Van az emberi közösségeknek egy mérvadó része, amelyik utcai bútorokat, tájékoztató táblákat, közvilágítást, parkosítást meg egyéb jó dolgokat csinál meg finanszíroz, hogy mindannyian jobban érezzük magunkat a hátralévő időben. És van az emberiségnek egy vandál, rongáló, sötétben bujkáló vagy nyilvánosan agresszív rétege, amelyik akkor érzi jól magát, ha ezeket a közösségi dolgokat szétveri, tönkreteszi, netán hazaviszi. Hogy melyik párt (csapat) ultrái adják ezt a réteget, még vita tárgyát képezi.

Ennek a helyzetnek a kezelésére találták fel újabban a vandálbiztos utcai bútorokat, nyilvános illemhelyeket, telefonfülkéket, magasra szerelt közvilágosításokat. Felemás eredménnyel. Egyrészt a törhetetlennek és mozdíthatatlannak épített objektumok csak kihívják az említett szociokulturálisan retardált egyének akciós kedvét, hogy méghogy én ezt nem tudom tönkretenni… Másrészt (a pedagógus szólal meg belőlem), nem a probléma gyökerét kezeljük, hanem mi alkalmazkodunk a köztünk élő neveletlen, közösségi érzék híjával felnőtt, képzetlen, érzéketlen barmok szokásaihoz, ahelyett, hogy a többség akarata, igénye teljesülne.

Ugyanez a problémákat elfedő megoldási kísérlet az élet más területein is megfigyelhető, én csak úgy nevezem, hogy a hülyeségálló megoldások minden szinten. A mindennapok megannyi nyilvános helyszínén pontokba szedve leírják (minőségbiztosítás), hogy mi a teendő minden esetben, s azon az álláson bármelyik hülye elláthatja a feladatot, csak követnie kell a pontokat. Próbálja ki bárki, ha még nem találkozott a jelenséggel.

Például bármelyik szupermarketben mondunk valamit az eladónak, csak olyan régimódi társalgási céllal. Nem kritikát, nem minőségi kifogást, csak úgy szólunk valamit kedélyesen a sajt szagáról vagy a saláta frissességéről. És akkor látszik az alkalmazott arcán, hogy beindult a fejében a minőségbiztosítás. És szedi elő a szabálypontokat a memoriterből: 1. A vevőnek mindig igaza van. 2. A vevőhöz empatikusan, megértően, a problémáját átérezve beszélünk. 3. Ha a vevőnek mégsincs igaza, akkor automatikusan életbe lép az első pont.

Az autószerviztől a telefonos ügyfél-szolgálatig és a banki ügyintézéstől a rendőri intézkedésig látjuk a kottát, amiből az illetők éppen játszanak kínosan ügyelve a pontok sorrendjére.

Nyilván, kellenek szabályok, törvények, megállapodások, csak éppen nem ez az általános hülyeségszintre mint minimális közös alapértékre épített szabálykövetés lenne a megoldás, mint ahogy a rongálók ellen olyan eszközöket próbálunk előállítani, amelyek ellenállnak a rongálásnak. Nem az a jó megoldás, hogy a többség alkalmazkodik vagy kerülőútra kényszeríti a rosszat. Hanem egyszerűen a tisztelet, a figyelem, a tapintat és az együttérzés elveit kellene megtanítani mindenkinek, és a pillanatnyi alkalmazást lehetne rögtönözni. Színesebb és elviselhetőbb lenne a világ.

Kérdés ezek után: a keményen dolgozó kisember példásabb büntetéseket kívánna a közrend javítása érdekében? Mert tudjuk, hogy a halálbüntetés bevezetése nem fér össze az európai normákkal, de beszélni azért lehet róla.