Kezdődött azzal, hogy a Központi Statisztikai Hivatal nem tette a szokásos módon szeptemberben közzé az éves jelentését a lakosság jövedelmi viszonyairól, megélhetésről, gazdagságról, szegénységről. A kormány ellenzéke és ellensége azonnal szándékos elhallgatást látott a késlekedés mögött, a Fidesz nem hagyja a választási kampány során sokkolni az embereket az ország nyomorúságos állapotával. Mert annyira rengetegen olvasnak statisztikákat és ezekre épülő szociológiai tanulmányokat, és esetükben az innen szerzett ismeretek szavazói magatartássá desztillálódnának.

Be is jött a Fidesz számítása, ugyanolyan magas arányban nyerte az őszi választásokat, mint a korábbi kettőt. Mert az ország lakosai nem a valóságot látják maguk körül, hanem a manipulált közmédia sikerpropagandáját hiszik igazságnak, meg a rezsicsökkentés aprópénzéért eladják a lelküket. Meg félelemkeltő kampányokkal hergelik a politikusok a választópolgárokat, minő aljasság.

Lezajlottak a választások, elültek a zajok, és szép csendben megjelentek az adatok, amelyek szerint nőtt a szegénység, tovább nyílott az olló a gazdag és szegény tized között, sokan élnek a hivatalosan is elismert létminimum alatt. Nem túl izgalmas téma, száraz, tényekre épülő olvasmány, néhány újságcikk foglalja össze az érdeklődő nagyközönség számára (ábrákkal, grafikonokkal színesítve), hogy milyen is itt a helyzet minálunk, ha az életünk minőségéről van szó.

Természetesen ezen újságcikkek alatt is megjelennek a kommentelők, akik magas szakmai színvonallal hozzá tudnak szólni a kérdéshez. És máris sokkal pontosabb magyarázatot kapunk a háromszor kétharmados elsöprő győzelemre, mint bármilyen politológiai elemzésből. Egyik hányad szimplán lehülyézi az újságírót meg a statisztikák készítőit, a másik csalást kiált, mert az ő utcájukban nem is látott még se koldust, se munkanélkülit, a harmadik komcsibérenc liberálisnak nevezi azokat, akik az ország és a szent haza bírálatára vetemednek, sőt, ahogy mérgesedik a vita, úgy válnak nemmagyarrá, ellenséggé a kritikus hangot megütők…

A tények: körülbelül egymillió honfitársunk él segélyből, közmunkából, járadékból, távol a munkaerő-piactól. Minden harmadik gyermek ki van téve nélkülözésnek (Romániában és Bulgáriában rosszabb csak a helyzet az Unióban), a tizenöt és huszonnégy év közötti fiatalság tizenöt-húsz százaléka se nem tanul, se nem dolgozik. Az alsó és a felső decilisben növekedett a nagyon gazdag és a nagyon szegény emberek száma, a középrétegekben fogyatkozott a létszám. Az Uniós mértékkel számolva 4,8 millió magyar él a szegénységi küszöb alatt. A társadalmi szolidaritás vagy annak hiánya egyelőre nem mérhető.

És árad az okosság, hogy mert nem akarnak dolgozni, berendezkedtek a segélyből élésre, szülik rakásra a gyerekeket, elmúttnyócév, elmúlthúszév, kurcsány és patásorbán… És jönnek a fajvédők meg az ultrák, a fotelből okosak, a magyarságuktól frusztráltak, a rózsadombi jogvédők. Két táborra szakadva előadják a ki lopott többet című vetélkedőt. Fasisztáznak és zsidóbérenceznek. Összecsapnak Orbán Viktor barátai és a magyarság ellenségei.

A végeredmény: az országban az anyagi és jövedelmi viszonyokkal mérhető szegénységnél még mindig magasabb értéket mutat a lelki és szellemi szegénység.