Azt mondjuk: az erdélyi magyarságnak december 9-én lesz a legnehezebb választása! Huszonkét év óta minden ilyen megméretés előtt ezt mondjuk, s ez így van jól, hisz a feltételek mindig változnak, ráadásul a mi magyarjaink is nehezítik a választást, határon innen és túlról. Mert mi a pártoskodásban mindig jeleskedtünk, s Mohács óta olyannyira semmit nem tanultunk, hogy nekünk továbbra is Mohács kell!

Magam azért az átlagnál optimistább vagyok (talán ez részben írásaimból is kitűnik), és a sopánkodóknak azt szoktam mondani: egyet se búsuljatok, román barátaink tesznek érte, hogy marakodásaink ellenére a választásra mégis összetartsunk, s rendezzük sorainkat! Lám most is! Először Crin Antonescu kívánta, hogy nem kellene már ott legyünk a törvényhozásban, jóllehet Tulcea szülötteként, az ottani lipovánokkal, ukránokkal, tatárokkal és gagauzokkal való együttélés okán is másként kellene viszonyuljon a kisebbségekhez, bár tőle már megszoktuk, hogy viszonyulása nem éppen európai. Igaz, Tulcea sokkal inkább a Duna-deltához, mint Brüsszelhez tartozik.

Meg kell adni Kelemenék jól mediatizálták az ügyet. Még jobban a Giurescu akadémikusnak tulajdonított, interneten terjedő kiáltványt megleckéztetésünkről. (Vagyis azt, hogy tűnjünk el a parlament környékéről is, és ne mind zaklassuk ott követeléseinkkel a báránylelkű és jóságos román politikusokat). Az RMDSZ többirányú tiltakozása sok románhoz is eljutott, olyannyira, hogy román mérnökbarátom, aki a politikára rendszerint csak legyint, most azt mondta: "Ezt a történész akadémikust az dühítette fel ennyire irányotokban, hogy a rendszerváltás óta – mint egy magazinban olvasom – magyar honfoglalók csontjait is kifordítja az ásó a mai Románia területén! S ő csak egyféle csontokhoz volt szokva!"

Leckéztetésünkhöz tartozik a szatmárnémeti gigantikus trikolor, a Maros megyében kihelyezett RMDSZ-es választási bannerek szétvágása, a székely jelképek elleni támadás és még annyi minden. A román nacionalisták nem okulnak és nem tanulnak, pedig huszonkét év alatt volt rá bőven idejük. Amit elsősorban meg kellett volna tanulniuk, az, hogy a magyar olyan mint a makrancos ló: ha ütik, még makrancosabb lesz, s azért is az ellenkezőjét csinálja annak, mint amit az ostorral elszeretnének érni. Csakazértis magyarok vagyunk, és minél jobban szét akarnak verni bennünket, annál jobban összetartunk! Az összetartásban magunk közt a szép szó, az okos érvelés messze nem használ annyit, mintha más ostoroz bennünket!

Még mindig nem látják ezt a román nacionalisták? Akik azért is bunkók, mert nem vették észre, hogy most, három magyar párt lévén, nélkülük is nagy eséllyel szétverhetnénk magunkat. Mindebből logikusan következik: az igazi leckét akkor kaphatnánk tőlük, ha békén hagynak bennünket, s nem bajlódnak velünk annyit. No de akkor mivel bizonyítják a többi románnak, hogy ők az igazi hazafiak? Ez a kérdés olyannyira magas, hogy csak akkor tudnám megválaszolni, ha én is akadémikus lennék.