Például arra, hogy a kormány elfogadjon egy újabb törvénytervezetet. Melyre mindenképp szüksége van az országnak, bármely államnak, amely komolyan veszi önmagát. Mint a Cioloş-kabinet is, amely – merthogy beígérte – idén elkészül a dokumentummal. Hajlamosak lennénk nagyvonalúan elsiklani afölött, hogy alig két hónapja van hátra ennek a csapatnak, miközben a területfejlesztési stratégia közel, közép és távlati szakaszra tagoltan megszabná terünk és fejlődésünk irányát az elkövetkező tizenöt-húsz esztendőre.

Összpontosítsunk inkább magára a törvénytervezetre: már a cím veszélyes, mihelyt többközpontú Romániát tételez, területi kohéziót és versenyképességet, esélyegyenlőséget ígér. (Ha némely párt vagy jelölt lekéste volna a kampányra való felkészülést, most jó eséllyel “puskázhat” ebből a dokumentumból – a plágiumellenes hadjárat ugyanis még a doktorátusok mezején dúl.) Hatékony adminisztrációt vizionál a jelenlegi kabinet, mely egyben behatárolná azt a területet is, ahol ez az igazgatás még költségkímélő. Szerep jut a közép-európai térséghez való kapcsolódásnak (turbósra kapcsolt határmenti együttműködések + román-magyar sztrádaegyesítés…) és Románia földrajzi adottságainak, hiszen ezáltal az ország úgymond visszanyerné a kelet-nyugat tengelyre álmodott kulcsszerepét. Belül az ország a nagy és közepes méretű városok körül kialakult fejlődési gócokra számít, és ezek európai térségekkel való kapcsolatrendszerére.

Az eddig felsorolt ártatlan általánosságok után a kormány rátér a hároméves szakasz taglalására: eszerint seperc alatt csatlakoznánk a kontinentális energiahálózatok valamelyikére, átszabnánk a területrendezést, és legalább száz községszintű vidéki fejlesztési központot hoznánk létre (miközben Ceauşescu felsír örömében), újjáélesztjük a halódó városokat, kockázati térképeket gyártunk a földrengés, -csuszamlás, aszály, ménkű s egyebek megelőzésére, és a Duna-eurórégiós tervben is ott leszünk, ha nem egyéb, az együttműködés intézményes kereteit kicövekeljük.

Ekkor már ötvenégy évesen tekintek bizakodva a következő bő hét esztendőre, mely a második szakasza ennek a stratégiának. Csupa lendület: minden határmenti térség dübörögni fog szomszédbeli partnereikkel kézenfogva (2 db. integrált egészségügyi rendszer,10 db. Duna-projekt, 2 db. híd a Dunán, ismét kettő a Pruton átal), lesz még négy nagyvárosi övezetünk, faluhelyen keresztül-kasul kerékpárút-hálózat, például az egyik a Duna mentén, hogy Báziástól nekilódulva bepedálozhassunk a Fekete-tenger habösvényeire, és befejezik a telekkönyvi nyilvántartást. (Itt Verne Gyula kuncogna önfeledten, ha nem enné a sárga irigység, hogy ez nem neki jutott eszébe elébb.)

Mivel hedonista alaptermészetem nem tűri a megtorpanást, hadd pillantsunk – tenyerünket ellenzőként már gyengülő szemünk fölé árnyékolva – a távlati szakaszra, amely 2026 körül köszöntene ránk, a tervezet szerint. (Itt azért elővigyázatosak voltak a kezdeményezők: egyszerűen csak „több mint tíz évben” szabták meg a terminust.) Unokáinknak lesz tehát két facsaró új autópályájuk észak-dél és nyugat-kelet felé tartó + még kettő db. sztráda a Kárpátokon túl, ehhez ráadásként egy Erdély és Moldova között, bónusznak egy Tisza-híd Máramarosszigeten. Ha ez sem elég, akkor tíz történelmi központ felújítása, átfogó erdősítés meg villámvasúti hálózat, hogy a legfrappánsabb maradjon csattanónak.

Jó lesz és szép, és majdnem mindennel meg leszünk elégedve. Kár, hogy a kormányokat nem lehet kinevezni zsinórban legalább három ötéves tervre, mert láthattuk: elképzelés van, akarat is lenne, csak az időfaktor kavar be. Ahogyan évek óta teszi: október végén, novemberben már megint meglep az első havazás…

Fotó: Digi24