A televíziós nézettséget mérő intézetek szerint kétmillió honfitársunkkal együtt láttuk az osztrák – magyar EB rangadót, minden második magyar tévénéző akkor éppen ezt nézte. Jó lenne tudni, hogy a négymillióra tehető néző másik fele, kétmillió ember, mit nézett. Mi lehetett ennél fontosabb, elképzelni sem tudjuk. (És a hatmillió igazoltan volt-e távol.)

Adódna, hogy azonnal és mérlegelés nélkül hazaárulónak tekintsük őket vagy a nemzeti egység sötétben bujkáló megrontóinak, mert bizonyára azért nem szurkoltak velünk, mert fáj nekik, hogy a stadionokra meg a futballra költött milliárdok nemzetcementező anyagnak bizonyultak, és Trianon óta nem volt ekkora gyönyörűségünk ebben a kicsiny ám hatalmas lelkű országban.

Negyven év szünet után megszületett egy megérdemelt futballgyőzelem az Európa Bajnokságban. Generációk nőttek fel úgy, hogy csak a múlt és a történelem dicsőségét ismerhették meg, s a jelen idejű közös dicsőség élménye kimaradt a lélek építő anyagai közül.

Nem véletlenül emlegetjük fel a rendező nemzet történelmi bűneit, Franciaország ráadásul a nyitó meccset azzal a Romániával játszotta, amely az első világháborút záró béke egyik legnagyobb jutalmát vitte haza. Egy fideszes képviselő hangot is adott őszinte felháborodásának, hogy miért is közvetíti a magyar televízió Európa prostituáltjainak és zsúrpubijainak mérkőzését. De, mivel országgyűlési képviselő fogalmazott stilisztikailag helytelenül, másnapra kiderült, hogy meghekkelték a facebook-oldalát lejárató szándékú emberek, ő tiszteli és becsüli az összes nemzetet.

A francia – román meccsnek magyar volt a játékvezetője. A mérkőzés egyik összeakaszkodós pillanatában a magyar kommentátor azt találta mondani, hogy egy magyar dönt a román – francia területi vitában. Szerintünk előre bekészített patron volt, humornak elmegy, de másnap a Jobbik nevű párt közleményben üdvözölte a frappáns megjegyzést.

Azután jól megvertük az osztrákokat, és tetőfokra hágott a nemzeti érzés. Le-Conchitáztuk egész Ausztriát, és megfizettünk az egész Habsburg elnyomásért évszázadokra visszamenőleg. Hogy más nemzetek meg szoktak elégedni a győzelem örömével, és a szerencse forgandóságát is megemlegetik egy-egy eredmény kapcsán, az az ő PC-mániájuk (ami egyébként éppen a sír felé taszigálja az úgynevezett fejlett államokat) – mi megalázó vereséget mérünk az ellenfélre, és megérdemelt győzelmünk minden más nemzeti célunk igazolása is egyben. Ez utóbbin még szenvedélyesen elvitatkozgatunk.

Szombaton kísértetiesen hasonló módon mi szaladtunk a pofonfa alá, Izland ellen favoritnak kikiáltva gyorsan kaptunk egy gólt (vitatható játékvezetői döntés után tizenegyesből), jégország labdarúgói beálltak védekezni, s a legvégén tudtunk elhozni egy pontot.

Az ünnepi hangulat olyannyira folyamatos, hogy Dzsudzsák csapatkapitány kijelenthette a történelmi hagyományoknak megfelelően, hogy tizenötmillióan léptünk pályára. Közös a győzelem.

Fotó: rcs-rds.ro