuli ostromtól, amelytől mint szunnita regionális nyomásgyakorlási lehetőségtől nem hiszem, hogy végképp távol fog maradni Ankara.

Mindenesetre az anatóliai Erdogannak az anatóliai Konya városában az jutott erről eszébe, hogy ha Damaszkusz, miután állandóan feszültséget kelt (merthogy amúgy nyugi volna) a török katonák okán, még azt sem akarja, hogy Moszul ostromában részt vegyenek akkor ő a B vagy C tervhez kénytelen nyúlni. Melyek is ezek? Titok. Ám annyiban tán igaza van az államfőnek, hogy jobb bekalkulálni a Moszul utáni életbe a török faktort, mint kihagyni ezt a szunni vonalat egy mélyszunni város további érzelmi-hitbéli-politikai viszonyulásából, ahogy hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy Törökországnak majdnem négyszáz kilométer közös határa van Irakkal.

A legderűsebb amerikai generalisszimuszok Moszul utáni előrejelzése is arról szól, hogy a DAESH maradéka Törökország és Szíria felé fog menekülni: harcolni. Al-Abadi miniszterelnök a támadás előtt azt nyilatkozta, hogy semmiképp nem fognak törökök részt venni az ostromban, s a Bagdadot megtartani akaró Washington rábólint erre, mondva: egyetért, hogy Irak kiválaszthatja, hogy kivel akar harcolni Moszulban a DAESH ellen. Igen ám, de a török védelmi miniszter azt tweetelte, hogy nagyban folynak az USA vezette koalícióval a tárgyalások, hogy a török légierő mindenképpen vegyen részt Moszul megvívásában, s hogy ebben megegyezésre jutottak a felek. Namármost, erről a koalíció és Washington vagy nem tud, vagy nem akar tudni – egyelőre nagy a csend.

És Erdogan azt is megüzente: az elmúlt évtizedekben ahány nyugati beavatkozás volt, hogy a régió vezetőit demokratizálják, az mind becsődölt, nem ártana hát szunninak hagyni Moszult, s nem alakítani ezen. Akkor is jó az üzenet, ha közben az úriember tönkrevágja az országát, kiirtja kurdjait, ha kurdellenes dzsihádját exportálja, s miközben birodalmi máz-kavarásban utazik a szomszédoknál, egyre hátrább kerül a „helyi” fontossági sorrendben: Amerika, Oroszország, Szaúd-Arábia, de még Irak és Szíria mögé is.

Fotó: ocdn.eu