Romániában december elején parlamenti választások lesznek, s az eredményektől függően benne van a pakliban, hogy az országból a Balkán Svájca lehet. Lehetne, mint kitűzött közös távlati cél a távoli horizonton. Magas hegyekben, érintetlen természetben bővelkedik, szállodákat meg sípályákat lehet építeni, ráfejleszteni a bankrendszerre, és szép tempós léptekkel elhúzni a szomszédoktól. Legalábbis ez volt a recept százévekkel ezelőtt, meg a nemzetiségi (vallási, nyelvi) kérdés hosszú távú rendezése. És még tengeri kijáratuk sincs!

Nem térnénk ki a választási számtan fölvázolásánál azokra a kérdésekre, amelyek a választások után szoktak érdekessé válni, amikor ismét kiderül, hogy mégsem lett itt gazdasági csoda, se bicskagyár, se tejcsokoládéval édesített alpesi szabad levegő. Hogy tudniillik melyik politikus hazudott nagyobbat (az ellenzékben maradóktól nincs mit számon kérni, a győztesek hihetőbben adták elő a hihetetlent), és a politikai elit csupán a saját meggazdagodásával van-e elfoglalva, vagy a nép jólétét is szem előtt tartják egy-egy törvény, intézkedés megszavazásakor? Mindezekre hamarabb ráérez az ember, ha egy adott országban kisebbségiként vesz részt az osztozkodási folyamatban, amikor újraporciózzák a hatalmat a választási technikák segítségével, ő ezt kívülállóként, másodosztályú állampolgárként figyeli. Mert ebben neki része nem lehet, amíg kisebbségi. Hiába szocdem vagy liberális, keresztény vagy monarchista – ő elsősorban magyar. Egyetlen esélye a hatalom közelébe kerülni, ha az ország nagy pártjai olyan szoros eredménnyel végeznek, hogy az a pár százaléknyi szavazat válhat billentő tényezővé a latban, amit az etnikai alapon létrejött kisebbségi alakulat birtokol. S így nincs is igazán értelme baloldali vagy jobboldali kisebbségi pártnak lenni. Szerencsésebb alkalmasnak mutatkozni mindenféle együttműködésre.

S van még egy elemi számtani művelet, amit át kell ismételni mindig választások közeledtével. A fentírt szerencsés hatalomba kerülési forgatókönyv csak akkor működik, ha az a hat-hét százaléknyi kisebbségi szavazat egy párt erejeként jelenik meg. Ki van többszörösen próbálva, az élet igazolta. Éppen ezért három pontban összefoglaljuk az ésszerű választói magatartás alapszabályait Romániában 2012. decemberében:

A kisebbségi magyar arra a magyar pártra adja a szavazatát, amelyik várhatóan a legtöbb szavazatot fogja besöpörni, s ezáltal a magyarság parlamenti frakcióhoz jut, és esetlegesen valamelyik román párt koalíciós partnereként megvalósíthatja a programját (mellesleg tompítva ezzel a nacionalista felhangokat mindkét oldalon).

Előfordulhat olyan eset, hogy nagyon elegünk van már ebből a huszonkét éve a magyarságot képviselő pártból, meguntuk ugyanazokat az arcokat, politikailag elhasználtnak látjuk a figurákat, valamelyik közülük tizenkét évvel ezelőtt rálépett az unokahúgunk lábára, és nem kért bocsánatot – szóval ezeregy indokunk lehet, amiért úgy döntünk, hogy (választási matematika ide vagy oda) mi pedig most már aztán másnak fogjuk dobni a voksunkat. Lám milyen édes hangokon fuvolázik néhány egykori udemerés! Meg körül lehetne nézni a román pártok háza táján is. Vagy érdekes opció az 'el se megyünk hazulról a választás napján'! Ilyenkor, mivel teljesen összezavarodott a választópolgár, szükséges egy egyértelműen irányító szabály, amely, mint világítótorony és hajókürt a ködös óceánon, irányt mutat. Erre van megalkotva a 3. pont itt alább segítségképp.

Minden zavar és értelmezési nehézség esetén automatikusan az 1. pont lép életbe.