Először a Reuters szerint halt meg Iszlam Karimov: hetvennyolc éves volt, agyi vérzéssel vitték kórházba augusztus 27-én, s bár egyik lánya eleinte stabil állapotát jelezte, már az gyanús volt, hogy az üzbég hatóságok beszélnek az elnök kritikus állapotáról. Karimov csúcstartó, a kevesek között volt, akiket egy rezsim (szovjet vonal) nevelt vezetővé, simán kibírta a rendszer beomlását, és huszonöt évig építette egyeduralmát, félretéve minden alkotmányos választhatósági aggályt.

Karimov érdeke szerint ügyes manőverező volt mindig is azon a kisebb tengelyen, amelyen szomszédjai – Kirgizisztán, Tádzsikisztán vagy Türkmenisztán – forogtak. Magasról tett rá, hogy van a szomszédban (a türkméneknél) egy jobb példa arra, hogy hogyan kell zűrmentesen a hatalmat átadni: ott Nyijazov elnök 2006-os halála után két hónappal már új elnöke volt az országnak. Ha már hatalomváltás, fontos az a nagyobb tengely, amelyen Üzbegisztán eddig szintén ügyesen, de kommentálhatóan mozgott: az orosz, amerikai, EU és Kína vonal.

Eddig Kína kezelte a legnagyobb hidegvérrel az üzbég (leginkább kereskedelmi) kapcsolatait, bár a bishkeki (Kirgizisztán) kínai követség ellen elkövetett autós merénylet után Peking növekvő aggodalommal tekint egy potenciálisan zavargásokkal és terrorizmussal teli üzbég hatalmi harc elé.

Amerikának volt egy repülőbázisa itt, amelyből kitessékelték, mert ellenezte a 2005-ös Fergana-völgyi, főleg Andijan városi Karimov-ellenes tüntetések több ezer halottal járó letörését. Az oroszok és nem mellesleg a kínaiak, befolyásuk megőrzésére még azt is lenyelték Karimovnak, hogy a NATO-riválisnak kikiáltott CSTO-ból (Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete) ki- meg belendült, vagy hogy nem kért az Eurázsiai Gazdasági Unióból. Ma Oroszországban mintegy kétmillió üzbég vendégmunkás kulizik, ugyanakkor Karakalpak vidékének lakói saját önállósági harcuknak sajátosan új értelmét látták abban, hogy Moszkva letépte magának Krímet.

Az afganisztáni üzbég kisebbség, a tálib-ellenes üzbég és tádzsik faktor (egykori Dosztum és Atta milíciák) az egyenlet egyik ismeretlenje. Körbe-karikába, mint eddig is, egy poszt-Karimov képletben az érdekel mindenkit, hogy nyugalom legyen ezen a területen, amelyen a kormány-keménykezűség, a gazdasági és politikai érdekek klánstruktúrákon át való megnyilvánulása még átengedőbbé tett, s hogy ne érvényesüljön a radikális iszlamizmus réme. Az ottaniak emlékeiben még élénk az, ahogy Karimov az üzbég iszlamisták üldözésével nem csak azt érte el, hogy azok átmentek harcolni Tádzsikisztánba, de azt is, hogy visszatértükkor megalapították az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalmat (IMU). Recensebb elméletek szerint a DAESH oldalán harcoló üzbégek egyúttal a protokalifátus ideszivárgási vonalait is jelentik.

Elnökhiány esetén új választásokig vezethet a szenátus feje, Karimov protezséje, de továbbá lehet válogatni a belső elnök-hű körből is: a miniszterelnök, a miniszterelök-helyettes és pénzügyminiszter, valamint a rettegett NSS (titkosszolgálat) feje közül.

Fotó: Getty