Én megértem Csank Jánost.

Mert valóban könnybe lábad a szem, amikor egészséges, ivarérett magyar férfiak Arsenal-sálakban és Barcelona-mezekben éltetik az idegen focit, és úgy lelkesednek a Bajnokok Ligájáért, mintha bármi közük lenne hozzá. Miközben a magyar bajnokin már szinte csak a rokonok árválkodnak a lelátókon, de azokat is duplán kell számolni, hogy kijöjjön a pár százas nézőátlag. „Magyar ember lehetőleg a magyar futballt szeresse, támogassa, népszerűsítse”, nyilatkozta Csank, és ezt rajta kívül senki sem foglalhatta össze ilyen szépen. A másodosztályú ZTE kispadja ugyanis beláthatatlan távlatokat nyit az ember gondolkodásában, főként hogy van ideje meccs alatt másra is gondolni. Az iram megengedi.

A szeretetben és népszerűsítésben az egykori szövetségi kapitány maga is bőven kivette a részét, hiszen az ő idejében tizenkilenc mérkőzésen hat győzelmet, három döntetlent és tíz vereséget ért el a válogatott, olyanokat fektetve két vállra, mint Azerbajdzsán és Málta. Őket kétszer is! Mint ahogy sokat segített a szeretet és népszerűség szinte határtalan kiterjesztésben a Jugoszláviával vívott, vagy inkább asszisztált pótselejtező, a budapesti 1-7 és a belgrádi 0-5, vagyis az 1-12-es összesítés. Máig párás szemekkel emlékszünk vissza erre, mert igazi magyar ember, miként a történelemben, a fociban is megrendítő vereség idején áll igazán a csapat, vagyis a haza mellett. Busong és jajgat ugyan, de a mezt nem ereszti.

De hát mit tegyen az, aki két nemzeti csapás között, a rút hétköznapokon valódi focit nézne? Már úgy értem, cseleket és egymást megtaláló passzokat? Csupa olyasmit, amivel magyar csapat csak módjával vesződik, hiszen a szeretet amúgy is adott. Azt sem fokozni, sem visszavonni nem lehet.

Csank mondata már azért is találó, mert nálunk a foci nem pusztán játék, hanem államformáló tényező. Erről hosszabban Nyakó István tudna beszélni, akit Erdősi Lászlóné és az ő derék kopaszai előztek meg a Nemzeti Választási Iroda épületében érkeztetésben és diszkrét dulakodásban. Így történhetett, hogy végül Erdősiné kérdéséről lesz népszavazás a vasárnapi boltbezárás ügyében. A politikailag teljesen független asszony amúgy elkötelezett híve a vasárnapi zárva tartásnak, ahogy ő maga nyilatkozta, épp ezért kérdezné meg honfitársait az ügyben, hátha ők is egyetértenek vele, csak eddig nemigen volt módjuk ezt kifejezni. Erdősinének egyébként azért kellett kölcsönvennie a Fradi keménymagjaként is szolgáló szekrényméretű embereket, hogy „független magánszemélyként” léphessen a választási iroda épületébe, és nehogy megzavarják őt missziójában az ott fenekedő ellenzékiek. Akik amúgy a szeretet eltérítésében érdekeltek, ezt még a vak komondor is kiszagolná.

Több is veszett a Fradinál, sóhajt fel az egyszerű választópolgár, mert már sejti, hogy eztán valahogy így lesz majd minden. Focidrukkerek féltő sorfala közt megy majd szavazni, s utána Erdősiné kínálja majd meg saját sütésű buktájával. Hiszen valami kell a nagy ijedtségre.

Lesz ott szeretet, csordulásig.

Bár én inkább arra számítok, hogy egy nem is annyira váratlan húzással az egész focit áttolják a Magyar Művészeti Akadémia szárnyai alá, s akkor Csank a szeretetben szintén élenjáró Fekete Györggyel szervezi majd meg a hazai BL-t, hogy úgy mondjam, a kerítés mögött. Magyar csapaton kívül más nem nagyon nevezhet be, az idegen sálakat a bejáratnál elkobozzák, s az egész mozgalom majd a Vác-Felcsút döntőben teljesedik ki. Páros évben az egyik, páratlanban a másik nevét vésik fel a kupára, s végre nem a széthúzásban leszünk világelsők. A tízmillió totógyőztes hazájaként kerülünk be a sportág történelmébe.

A Barcelona és az Arsenal drukkerei meg majd ide járnak irigykedni.