A nagy meccsnek kellett volna lennie. Ám rég ilyen utóérdektelenségbe nem süllyedt román-magyar labdarúgó találkozó, mint most (talán amikor még tartott a magyar veretlenségi széria). Az ország jóval nagyobb, tragikus meccsét vívja: a menekültekkel. Egy olyan meccset, amelyből aligha lehet győztesen és sérülések nélkül kikerülni bármelyik félnek. S ha a román válogatott továbbjutását nem lehetett megakadályozni, a menekültek továbbjutása még mindig problematikus. Bár itt frissiben remek fejlemény: Ausztria és Németország beengedi a Magyarországról érkező menekülteket.

A két összecsapásnak látszólag nem sok köze van/volt egymáshoz – az összefüggés azonban kétségtelen. Már csak azért is, mivel – amint előrelátható volt – a magyar ultrák nem tudták megállni, hogy ne támadják meg a menekülteket, tétova hírek szólnak egyfajta hajtóvadászatról vagy annak ötletéről, mindenesetre a Keletinél tényleg volt összetűzés.

Ám én most egy sokkal pozitívabb dolgot említenék. Látták a Groupama stadionka nézőterét a román-magyaron? (Bár mindenki tudja, rögzítsük magunk is, a jövő olvasója számára, aki ebből az írásból értesül az eseményről: labdarúgásban, Budapesten Magyarország: nulla – Románia: nulla.) A közönség volt a legfelemelőbb az egészben, és ezt nem ironikusan mondom. Kulturált, fegyelmezett tömeg, szép, tiszta arcok, tekintetek. Az eredménytelen játék ellenére olykor lelkes biztatás. Sem füttykoncert, sem otromba szövegek, legalábbis én nem láttam-hallottam. Ez volt a legjobb és számomra a legnagyobb élmény péntek este. Hogy kontrasztként a román klubultráknak Budapestre kellett menniük, egy kicsit összeverekedni? Komikusabbat a némafilmek tortahabos jelenetei óta nem láttunk, ez már egyenesen szép volt. Még akkor is, ha csak azért csinálták, hogy halljuk a hangosbemondót románul beszélni. Persze mondják, sőt olvasom is, persze főleg román cikkekben, hogy a magyar ultrák a lelátón is megint kiviselték magukat, hátat fordítottak a pályának a román himnusz lejátszása közben. Nem tudom, én nem láttam – nem azért, mert el voltam fordulva, hanem mert pontban háromnegyedkor kapcsoltam be a tévét, kissé elhúzódott, amíg a maszolon elolvastam kiküldött munkatársunk előzetesét. De a lelátó képei megmaradtak emlékezetemben.

(Amúgy ismét bebizonyosodott, hogy a tippeléshez nem értek, Európának ezen a részén talán egyedüliként. Már-már a híres világbajnokot, Pelét idézik be nem vált jóslataim. (A nagy brazil híres a félretrafáló tippjeiről.) Szóval magyar győzelmet jósoltam, Nemanyja Nikolicsot láttam gószerzőnek, ezt egy feszes rádiójegyzetben meg is indokoltam tudós módon: amott lelkes hangulat, mindenki egészséges és jó formában van, emitt sok a problémás játékos, ráadásul ott vannak nekik a „magyarjaik”: Keserű, Kerekes, Rácz, Papp, talán még Szentmártoni is...:)

Tekintettel a fentiekre, most a játék értékelésétől eltekintek, az elemzést a kapitányokra hagyom, no meg hozzáértő újságíró sporttárs kollégáimra. Mindenesetre én úgy láttam, hogy a románok egy pillanatig sem voltak pánikban, többet birtokolták a labdát, persze felvethető sok mi lett volna, ha... – de mi lenne, ha nem vetnénk fel? Felejthető meccs volt, senki sem járt nagyon rosszul. Mintha megbeszélték volna – ami egy új szép együttműködés kiindulópontja lehetne. Amúgy világos, hogy a románok továbbjutnak, a magyarok pótselejtezőt játszhatnak, addig élhet a remény. (Hollandiát kifogni kísérteties lenne.)

Na de mi lesz a másik meccsel? Ez itt a kérdés, főleg miután a rá való felkészülés mindkét oldalon hiányos volt. És elkésett, bár a rendőrség a fociszurkoló ultrákkal az évek során – és egyébként most is – lejátszott egy-két edzőmérkőzést. A menekültekkel azonban más: azok fegyvertelenek, sírnak, mindenféle demoralizáló hatásvadász dolgokat művelnek, és jobban le tudják vetni magukat a földre, mint Cristiano Ronaldo.

Gondoltam, ebben sem eredetieskedem: vegyünk szépen például egy címösszeállítást, benne lehet az egész helyzet, miután ki ezt, ki azt emeli ki mindabból, amit a menekültek és a menekültekkel tesznek. Ezt persze bárki olvasó megteheti, úgyhogy végül két címnél, pontosabban két nyilatkozatnál maradnék. A mai Magyarország első két embere egy-egy nyilatkozatánál.

Az első a miniszterelnöké. Orbán Viktor azt mondta, a menekültügy Németország problémája. Erről nekem két dolog jutott eszembe. 1. Bevillant egy kép, még a miniszterelnök első mandátuma idején, valamikor 2000 őszén Mugur Isărescu akkori román kormányfő Magyarországra látogatott; bár nem újságíróként, gondoltam, megnézem őket magamnak a margitszigeti sajttájon. Akkor is ilyesmit mondott Orbán Viktor: hogy a nagybányai ciánkatasztrófa Románia problémája. Értem én, olyan értelemben csakugyan a Románia problémája volt, hogy övé volt a felelősség és neki kellett megoldást találnia. De azért a Tisza vízgyűjtő medencéjének a megfertőzése, a több ezer tonna elpusztult hal valahogy mégis magyar probléma is volt. (Akkor Románia 120 millió euró kártérítés kifizetésére kényszerült.) És most, a menekültek, nem Magyarország problémája is? 2. Németország látszólag engedett Orbán „bulldózer-politikájának”. De vajon el fogja ezt felejteni? Nem nagyon ismerjük a németeket felejtős fajtának.

Van alternatívája az erőszakos megközelítésnek és eljárásnak, politizálási módnak! Egy román tévében láttam a hírt, talán egy magyarországi portálon is, de nálunk valahogy elsikkadt. Létezik? Már a magyar köztársasági elnök nyilatkozata sem menő? Igaz, némileg ellentmondva jelenlegi és volt miniszterelnök urak nyilatkozatainak, Áder János európait mondott. „Egyetlen ország nem képes megoldani a jelenlegi bevándorlási helyzetet, ezért közös európai megoldást kell találni. (...) Elsősorban humanitárius problémáról van szó, az emberekről még a tél beállta előtt gondoskodni kell.” Nem tudom, miért és hogyan, erre is a magyar-román civilizált, toleráns lelátójának a képe jelent meg előttem. És az jutott eszembe, hogy amikor majd lemegy a menekült-árhullám, amikor már túl leszünk ezen a tragédián, ki hogyan fog állni a történelem erkölcsi ítélőszéke előtt.

Fotó: nol.hu