Az az elterjedt a hír, miszerint Abdullah jordániai király az élve elégetett Muath al-Kasaesbeh pilóta miatt szinte vadászgépbe ült, hogy ő maga bombázza az ISIS állásait, légből kapott marhaság volt. Nincs az az öngyilkos állambiztonsági szolgálat, amely államfőt egy kiterjedt, terroristák által megszállt terület fölött nehezen védhető bosszúangyalként repkedni engedne. A monarchia felháborodása azonban valódi, ahogy a Líbiában legyilkolt huszonegy egyiptomival kapcsolatos egyiptomi bosszúérzés is az. A hátborzongató esetek pozitívuma: az ISIS-ellenes koalíció két leginkább meghatározó és korábban vonakodó tagját vérszomjassá tették. De meddig marad fenn a felháborodás proaktív fázisa?

December óta, óvatosságát félretéve, Jordánia ismét ISIS-t bombáz. Ekkora felháborodást talán csak a 2005-ös ammani hotel-merényletek váltottak ki. Amerikának kellene pár dologra emlékeznie. A 2005-ös merényletek jelentették a törésvonalat, ami a jordániaiak tűréshatárát illeti az al-Kaidával szemben, onnan a szervezet „kedveltsége” szabadzuhanásba kezdett, miután addig Jordánia elég jól bírta a jelenlétét. Az al-Kaidával való rokonságnál maradva: amikor fél évvel ezelőtt ténylegesen beindult a regionális és nemzetközi nekigyürkőzés az ISIS-ISIL-IS ellen, Jordánia még óvatos résztvevő volt. Érthető: az arab tavaszokat épphogy megúszó királyság azonnal nyugtalanná válik, mihelyt a legkisebb szociális/politikai elégedetlenséget érzékeli, márpedig a kalifátus elleni harcot legalább három csoport ellenzi. A jordániai Muszlim Testvériség elítéli a kampányban való részvételt: bűn muszlimokat vinni muszlimok ellen. Mások attól félnek, hogy a szíriai menekültekkel telezsúfolt ország magára haragítja a sikeres kalifátust, és vannak, akiket az zavar, hogy Amerika úgymond belezsarolta őket a háborúba. Az elégedetlen rétegek a vakon vallásos és intelligens oldalát is képviselik a társadalomnak, s arra sem lehet legyinteni, hogy nemrégiben az ISIS még barát volt, hiszen a szomszédos Szíriában a szunnita civileket és ellenállókat öldöklő síita (alavita) rezsimet nyúzta.

Szeptemberben a jordániaiaknak negyven százaléka még nem tartotta terrorcsoportosulásnak az ISIS-t! A másik nagy partnert, Egyiptomot szintén egy tragédia bírta mozgásra, és ismét kérdés, hogy meddig tartóan azonos hévvel. Kairónak még most sem tiszta, hogy az USA lesz-e valaha annyira barátja, ahogy volt Mubarak, vagy akár Morszi idején, vagy hogy amire a Fehér Ház teljesen Sisibarát lesz, az elnök még székében lesz-e? A belföldi csődhelyzet mellett van pár örökproblémája, s ezek bármelyike lefoglalhatja: annál inkább, hogy a Sínai-félsziget ISIS-től nem idegen szélsőségesei külön gondot jelentenek, s ezen felül a palesztin-zsidó kérdéskört jelentő gázai örökzöld krízis elég lenne két Egyiptomnak is.

Ha Moszul – Bagdaddal nem egyeztetett(!) – visszafoglalását, vagy a tavaszvégi, nyár eleji offenzívát nézzük, Amerika nem hagyhatja, hogy két partnere lehiggadjon – ugyanis hátha velük higgadnak a többiek is?