Hétvégi reflexiók június 20-án

Fogalmam sincs, miért most írják meg, de olvasom valahol, hogy Iulius Caesart időszámításunk előtt 44-ben, március 15-ikén huszonhárom késszúrással ölték meg. Aha, helyben vagyunk – ez a DNA értelmezésében huszonhárom rendbéli gyilkosságot jelentene. Ti is fiaim, Brutálisok? De ha már történelem, minden párhuzamot és célzást mellőzve jegyezzük meg azért, hogy a Brutus és Cassius vezette merénylőknek semmi tervük nem volt arra nézve, hogy Caesar halála után mi legyen Rómával. Ők maguk két nap után kénytelenek voltak elmenekülni a városból, s nem valami szépen végezték, Róma pedig a nyugalom kora helyett az újabb polgárháború másfél évtizedes káoszába süllyedt, amit később Octavianus, majd Augustus egyeduralmi rendszere, katonai diktatúrája váltott fel.

Itt a kormányfő, hol a kormányfő? A kormányfő a fészbukon van. Szelleme a parlamenti többségben. Helyettese úgy van jelen, hogy egyre több dolgot helytelenít, törvénytervezeteket, különnyugdíjakat, olyasmiket, amiket a farzsebpártja egyébként a parlamentben megszavazott. Az államelnök is mindig van valahol. Ily körülmények között a legjelenlevőbb, -magamutogatóbb a héten az exelnök volt, a kitartó betartó. Kedden új lakóhelye kertjében gatyában ízléstelenkedett a tévénézők szemeláttára („Van nekem egy csíkos gatyám”... ismerik a pajzán dalocskát), majd hajmeresztő magyarázatokat fűzött három állatszoborhoz, amelyek annyira a szívéhez nőttek, hogy „művészi” elrendezésben ki is állította őket az új villája gyepén. A medve fából volt/van, a ló és a tehén üvegszálból. Ha a korábban hivatásos csencselő az általa felgyújtott kikötőből hozott kerti törpéket nem nevezte volna ki különböző funkciókba, most azok is ott lehetnének a nevezett négylábúak között. Madárijesztőnek ő maga. Szenny, giccs – undor. Az Audiovizuális Tanács meddig tűri a közízlés megerőszakolását, valahányszor ez a bizarr figura megjelenik? Ha már a vádhatóság nem mer hozzányúlni – mit hozzá? még az öccséhez sem, akinek rossznyelvek szerint a totális felmentését készítik elő jelentős apparátussal –, a nyilvánvaló bizonyítékok ellenére sem...

Udrea szabad, mint a madár. A jómadár Videanu egyenesen külföldre mehetett, kőkemény üzleti ügyben (rengeteg útszegély várhat felújításra). A még nagyobb jómadár Cocoş fiastul szintén szabadlábon. Fog ez menni! Néppártiak szabadulnak, a többiek tovább hullnak. Az előzetes letartóztatás körül vannak hézagok, az új büntetőtörvénykönyv-tervezet bicsaklásai, ellentmondásai óvatossá teszik a jog alkalmazóit. Ebben az összefüggésben is érdekes az előző államelnök unokaöccsének esete. Úgy látszik, a fiú a dicső familia nyomdokain halad: millió eurós nagyságrendű zsarolási, megvesztegetési kísérlet, befolyással való üzérkedés gyanújával őt is elővette a Korrupcióellenes Ügyészség. Állítólag az egymillió euróért intézte volna el egy üzletember számára, hogy heveny korrupcióját a független igazságszolgáltatás maximális jóindulattal kezelje. Ha igaz a vád, akkor az elnöki unokaöccs a nyomozati anyagot akár a makulátlan, pártatlan ésatöbbi román igazságszolgáltatás zászlóshajója, a rettegett DNA egyik ügyészétől is kaphatta. De akárkitől kapta is, a Zsaroljunk együtt! mozgalom jegyében és keretében történt. A részletek riasztó összefonódásokat sejtetnek. Összefonódásokat? Maffiát! És ha az állam szóbanforgó első emberének nem csak az öccse és az unokaöccse, nem csak a szintén vád alá helyezett ügyvéd veje, hanem ő maga is zsarolt, megvesztegetett és üzérkedett, hatalmával visszaélve? És ha a korrupció áthatja az erőszervezeteket és az igazságszolgáltatást is? Dőre kérdések. Nem kapunk rájuk választ. De úgyis tudjuk a választ. És úgysem tehetünk semmit. Legfeljebb egyre kevesebb dolgon csodálkozunk. Azon sem csodálkozunk például, hogy a szépreményű ifjú zsaroló unokaöccs szabadlábon védekezhet – érintkezhet, beszélhet, egyeztethet nyugodtan, akivel akar. Semmi előzetes letartóztatás, semmi szobafogság. Elég volt befizetnie a kauciót. Tudják, mennyi volt az óvadék? Tízezer lej! Az egymillió eurós bulihoz. Mariana Rarinca egy magisztrátus magánbosszúja miatt több mint hat hónapot ült ártatlanul börtönben, s nem volt szó eurómilliókról. Ezen sem csodálkozik senki. Hogy is van Hofi párbeszéde a jogállamról? „– Hallottad? – mondták, hogy ezentúl jogállamban fogunk élni. – Már megint költözünk?” A baj az, hogy már költözni sem nagyon van hova.

Minden jel szerint Călin Popescu Tăriceanu az egyedüli, aki szembe mer szállni a parlamentet szőnyegbombázás alatt tartó „igazságszolgáltatókkal” – Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke az ország harmadik embereként szemmel láthatóan nem mer. Talán attól fél, hogy miközben gyanútlanul sétál, hirtelen a fejére esik egy DNA-idézés. Ki tudja, mikor utazott jegy nélkül a villamoson?

A honatyák „különnyugdíjáról”. Az egyik félnek igaza van abban, hogy a képviselők és szenátorok nincsenek megfizetve rendesen, azaz motiválóan (mert nincsenek, semmilyen összehasonlításban!), hogy – különösen az új, csökkentett létszámú parlamenttel számolva – az összeg, amiből fedezni lehet a kiadást, nemzetgazdasági szempontból elenyészően kicsi: a különnyugdíj-alapnak is mindössze egy százaléka, hogy tehát az ellenzék részéről tulajdonképpen álság és populizmus az egész tiltakozás... (Dicséretes az RMDSZ diszkréciója ebben a kérdésben.) A másik félnek igaza van abban, hogy a parlamenti tagainak rengeteg alkalma és lehetősége van megvagyonosodni (kapcsolati háló, információkhoz való hozzáférés, strómanok stb.), hogy érzékenységet sért a „különnyugdíj” egy olyan országban, ahol olyan alacsonyak a bérek és olyan sok a szegény ember. (Ráadásul tudjuk, hogy a taxisofőrök vagy a fodrászok, és még sokan mások jobban csinálnák, mint azok ott, akik egész nap csak alusznak...) Én egy másik érdekes szempontot, majd egy megoldási lehetőséget vetnék fel. Ha már összehasonlítunk, tudják önök, mennyi a magasabb rangú magisztrátusok (ügyészek és bírók) fizetése és ennek megfelelően a nyugdíja? Megnyugtatom önöket: jóval, de jóval nagyobb a parlamenti képviselőkénél! És mintha a megszorítások idején sem csökkent. Vagy tudják például, milyen állami luxuslakásokban laknak – találomra: Livia Stanciu vagy Augustin Zegrean – potom házbérért, amit amúgy is az intézményük fizet, tehát ingyen? S ha már itt tartunk: emlékeznek Zegrean rokkantsági különnyugdíjára? („Gyengénlátóként” havi háromezret zsebelt be – és szó, ami szó, a döntései valóban olyanok voltak...) Az alacsonyabb beosztású magisztrátusoknak nyilván kisebb a fizetése, de ők jóval többen vannak, mint a törvényhozók, és – mint tudjuk (csak mindegyre elfelejtjük) – nem tartoznak felelősséggel a döntéseikért, emberi sorsokat tönkretevő hibáikért! Végül röviden a megoldási lehetőség: a kiemelt nyugdíjat csak azok a képviselők kapják, akiknek – és értelemszerűen közvetlen családtagjuknak (gyermekeiknek, házastársuknak) – majd nyugdíjasként nincs más jövedelmük, üzleti vállalkozásuk...

Az igazi puccs. Az Alkotmánybíróság elnöke meg van szokva, hogy az övé(k) az utolsó szó. Most, a hét közepén meghallgatása után nem ez a helyzet. „Véleményt” mondott a híres 2012-es augusztusi „hibaigazítás” (erata) ügyében. Amely rendkívül gyanús körülmények között született, megmásítva egy előző alkotmánybírósági döntést az államelnök menesztésére kiírt július 29-i népszavazás, jelesen a híres kvórum megállapítása ügyében. Augustin Zegrean „véleményével” ellentétben egyre valószínűbbnek tűnik – hála Tiberiu Niţu legfőbb ügyész következetességének, amellyel a Legfelső Ítélő és Semmítőszéknél szorgalmazza a kivizsgálás kiterjesztését ennek az ügynek a részleteiben –, hogy tudatos csalás történt: közokirathamisítás és hamisított közokirat felhasználása . Ténynek tekinthető, hogy a „hibaigazítás” kibocsátása nem az Alkotmánybíróság alapszabályának megfelelően történt. S így vált lehetővé a parlament által kiírt népszavazás eredményének semmibe vétele, pervertálása. Különben a híres kvórum megállapításakor elkövetett csalás (mennyit fújtam én ezt annakidején!) nyilvánvalóvá válik, ha megnézzük az Országos Statisztikai Hivatalnak a 2011-es októberi népszámlálás adatairól kiadott összefoglaló dokumentumát - ebből egyértelműen kiderül, hogy a szavazóképes lakosság 16 millió fő körül lehetett, tehát a népszavazáskor tulajdonképpen megvolt a kvórum. Az államfőnek mennie kellett volna, ha nincs a mismásolás. Politikailag manipulált alkotmánybírók, magisztrátusok, kormányon belüli áruló(k?) és mások – egyre teljesebb a kép. Ha a gyanú beigazolódik, ők hajtották végre, a velejéig romlott volt államelnök érdekében és vele karöltve, a legnagyobb puccsot Románia modern történetében, a merényletet nem csak a demokrácia, de az ország sorsa ellen is. A grandiózus történelemhamisítást, amely tisztségében tartott egy illegitim államfőt! Miután a makovejek megtöltötték a redingek fejét mindenféle ármányos ostobasággal, az államelnök pedig merészelt otrombán hazudni Németország kancellárjának a román alkotmányról. Ki tudja, milyen utat követett volna a történelem e nélkül a gazság nélkül?

Megértük ezt is: szögesdrót a határon! A pápa rosszallja, van, aki rosszul van tőle. Az ország, amelynek elsőrendű szerepe volt a Berlini fal lebontásában, negyed évszázad múlva határzárat húzott fel! Lesznek áldozatok. Persze kész a magyarázat. Persze vannak eltérő álláspontok. Persze a döntés otthon népszerű. (Bár nem lesz olcsó.) Persze az illegális bevándorlás kérdését meg kell oldani. De egészen biztos, hogy nem így kell megoldani, megbélyegezve a magyarságot, növelve az ország elszigeteltségét, amúgy is gyatra megítélését, az egyéb vonzatokról, következményekről nem is beszélve. Nincs kedvem tovább erről írni, még olvasni sem, nemhogy vitatkozni. Csak rettenetesen érzem magam.

Bejárta Erdélyt a Két székely. Gondolkoztam, mellékeljem-e a maszolon a beharangozóhoz a közel egyórás remek filmet a Jutubról. Most megtehetem, érdemes megnézni, íme. Amikor közel harminc esztendővel ezelőtt bukaresti lakásomon fiatal fizikus „kollégáimmal”, az akkor már (Udvarhelyen) labormérnök Kolumbán Gáborral (sz. 1959) és a pelyhesen fiatal egyetemi hallgató Barabási Albert Lászlóval (sz 1967), alkalmanként más elhozott társaikkal jóízűeket beszélgettünk (néha éjszakába nyúlóan), gyakran megérintett – mondjam így – a jövő hangulata. Voltak éjszakába nyúló élményszerű beszélgetéseim az olykor nálunk megszálló Toró Tiborral is, de ő ugye a Tanár úr volt, s a nagy tudományos világtalálkozók hangulatát és nóvumait hozta el. Tibor akkor már másfél évtizede A Hét tudomány rovatának izgalmas témákat feltáró munkatársaként működött; a fiatalokkal – akikhez képest negyvenen túl már hmm, vén favágónak számíthattam, szakmailag pedig olyan magas szintre jutottam, hogy nagyjából minden fontosat elfelejtettem – csapongtunk vidáman. Remélem, közöm volt Gabi Borges-rajongásához és Laci felengedéséhez a bukaresti környezetben. Arra emlékszem, hogyan beszélt Kolumbán a komplex dinamikai rendszerekről, hogyan volt ösztönzője Barabási érdeklődésének, témaválasztásainak – és persze nem felejtettem el, hogy a TETT „legfiatalabb” számában (Az új tudomány felé, 1989, 2sz., nem rossz évszám, közeledtünk!) hogyan „léptek fel” együtt (Kolumbán Gábor: Komplex rendszerek modellezése. Kitörni a bűvös körből; Barabási Albert-László: Káoszkutatás – kaotika. A megsejtett rend), miután előbbi 1984-ben, utóbbi 1987-ben már közölt ismeretterjesző mellékletünk hasábjain. A ma már világhírű Barabásinak alkalmasint ezek voltak az első közlései, tudományos cikkei. Szóval jó volt. Amit érdemes és érdekes megtudni párhuzamos életrajzukból, arról ott a film, Lukács Csaba és Marossy Géza remek Két székelye.