Amikor a földem fölső sarkában fölállították a vadászok a magaslest, akkor a szomszéddal cselekvésre szántuk el magunkat. Meguntuk, hogy ki-bejárkál itt mindenki csak úgy. Tudjuk, hogy a gyűlölet nem megoldás semmire, de nem lehet parancsolni az érzelmeinknek.

Már évek óta tervezgettük, hogy sorompóval zárjuk le a dűlőutat, s csak mi fogunk itt bejárni. Telekkönyvi tulajdonjogunk van a területre. Télen ritkábban járunk ki, olyankor jön el a fatolvajok ideje, eddig azért akartunk sorompót. Itt nekik ideális a hely: csak beállnak a fák közé traktorral, takarásba, két motorfűrészes egy órát dönti, vágja az akácost, majd öt ember egy óra alatt földobja a pótkocsira az öt-hat köbméter fát. Egy ember az úton marad mobiltelefonnal, s az első gyanús jelre elhallgatnak a fűrészek, csendben kivárják az újabb jelzést. Egy fordulóval százezer forint fát elvisznek.

Mit zavar minket, ha lopják az államét, miért gyűlöljük a megélhetési bűnözőket? Elvontan és magasröptűen: mi volnánk az állam, a társadalmi veszélyesség minket fenyeget, meg az európai értékek is védendők. Egy dűlővel arrébb a pincetulajdonos tetten érte a betörő fiatalokat. Igaza tudatában rájuk rontott, s úgy megverték, hogy azóta nyomorék.

Leássuk a szomszéddal a máshonnan megmentett vas sorompót, elzárjuk a bekötőutat. Nyíltan ellenséges lépésre került ezzel sor a vadászok és a földművelők között. A vadászok egy magasabb kaszt, akikre egészen más szabályok vonatkoznak, mint a köznépre. Megszűnik az a lehetőség, hogy a vadászok gépkocsival behajtsanak a les alá, kiszórják a kukoricát, hullott gyümölcsöt. Sőt a sót is gyakran kell pótolniuk, valahogy mindig beleesik a sókocka a vadak által túrt pocsolyába, és szétolvad.

Évezredes küzdelem zajlik a földet túró népesség és a vadászok kasztja között. Kibékíthetetlen az ellentét. A területet, a magáét, kerítéssel védi a gazda, de se a drótfonat, se a szögeshuzal nem ér sokat, a vaddisznó alátúr, bemászik, és a megnyílt átjárót azután az őzek is vidáman használatba veszik. Arról nem is beszélve, hogy valamilyen meggondolásból sokkal több a vad, mint a terület eltartó képessége.

Most nekünk nagyon nem tetszik, hogy sózással és élelem kiszórásával ide szoktatják a vadakat, leginkább a vaddisznókat, hogy amikor jön a fizetős vadászvendég, akkor csak ide kelljen hozni, s ő lelőhesse a puskája előtt táplálkozó állatokat. Meg (hozzá nem értőként) az is fölmerül, hogy miben különbözik az ilyenfajta vadászat a disznóvágástól vagy a vágóhídtól?

Nem tudom, a vadászok mit gondolnak rólunk, mennyire tekintik ellenségesnek azokat az embereket, akik azokon a földeken gazdálkodnak, amelyekre ők megvásárolták a vadászati jogot. Nem tudom, mekkora üzlet a vadásztatás, de a mezőgazdaság állja a cech nagyobb részét.

Volt egy kulturáltnak nevezhető diplomáciai tárgyalás a két fél között, amelyben a földművelők elmondták, hogy nem szeretik a vaddisznókat, különösen nem a kártételeiket, és a vadászok inkább az erdő sűrűjében hódoljanak szenvedélyüknek. Mire a vadászok kifejtették, hogy a vaddisznók voltak előbb itt.

Fotó: otthonokesmegoldasok.hu