Folytatjuk az eszmecserét a magyarok humorérzékéről és az iróniáról. Reménytelenül, de elszántan.

A magyar nem könnyen definiálható nép, tulajdonság vagy lelki alkat. Nem is kötelezően meghatározható tudnivalók összessége. A többség nem tudja elmondani az Árpád-házi királyokat, elolvasni a rovásírást, akadémiai helyesírással hozzászólni a hazafias témákhoz, bár késztetése erős. Sajnos, vagy hál’Isten senki nem mondhatja meg, ki a, mi a magyar. Ugyanúgy nem mérhető, mint a vallásosság, és ebből következően a csalók kiváló terepe a képmutatásban, mint azt Molière úr oly példázatosan bemutatta. (Lásd még: Álszenteskedés, hiszékenység, nemzetiszín mélyszántás).

Az első és legelterjedtebb tévhit a magyar nyelv szépségét, egyediségét, sokszínűségét, ősiségét hangoztató erős meggyőződés. Hogy összehasonlítva a világ nyelveivel, nekünk van a legtöbb szavunk, árnyalatunk, mi őrzünk valami ősi állapotot, ami a többi nyelvből már kikopott, vagy éppen annyira eredeti az idiómánk, hogy az összes többi ebből fejlődött ki. A helyzet ezzel szemben az, hogy minden ember számára létezik egy nyelv, amely egy a gondolkodásával, ugyanis ez a kettő egyszerre alakul ki és válik sajáttá, akkor, amikor újszülöttből emberré fejlődik az egyén. És még soha senki nem panaszkodott, hogy az enyém egy nagyon szegényes nyelv, ezért gyorsan elfelejtem, és megtanulok magyarul. Minden öntudattal rendelkező nép és egyén büszke a nyelvére, akár román az illető vagy szlovák, akár szuahéli vagy zulu az a nyelv.

Másik nagy büszkeségünk a származásunk és a történelmünk. Ebben is nagyon hamar kioktatókkal találkozik az ember, s nem túl gyakran azok köréből, akik valódi tudással rendelkeznek, és megtanulták helyén kezelni a tudásukat. A történelem elsősorban koncepció (költészet), amely összerendezi a rendelkezésre álló tényeket. Például, mondjuk, a honfoglalás kérdése, amelyben aránylag (még) egy véleményen vagyunk. Az első írásos forrásunk nagyjából háromszáz évvel az események után született, és bizonyíthatóan az akkor uralkodó Árpád-házi király megrendelésére. (Mintha mostanság kellene a szóbeli emlékek alapján összerakni a török kiűzését az országból, és az utána kialakult zűrzavarból összerakni azt, ami itt államként fölépült, úgy, hogy hasonlítson az éppen működő miniszterelnök törekvéseihez.) Történelmi „tudásunk” nagyobb része a romantika korában kiszínezett őstörténet, meg a politika által átideologizált közelmúlt, amely az utóbbi évtizedekben párszor változott, és többször megértük, hogy minden másképp volt. Szobrot állítunk és döntünk jobb híján.

A hálás magyar nép határozottan köszöni, hogy kultúrájának őrzői beszélő Wass Albert szobrot készülnek felállítani, a tankönyvekbe beleteszik a délibábos nyelvészkedők szövegeit, fasiszta (ám magyarságukban megkérdőjelezhetetlen) írókat és költőket ásnak elő a feledésből, és alig egy veréblépésnyire vannak a totális elhülyüléstől, ha (magas fizetésért) meg kell védeni azt a körvonalazhatatlan büszkeséghalmazt, amit ők hungarikumnak tartanak. (Pillanatnyilag belépésre vár a hungarikumok közé a debreceni páros kolbász meg Szent-Györgyi Albert életműve.)

A történelmi büszkeség és érzelmi önmeghatározás elemeiből összehordott másodlagos frissességű lomtár és fogalomhalmaz legveszedelmesebb csalása pedig a feltámasztott ’fajvédő’ fogalmunk. Nem tudom kinek jó az, hogy a normális hazafiság fogalma összemosódik a szélsőséges nézeteket valló agresszívek tettrekészségével. Szóval: az összes zavarosfejű, idegengyűlölő, rasszista bolond, aki legszívesebben kiirtana mindenkit (itt tartózkodunk a fölsorolástól), aki nem tartozik a mi fogalmába, hirtelen átlényegül aggódó hazafivá, aki csak a saját fajtáját akarja megvédeni az idegentől, a terjeszkedő rossztól. Ebbe a csapdába már beleestünk egyszer. A gyűlölet gyűlölet marad akkor is, ha önszeretetnek nevezzük.

(Ha sokféleképpen vagyunk magyarok, szeretjük hazánkat, ragaszkodunk hozzá, akkor ki minősítheti a másikat? Vannak-e a magyarságon belül etnikai határvonalak? A kun, jász, sváb, horvát, szerb, szász, szlovák, román, örmény identitás összefér-e a magyarral? És a cigány? Meddig számít jöttmentnek a jövevény? Milyen vallású, világ- és kinézetű a magyar? Javasolt vitakérdések egy kulturált megbeszéléshez.)