Hogy tied a világ! Nem fog mindig a szerencse könyörögni hozzád.

Az úgy történt, hogy egy nagynézettségű tévéműsorban sztárvendégként fellépett az ötven+ éves Illés zenekar, előadták a pattintott kőkorszakból eredeztethető ellenálló nótájukat a sárga rózsáról, és az internet fogékony népe dekódolta az üzenetet: elegük van nekik is a Fideszből, és ugyanolyan jól megmondták a hatalomnak, mint annakidején Kádárnak. Az örökzöld nóták már csak ilyenek.

Azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra, Azt hiszed, hogy mindig mindent megbocsátunk… Hát nem szívesen lennénk Orbán Viktor helyében, amikor ilyen határozott kormányzáskritika hangzik el az ellenséges kereskedelmi televízióban, és tömegek értik a rejtett üzenetet. (Zárójelben: jó, hogy demokráciában élünk, különben már a sitten ülnének az Illésék, vagy legalább a Bródy, a szövegíró, aki a liberálisokkal szimpatizált korábban, amikor még voltak liberálisok, és még a Leventével sem álltak szóba egymással, de azért az évi három búcsúkoncertre mindig kibékültek.) Külön kiemelném a dalszövegnek a Fidesz kommunikációs gépezetét bíráló passzusait, miszerint a magyarság nem vevő a hazug szóra, Habony Árpád meg az egész kommunikációs stratégia smafu, és Kádárnak sem bocsátott meg a magyar nép, igaz, az elsöprő ítéletre több mint harminc évet kellett várni. Mi már csak ilyen ellenálló nép vagyunk.

A magunk részéről együtt öregedtünk meg a beat-korszakkal, volt hosszú hajunk, és – emlékeim szerint – forradalmi micsodának gondoltuk a Beatlest meg a Rolling Stonest, sőt hazai utánzóikat is. Azt is megéltük, hogy a ’68-as lázadásokból, Woodstockból meg a hippi mozgalomból is kiöregedett mindenki, pocakos kispolgárokká váltunk mind, és idegesítenek a fiatalok a hülyeségeikkel. Mások meg, mint a Rolling Stones (élő cáfolataként az összes egészséges életmód tanácsnak és mozgalomnak), hatalmas üzleti vállalkozássá alakultak.

Ennél is érdekesebb a hazai ellenállás hőseposza, ahogy kerekedik. 1983-ban mutatták be például az István, a király című rockoperát tagadhatatlan sikerrel, és a magyarság akkor, élen a Központi Bizottsággal, pontosan dekódolta, hogy az István – Koppány hatalmi harc az tulajdonképpen a Kádár – Nagy Imre viszály történelmi allegóriája, és bár idegen hatalmakra támaszkodva, de kiharcolta az uralkodó a magyar nép megmaradását, a békét, a gyarapodást. Meg azért Koppány volt a rakendroll, ami – tudjuk – nem zene, hanem lázadó életérzés. Azután, mikor jött a rendszerváltás, akkor meg ellenállás-teljesítmény lett ugyanebből a rock-operából, amely megelőzte korát, majd lett a magyarság ikonikus jelképe, múlhatatlan értékeink hordozója, összetartozásunk emblémája, Csíksomlyón előadva megmaradásunk záloga, örök klasszikus.

Arra is emlékezhetnék, hogy az István, a király rockopera első dala 1971-ből származik, a nagylemez címe Human Rights (Emberi jogok) volt, s Angela Davis amerikai polgárjogi harcossal vállalt szolidaritást. A választás polgári felelősségét értelmezi fel egy sötét diktatúra kulisszái között, és ilyen sorok vannak benne: Valakinek holnap le kell mondani hivataláról / Mondd, te kit választanál?

Ha még egyszer ezt is megüzenik, akkor megbukott a rezsicsökkentés, kiderültek a hazugságok, lelepleződtek az átverések, összekacsint a dalszerző a hatalom mindenkori birtokosával (a néppel). És húsz-harminc év múltán a kritikák súlya alatt összeomlik a rendszer.