Talán Romániába is eljutott a híre annak, hogy a Buda-Cash nevű brókercég megbukott valami százmilliárd (százszor ezermillió) forintos hiánnyal, és magával rántott négy kisbankot. Hát, az egyik kisbank lakossági ügyfele vagyok, oda megy a fizetésem, ott vannak lekötve a családi megtakarítások, onnan van bankkártyám, és az utóbbi években le lettünk szoktatva a készpénz-használatról. Aztán egyik pillanatról a másikra zárolták a bankot, nincs pénzem.

Spontán tüntetések alakultak, a kisvárosi bankfiók előtt lincshangulatú tömeg gyűlt össze, a szociális segélyezettek és közmunkások is kártyára, folyószámlára kapják a pénzt, s akinek a mai, holnapi kenyérre nincs, az jogosan indulatos, ha amúgy lenne pénze. Az üvegen belül meg rettegtek az alkalmazottak, akik semmiről nem tehetnek, sőt hamarosan munkanélkülivé válnak. Személyesen átélni olyan, mint a szibériai favágó lelkiállapota, aki egy élet munkáját föltette a kaszinóban a pirosra.

Ezek a kisbankok korábban takarékszövetkezetek voltak, még a szocializmus időszakában jöttek létre közösségi összefogással. Szerettük, mert helyi és kicsi volt, elkerülte a nagy pénzintézetek személytelenülő gépiességét, itt nem kellett sorszámot váltani, személyi okmányokat előkotorni, névről ismertek, mosolyogtak, családias volt. Pár éve takarékszövetkezetből bank lett, de meg se éreztem, az én életemben semmi nem változott, ugyanoda mentem, ugyanazok intézték az ügyeimet.

Most nyugtató nyilatkozatokkal teli a padlás, hogy biztosítás van a banki betéteken, mindenki kártalanítva lesz, és a parlamentben a kormányzó erő meg az ellenzék hevesen vitatkozik, hogy kinek is a hibája ez a hatalmas bankcsőd, kire ragasztható a szégyen. Hátha lesz belőle néhány szavazat a következő választáson. Felelőst még nemigen sikerült találni.

Hát ehhez is hozzá kell szoknunk. A bankok időnként csődbe mennek. Molnár Ferencről hallottam, hogy amerikai emigrációja idején annyira félt a bankcsődtől, hogy a jogdíjakból érkező tekintélyes vagyonát legalább ötven különböző bankban tartotta, és az örökösök gyanítják, hogy jókora összegek benn is ragadtak.

A családi tervhivatal, pénzügyminisztérium és ellenőrző hatóság (egy személy) kiadta az ukázt, hogy a fenyegetően megváltozott pénzügyi körülmények folyományaként előállott új helyzetben megszűnik a költekezés, takarékos üzemmódra váltunk, és minden kiadott fillér előtt hosszan gondolkozunk. – De hát ez eddig is így volt! – mondom én, mint beosztott egyenjogú polgári személy. – Tényleg! – hangzik a felismerés. – Akkor te mondd meg, hogy mi változott.

Csupáncsak annyi, hogy mi dolgozunk, megtakarítunk, tartalékolunk, gondoskodunk magunkról. És amit így sikerül összeraknunk, azzal rosszarcú, aljas szándékú emberek szépen játszanak a tőzsdén vagy Monte Carlóban. Ennyi, és nem csak a pénzügyi állapotokról beszéltünk.