Ady András: Ez csúcs!

Az biztos, hogy Varsóban július 8-9. között NATO-csúcsra kerül sor, az is valószínűsíthető, természetesen nagy vonalakban, hogy miről lesz szó. Van azonban egy kérdés, amelyről ott és akkor kellene beszélni, mi több dönteni: mennyire tartják komolyan veszélyeztetettnek a Fekete-tengert az orosz terjeszkedés szempontjából?

Él egy olyan vélemény, hogy a Krím elfoglalása óta a NATO jobbára csak Lengyelország és a balti-államok vonalára telepített védelmet egy orosz próbálkozás esetére. Ennek ellenére az a keleti oldal, amelyet rotációs amerikai NATO- és gyorsreagálású európai csapatokkal, páncélozott gépesítéssel, önjáró tüzérséggel látnak el, amire ellátó-bázisok és rakétavédelem települt, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig húzódik. Nem kis táv, és az is tény, hogy amíg az Észak tengerészeti egységekkel jobban áll, a Pontus Euxinuson törököstül gyengébb a felhozatal.

Ez nagyjából az a vonal, amelyen a két mostani ellen közti erőviszonyok a második világháború után hol balra, hol jobbra tolódtak, s a régióra most is így gondol Moszkva vagy Brüsszel. Ha 1945 után a két tenger vonalán előbb keletről nyugatra tevődött a súly, úgy a hidegháború végén és főleg a balti államok szorításból kiszabadulása után a nyugati erőviszonyok tolták el a hadászatilag értelmezhető határokat keletre. (Orosz értelmezés szerint bele Rosszija testébe.)

Nem állítom, hogy a feszült helyzet ellenére itt egy újabb Központi Front (régi észak-atlanti meghatározás) alakult ki, de az tapasztalható, hogy például Románia és Bulgária önhergelt, de valóságosnak vett pánikkal reagált ennek a térségnek a védtelenül hagyására.

Deveselu ezen enyhített, ennek ellenére NATO-US tengerészeti jelenlétre vágynak a Fekete-tengeren. Érdekes adalék, hogy az ilyen megerősítés szükségére épp orosz elemzők hívják fel a figyelmet, mi több, példákat emlegetnek, amelyek alátámaszthatják a feltevést, miszerint a fekete-tengeri kérdés hanyagolása bűn, hisz innen történt egy sor agresszió Moszkva részéről: Moldova, Grúzia, Ukrajna (Krím).

A varsói csúcson arról kellene beszélni/dönteni, hogyan előzhető meg Oroszország abban, hogy itt valós A2/AD (hozzáférés-gátlás/terület-megtagadás) képességeket fejlesszen ki, és egyszerűen megtagadja egy partmenti országtól, hogy amennyiben fenyegetve érzi magát, műveleti/felvonulási zónának használja a tengert.

Hogy mennyire égető a kérdés, arra szintén orosz információk állnak rendelkezésre. Folyamatban van a Krím rakétabázissá alakítása: S-400-as rakétaállások, partvonal-telepítésű Bastion hajóellenes rakétatüzérség, valamint tengerről indítható Kalibr cirkálórakéták, 2020-ra pedig a fekete-tengeri flottájuk nagyobb/jobb kell hogy legyen, mint a parti országokéi együttvéve, Törökországot is beleértve.

S hogy a hírek mit tehetnek politikailag, mielőtt még úszni vagy repülni kezdene az acél, arra is van friss példa: az orosz méltatlankodást anticipálva Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök visszadobta Románia tervét egy a NATO égisze alatti szorosabb tengerészeti együttműködésre nézve.

Fotó: 24.hu

Kimaradt?