Hogy Shakespere Hamletjének szavait kiforgassam, úgy tűnik, valóban több dolgok vannak földön és egen, semmint képzelmem gondolni képes.

Ilyen például a vallásos muszlim nők fürdőzési divatja által kiváltott európai hisztéria. Az egyik francia fürdőhelyen készült videofelvételen azt láthattuk, hogy a strandon strázsáló francia rendőrök egy muszlim nőt kezdenek vetkőztetni. (Utóbbiak később azzal érveltek, hogy nem ők vetkőztettek, a nő – megjelenésükkor – maga kezdett el vetkőzni.)

Bárhogy legyen is, a dolog meglehetősen különös. Hiszen a szeméremsértés vonatkozásában (bár a mi nyugati szemérmetlenségünk egyre kevésbé ismer határokat) képzelmem még képes lenne elgondolni, hogy némely hozzám hasonlóan kivénhedt, s ennek okán mind erkölcsösebbé és szemérmesebbé kérgesedő véneket némely szemérmetlenségek talán még sérthetnek. (Ámbár ez már a bibliai időkben sem volt teljesen így, lásd Zsuzsanna történetét.) De hogy a túlöltözöttség bánthatja valakinek a szeméremérzetét, az valóban különös. Annak ellenére is, hogy a szakszerűen elrejtett női idomok esetenként sokkal izgatóbbak lehetnek, mint a szemérmetlenül közszemlére tett rengeteg hájak. Például. De még ha fáj is. Egyik esetben sem kötelező odanézni.

De hogy a német Bundestag és a Francia Nemzetgyűlés a mai demográfiai, gazdasági és környezeti válságok közepette az úgynevezett burkini betiltásának groteszk ötletére fecsérelje vészesen fogyatkozó időnket, valóban megdöbbentő.

Merthogy hol vannak az emberi jogok? Hol van a szemérmes nő joga ahhoz, hogy maga rendelkezzen a bájaival, s csak akkor tegye közszemlére őket, ha azt helyénvalónak tartja. És hol van a multikuturalitás álságos elméletében hosszú évtizedeken át szajkózott mássághoz való jog? Hol van a kulturális határok átjárhatóságának felemelő elmélete? Hol van a mások szokásai iránti tolerancia? S főként a nők entestük fölötti rendelkezésének feminista önérzete?

És mi marad abból a csodálatos Willkommeskulturból, melyet mi, európai baloldaliak és liberálisok oly lelkesen köszöntöttünk? A jelek szerint semmi. Angela Merkel megtöltötte országát muszlimokkal, s most megpróbálja őket európai móresre tanítani. (Elvégre ő, mint tudjuk, még meztelenkedett is.)

A ’móres’ a latin erkölcs szóból ered, de itt furamód fokozatosan az egykori erkölcstelenség jelentését ölti magára. Alig száz esztendővel ezelőtt még az európai társadalmak is felháborító erkölcstelenségnek, közveszélyes szexuális izgatásnak tekintették volna a mai bikiniket. Még a férfiak is térdtől nyakig érő fürdőruhákban rohamozták meg a tengereket…

Persze engem sem a muszlim nők hatósági vetkőztetése izgat, elvégre a perzselő tengerparti hőségben a közrend zubbonyos őreinek is kijár némi egzotikus élvezet. Én továbbra is, mint mindig, önmagam miatt aggódom.

Mert ha a burkini egy egész kontinenst ingerel, akkor az én nyelvem például (ne tessék pajzánságokra gondolni) mennyivel ingerelőbb. Ha egy francia rendőr agyát egy általa fölöslegesnek ítélt ruhadarab látványától is elönti az indulat, mennyivel inkább indokolt annak a többséginek az indulata, akinek gondosan tisztogatott környezetét én az anyanyelvem nyerítésszerű hangzóival szotyogtatom tele (lásd a román traumát öniróniába, sőt szarkazmusba fojtó limbacailor vagy a maghiaromania című internetes honlapok írásait.) Honnan jövök ahhoz, hogy mindenféle nem-ortodox templomokat látogassak, magyar kulturális értékeket védelmezzek vagy valljak magaménak!? Honnan veszem a bátorságot, hogy – a székely zászlót nem is említem – bármilyen vonatkozásban más legyek, mint a többség?

A burkini-háború Európa politikai kultúrájának szemérmetlen önleleplezése. A terrorista barbárság humánus édestestvére, mely a burkini-ellenesség leple alatt valamiféle – Európa újabb keletű kulturális álértékeiből összekotyvasztott – robbanószerrel kulturálisan és politikailag egyaránt látványos, de merőben értelmetlen öngyilkosságokat inszceníroz.

Fotó: 4cdn.hu