Kit ölne meg, ha egy egész este szabadon gyilkolhatna?

A horror műfajában jártas olvasó már tudja, hogy a provokatív kérdés csöppet sem eredeti. A Purge-sorozatban (nálunk: A megtisztulás éjszakája) a nem túl távoli jövő úgy oldja meg a bűnözés és gazdasági hanyatlás kérdését, hogy egy este szabadon engedi polgárai gyilkos ösztönét: este héttől reggel hétig büntetlenül lehet öldökölni, rendőrséget és mentőket pedig hiába hív bárki is, mert aznap este nem dolgoznak. Ez a Megtisztulás estéje, amikor nem csupán az utcák, de maguk a gyilkosok is megtisztulnak: megszabadulnak az év 364 napján felgyűlő indulattól és gyűlölettől. Viszont az év többi részében szinte elhanyagolható a bűnözés mértéke és a gazdagság virágzik.

Az immár trilógiává bővült sorozat (vélhetően lesz még folytatás, hiszen jól csilingel a kassza) morbid esztétikával rajzolja fel a pokol talán legdizájnosabb bugyrát: maszkok, jelmezek, a szabad öldöklés ezernyi, szivárványos módja. Maga a film messze nem használja ki az utópiában rejlő lehetőségeket, a műfaj sajátosságai miatt leginkább a túlélésre és az állandó fenyegetettségre koncentrál (a főszereplők valahogy mindig lekeverednek az utcákra várként védett házaikból).

A harmadik részbe, amit már nem nagyon forgalmaztak errefelé a mozik, már a politika is beszűrődött. Egy demokrata, női elnökjelölt (aki lehetne Hillary Clinton is) küzd meg benne egy vaskalapos férfi jelölttel (aki lehetne Donald Trump is). A tét: eltörölni a Megtisztulás éjszakáját, mert azt jobbára arra használja fel egy tehetős réteg, hogy megtizedelje a szegényeket, mert így az államnak jóval kevesebbet kell szociális kiadásokra költenie. És még egy ironikus fricska: az öldöklés éjszakája olyannyira népszerű lesz, hogy már Európából is érkeznek gyilkolni és megtisztulni vágyó turisták.

Talán épp ez gondolkodtatott el azon, hogy vajon mi lenne, ha Európában, s azon belül, a mi játékos kis hazánkban is bevezetnének egy hasonló éjszakát. Tisztogatásra errefelé mindig is volt – hol szelídebb, hol akaratosabb – igény. Elég csak áttekinteni az elmúlt század e tekintetben igen tanulságos példatárát: az ifjú törököket, akiknek örmény szomszédaikkal gyűlt meg a bajuk, a gettókat kedvelő nácizmust, Srebrenicát és még folytathatnánk a sort.

Magyar vonatkozásban pedig elég lenne beleolvasni Zoltán Gábor friss és megrázó regényébe, a nyilaskorszak borzalmait feldolgozó Orgiába, hogy kapjunk némi tippet a horrort jócskán meghaladó agresszió megannyi színes formáihoz.

Tegyük fel tehát, pusztán a perverz fantázia kedvéért, hogy most mindezt meg lehetne úszni egyetlen éjszaka alatt. Megváltás lenne ez gyilkosnak és áldozatnak egyaránt. Utóbbinak nem kellene hosszú hónapokon át rettegnie, mert nem tartozik a megfelelő fajhoz, néphez és valláshoz, vagy csak egyszerűen nem tetszik a pofája.

Attól nem tartanék, hogy a parttalan öldöklést nem lehetne megideologizálni, felvezetni és megindokolni, mert ebben is igen találékonyak vagyunk a kontinensen. Lennének szép és feltüzelő beszédek, hogy senki se maradjon otthon a kérdéses éjszakán, hiszen csak így lehet megmenteni és megtisztítani a nemzetet a kártékony élősködőktől, így védhetjük meg a gyermekeinket a leendő bűnözőktől stb. És akkor végre nem kellene alakoskodni, ki lehetne engedni a gőzt, ami már amúgy is emelgeti a fedőt, legálisan, békésen, magyaros lendülettel. Végre az utcán folyna a vér és nem a virágnyelvbe csomagolt mondatokban, önérzetes gesztusokban.
És ha már kisepertük az országnyira (sőt még azon is túl) nőtt frusztrációt, akkor felszárnyalhatna a gazdaság, lenne munkahely dögivel, s legfeljebb már csak attól az oktalanságtól kellene tartanunk, hogy szelíd gyermekeink egymást erőszakolnák meg. Végre felhőtlenül boldogok lennénk egymás közé zárva, egymás talpára lépve.

Persze lenne egy kis veszély a dologban: hogy olyannyira belejönnénk a megtisztító tisztogatásba, hogy a végén maroknyian maradnánk, mint az ismert dalban a székelyek. És arra sem lenne száz százalékos garancia, hogy ez a fehér, keresztény és vegytisztán magyar csoportocska már nem porladna tovább.

Még jó, hogy ez csak egy buta horror. Őszintén: nem is ajánlom senkinek.

A fotó Hieronymus Bosch munkájának egy részlete