December 8. az Alkotmány napja. Azért az, mert Románia jelenlegi alapszabályát az 1991. december 8-án megtartott népszavazás hagyta jóvá, ennek nyomán lépett hatályba. Tehát mindössze egy születésnapról van szó, amely azonban – tekintve az alkotmány fontosságát – nagyobb elismerésnek és presztízsnek is örvendhetne. Ezzel szemben ezt az évfordulót a köztudat nem igazán tartja számon, de még a politikai elit emlékezetében sincsen aktívan, előhívhatóan jelen.

Ennél is súlyosabb, hogy maga az alkotmány sincs megfelelő helyen sem a társadalom politikai, jogi tudatában, sem pedig a vezető elit gyakorlatában. Mintha az alkotmány „csak” egy törvény, egy államszervezeti, netán hatalomgyakorlási kézikönyv volna, esetleg alapjogi eligazító, vagy még az sem. Az alkotmány nem vált szerves részévé a politikai kultúrának, és félő hogy még a jogi kultúrának is csak mérsékelten. A fejlett államokban az alkotmány kulturális jelenség, mindenkit érintő, mindenkit érdeklő kérdés. Nálunk, a most huszonhárom éves alkotmány, ebben az értelemben, nem kulturális jelenség.

Az alkotmány ugyanis sem a tudati szinten, sem a valós társadalmi viszonyok szintjén nem képes kellőképpen generálnia, gerjesztenie az alkotmányosságot, az alkotmányos demokráciában kifejezett és megfogalmazott követelményeket. Elegendő, ha a tényleges hatalommegosztásra, a működő, hatáskörüket ki- és betöltő közintézményekre, a független, pártatlan és hatékony igazságszolgáltatásra, az emberi jogokat érvényesítő jogállamiságra gondolunk.

Összességében tehát sok ünneplésre csakugyan nincsen ok, bár az obligát méltató-megemlékező konferenciákat, szimpóziumokat, kerekasztalokat hellyel-közzel idén is megtartották, megtartják.

Valójában a csendes ünneplés legalább a mérlegkészítésre alkalmat szolgáltathatott volna, őszinte politikai és társadalmi értékelésre azt illetően, hogy mi a jó, mi a rossz, mi a helyes, mi a hibás ebben „a mi alkotmányunkban”. Képes-e még a jelent szabályozni, avagy betöltötte történelmi küldetését, lehet-e még korszerűsíteni, feljavítani, avagy újat kell megalkotni?

Bárhogyan legyen (és szinte bárhogyan is lehet), a kérdések középpontjában nem elsősorban az alkotmány mint alaptörvény, alapelveket, alapértékeket rögzítő normaszöveg áll, hanem mi magunk: a meglehetősen zilált, zavaros állapotban, mondhatni válságban lévő politikai közösség, politikai társadalom.

A román – a mindenkori román – alkotmány(ok) talán legnagyobb hibája vagy egyszerűen jellemzője, hogy valamilyen külső hatás, befolyás, nyomás vagy éppen kényszer alatt születtek, nem pedig a belső szerves fejlődés eredményei.

Egyszer (talán éppen most) el kellene kezdeni és véghez is kellene vinni egy komoly alkotmányozást. Okulva a felhalmozott belső tapasztalatokból, a hibákból is, vagy éppen a mások hibájából, odafigyelve mindarra, amit a társadalom jogosan elvár, és arra, ami a mai nyugati politikai-jogi civilizáció által teremtett alkotmányos demokráciákban érték. Minderre rááldozva a szükséges időt és a megfelelő szellemi energiákat, értelmes politikai, társadalmi és szakmai vitákat folytatva, majd elfogadható kompromisszumokat kialakítva, amelyek „végterméke” egy valós alkotmányosságot megteremtő alaptörvény. Megalkotni egy olyan Alkotmányt (módosítottat vagy újat), amelyet mindenki, ha egy kicsit is, de magáénak érezhet. Talán naivitás ez az elvárás – de mikor gondoljunk minderre, ha nem éppen a születésnap alkalmával?!