Ritka dolog, hogy Traian Băsescu teljesíti az ígéretet. Márpedig nemrégiben ez történt. Amikor a sorsáról döntő népszavazáson a résztvevőik döntő többségének ellenszavazatát követően mély hallgatásba merülve visszakullogott az államfői palotába, kijelentette: a kampány idején hallatja majd hangját. És hallata is – ha jól számoltam, a kampány alkalmával legalább hát alkalommal, fő műsoridőben szólalt meg a tévében. Amit mondott, legalább olyan szürke volt, mint maga a kampány.

A figyelmet csupán újabb – az alkotmánybírák szerint csekélynek(?) minősülő – kijelentésével vonta magára, miszerint a nyertes szociál-liberálisok miniszterelnök-jelöltjét, Victor Pontát (akár fittyet hányva az alkotmányra is), nem nevezné ki kormányfőnek. Az általa megrajzolt fantomkép szerint a miniszterelnök nem lehet zsarolható, nem adhat támadási felületet, nem lehetnek titkai az önéletrajzában, a kormány élén garanciát kell adnia arra, hogy Romániában nem lesz több visszaélés, letérés a jogállam útjáról, bízniuk kell benne a nyugati partnereknek. Nos, ennek alapján az államfő a romániai politikai életben még hosszú időn át keresgélhetné „álmai kormányfőjét", mígnem rátalálna a politikailag, erkölcsileg megfelelő, életrajzát maradéktalanul felvállaló, semmivel nem zsarolható kormányfőre.

Csakhogy időtlen kutatgatásokra nincs idő: a választások után miniszterelnökre van szüksége az országnak. Mit tehet hát az „álmai kormányfőjét" kereső államfő, aki szükség esetén azzal is beérné, ha jelöltje zsarolható, támadható stb. lenne – csak ne legyen Victor Ponta? Nos, kinevezhet a győztesek által el nem fogadható politikust, aki lehetne bárki, hiszen a szociál-liberálisok egyetlen jelöltje: Victor Ponta. Első jelöltje nyilvánvaló leszavazása után alkotmányosan újabb politikust is kinevezhetne, aki szintén senkinek sem kell (legfeljebb az alkotmányszegő államfőnek), arra gondolva, hogy jelöltjét a honatyák megalkuvóan elfogadnák, csak ne kelljen szembenézniük a parlament feloszlatásával, sok-sok „nájlonpungával" megvásárolt győzelmük után. Ám mindez éppen ahhoz a veszélyes politikai feszültséghez vezetne, amelyet az államfő – ha hihetünk neki – el akarna kerülni.

Csakhogy nem hihetünk neki, hiszen éppen önmaga keltené – mint már annyiszor – a feszültséget, ha semmibe venné a szavazás végeredményét. Vagy, ahogy ő maga oly szívesen hangoztatta (még a „népfürdők" korában): a nép akaratát. Ami pedig – az „álomkormányfő" fantomképe helyett – vasárnap teljesen világos volt.

A parlamentnek nyilván nem kell szembenéznie kényszerű lemondatásával, mivel Traian Băsescut az alkotmány megsértése miatt harmadszorra is felfüggesztheti, még mielőtt ő maga feloszlatná a törvényhozás fórumát.
A győztes párt által javasolt miniszterelnök kinevezésének megtagadását már az alkotmánybíróság sem nevezhetné „csekélységnek", hiszen a szociál-liberálisokra voksolók pontosan tudták, a győztes pártszövetséggel együtt Victor Pontát is elfogadták kormányfőnek. És a nagyvilágon senki sem fog majd Traian Băsescu mellé állni – ideértve Brüsszelt és Washingtont, meg természetesen a „Fekete-tengert orosz tóvá változtató" Moszkvát is.

Igaz, az államfő hiúságát, személyes ambícióit sutba vágva, az ország érdekeire figyelve, kinevezhetné a győztesek által javasolt miniszterelnököt, Victor Pontát. Konfliktuskereső személyisége miatt azonban (legalábbis is egyelőre) ez a lehetőség a legkevésbé valószínűbb.

Az államfő akár le is mondhat(na), már csak azért is, mert „ötperces" lemondását követően már régebben távoznia kellett volna. Ám mégis maradt, még akkor is, ha második felfüggesztésekor azt is tételesen kijelentette, nem akar a zöld asztal mellett elnök lenni. Hétmillióan szavaztak ellene, de maradt – a „zöld asztal mellett" is.

De mit tesz majd most, amikor a voksolás nem csak pártja ellen, de ellene is szólt – és teljes mértékben érvényes volt?