A magyarok nyilaitól ments meg minket, Uram! Sajnos, ennek a legtöbbet idézett formulának nincs meg a forrása, van a 900-as évek elején született Modenai himnusz, amely tartalmilag ugyanezt a félelmet fogalmazza meg („ab Ungerorum nos defendas iaculis”).

Akkoriban sem voltunk nagyobbak a rettegő népeknél, sőt százalékosan sem adtuk nagyobb hányadát Európának, csupán stílus-, életviteli és gondolkodásbéli különbségek akadtak, amelyeknek tudatában tiszteletet követeltünk magunknak. Meg még elhoztak az ősök ezt-azt, ha már olyan messzire elmentek. Megszépítő elnevezéssel: kalandozni.

Olvasom Viktor Mann könyvét (Öten voltunk). A legkisebb fiú, a két világhírű író (Thomas és Heinrich) öccse nem a művészetet választotta, de simán lehetett volna belőle is könyveket alkotó ember, mint ezt az egyetlen könyve bizonyítja. Ebben ír a 160. oldalon pár sort a magyarokról, idézek belőle: „A magyarok mindent elpusztító betörése után az Ágoston-rendiek újból felépítettek itt mindent, és az évszázadok során a kolostort és birtokait az államban valóságos állammá fejlesztették.”

A magyar határtól, az ezerévestől, többszáz kilométerre (Pollingban) fekvő kolostor legendáriumának része, hogy a magyarok földig rombolták, kifosztották, és a makacs szerzetesek újraépítették. Legyünk büszkék eme történelmi hírhedettségünkre, vagy pusztán csak számoljunk azzal, hogy az európai történelmi emlékezet ezer éven át is képes őrizni sérelmeket? Különösen a germánok esetében furcsa ez, akik párszáz évvel korábban fenyegették barbár erőikkel a Római Birodalmat (az akkor egységes Európát), s részesei voltak megdöntésének.

Magyarázkodhatnánk, hogy annak idején megélhetési bevándorlóként (honfoglalóként) érkeztünk egy kulturálisan nagyon más vidékről, ragaszkodtunk a másságunkhoz, s ez változó szerencsével lezajló öldöklésekhez vezetett. Eleinte nem tiszteltük az itteni törvényeket. Majd csiszolódtunk, kulturálódtunk, alkalmazkodtunk, beilleszkedtünk.

Most itt vagyunk. Illiberális állam a liberális Európában.

Megint kicsit eltér az értékrendünk és életvitelünk néhány kardinális kérdésben, úgymint a halálbüntetésről tárgyalás témakörében, és abban, hogy mit tegyünk a földrészt elárasztó megélhetési menekültekkel. Utóbbi témakörben plakátokkal üzenünk az idegeneknek a kultúránk és törvényeink védelmében. Úgy általában szálka vagyunk az európaiak bőre alatt.

Európa ugyanúgy nem tud mit kezdeni velünk, mint ezeregyszáz éve. De azért ők is fejlődtek. Akkor imába foglalták a magyarokat, most Európa Tanácsi elítélő határozatokba. Körülbelül ugyanazzal a hatásfokkal.