Régóta terveztem egy cikk megírását hitel és eladósodottság témakörében. Mellékes ténykörülmény, de huzamos ideje egy olyan kisvárosban élek, amely újabban nyakig (fülig) el van adósodva. Az elmúlt években lett szökőkút, díszburkolat, élményfürdő – s mindnek a fedezete EU-támogatás meg adósság. Nyilván én akartam mindezeket, mert az általam választott képviselők így próbálták felvirágoztatni a települést. Ugyanez a helyzet az ország adósságával.

Valamelyest abszurd a helyzet átélés szempontjából, azt az élményt írtam volna meg a tervezett cikkben, hogy én ebből a sok nyomasztó adósságból semmit nem érzek. Mondjuk, van egy hasonló korú és státuszú ember egy hasonló városban, amely városnak egy fillér adóssága nincs, akkor hol érzékelhető a különbség kettőnk között? Miben különbözik az életünk? Ingatlanjaink értékét ez nem befolyásolja, sőt a helyi adókban se lehet köztünk nagy eltérés, agyon van adóztatva a népesség a fizetésekhez képest... Van értelme helyi politikáról meg színvonalról beszélni?

Folytassuk ezen logika vonalán: mondjuk, egy cseh hajléktalan megvethet, lenézhet engem, mert olyan országban élek, amelynek kétszer annyi az államadóssága, mint az övének? Ugye, nem. Ezek a hitelek meg eladósodottságok afféle virtuális dolgok, vonom le a kézenfekvő következtetést, nincsenek hatással a hétköznapi civil életünkre. (Pedig józan ésszel tudom, hogy nagyon is! Csak éppen olyan átmeneti pillanatában vagyunk a világgazdaságnak, hogy senki nem akarja meglökni az első dominót.)

Errefelé elhitték, hogy nincs kockázata az eladósodásnak: az ember aláírja, hogy élete végéig adósrabszolga lesz önkéntesen, azután... többet úgysem tudnak leverni rajta, mint amennyit keres.

Azelőtt, a békeidőkben, az emberek összeraktak, összespóroltak pénzecskéket, s amikor összejött valamennyi, akkor elköltötték úgynevezett tartós fogyasztási cikkekre. Aztán fordult a világ: egyszer élünk, miért ne költhetnénk előbb, s aztán spórolnánk? Így tesznek települések, országok, kisemberek. A gazdaság motorjának pörögnie kell! Valódi vagy hitelpénzből – egyre megy! És eladósodott mindenki. És egyszercsak kilátástalanná vált a helyzet. Mindenki kimerítette a hitelkeretét, megállt a gazdaság, a visszafizetés időszaka jött el. Eluralkodott rajtunk a kétségbeesés.

És akkor érkezett a megmentő! A jelenlegi kormány először megmentette a frankhiteleseket, mondván, hogy senkit nem hagynak az út szélén. Most pedig következnek az önkormányzatok. Az ötezer lélek alatti települések teljes adósságállományát átveszi a kormány. A nagyobbakéból 40-50 százalékot. Lesz belőle államadósság, és máris minden meg van oldva. Az államadósságra is kitalálnak valami ilyen jó kis ötletet, és Magyarország meg van mentve.

Egy akadálya van pillanatnyilag a hepiendnek. A Fideszen belül fellázadni készülnek azok a polgármesterek, akik felelősen gazdálkodtak mindeddig. Kérjük, legalább addig tartsanak ki, amíg OV végrehajtja a csodát! Azután legyőzzük a gravitációt, és mi leszünk Heisenberg macskája.