Nincs semmi bajom a törökökkel, kultúrájukkal, hitükkel meghatározóak voltak az európai történelemre és kultúrára nézve, és ahogy a dolgok kinéznek, azok is maradnak. Ugyanakkor hatással voltak annak a közel-keleti régiónak a történelmére és kultúrájára, amellyel Európának eddig is, de ezentúl méginkább dolga akad.

Bajom a török vezetéssel a fenegyerek államelnökkel van, rengeteg, de rövidre véve: Törökországnak sokkal jobb lenne, Európának jobb lenne Erdogan nélkül. Can Dündart és Erdem Gült a Cumhurijettől kémkedésért ítélhetik el, március elejétől pedig már hiába akarunk egy független Zamant olvasni, néha rendszerkritikus anyagokkal, mert erdogani parancsra bedarálták a pró-rezsim médiahulladékba. Igaz, októberben az Ipek csoporthoz tartozó Bugun és Millet lapokat már bekebelezték, szinte regula volt, hogy a következő a Cihan hírgyár és a „csatolt” Zaman lesz.

Azért csak meglepődtem: blőden azt hittem, hogy mivel a legutóbbi választások nyomán sem kapott teljesen szabad kezet az erdogani makacsság, a prezidenciális akarat, vagy az ezt szentesítő alkotmánymódosítási láz, leáll a független török médiának ez a szemérmetlen és már a mázzal sem törődő megtörése, AKP-konformizálása.

Miért zavar engem, ha a törököknek eggyel kevesebb és egyre kevesebb véleményszabad és szakmailag is szabad újságjuk, hírszervük, világfórumuk van? Mert ami történt, az is lopvacsalás, és ebben a kérdéskörben kettős orwelli önbeteljesítésnek minősül. És mert ez továbbra is komor egymásnak feszülésről szólnak: a támadott és bedarált média-felületeknek egyik mentora a Fethullah Gülen-féle rom-médiabirodalom, amelyet közvetlenül a Mavi Marmara incidens után – mert Gülen elítélte az egykori harcostárs Erdogan diplomáciai szakadásig vitt keménykedését – támadás alá vett az AKP-masinéria.

Igazuk van, ha rákérdeznek: miért is lenne hófehér egy sor olyan média-szerv, amely egy – az aktuális diktatoroid rezsimmel egykoron egy követ fújt – majdnem állam az államban képződményhez kapcsolható? Ez nem feltételez irányítottságot, részrehajlást, információközlési és hírmagyarázó torzulást? Dehogy nem, persze feltételez, s mindezzel szemben csak azt tudom mondani, hogy ebben az értelemben is érvényesül a szent egyensúly szabálya: nélkülük felbillen, velük legalább a reménye fennmaradt volna, illetve azok is védettebbek maradtak volna, akik maradtak még. Az egyensúlybomlás mértéke, az őket – így minket is! – érintő török ügyvitel tálalása/tárgyalása nem megnyugtató, ha arra mondjuk gondolunk, hogy június-júliusban az Uniónak mondania kell valamit a gyorsított török felvétel kérdésére vagy a vízumliberalizációra, a dialógust vagy a monológust itt is tálalni kell de ott mindenképpen.

Arról nem beszélve, hogy ezek után cseppet sem csodálom, hogy ezt a szabad sajtó elleni merényletet, úgy ahogy van, ejtette az Unió minden erkölcsi és törvényi instanciája. Csak a távoli Amerika nyilvánított ejnyebejnyét, de hát ő teheti, nem lesz kellemetlen visszahatása (hatása se lett): a NATO és amerikai bázisok ügye szent, addig az ilyen ügyek nem érnek fel.

Fotó: korkep.sk