Nem tudom, mi a szokás a Maszol portá(l)ján a kommentárok kommentálását illetően, így csak óvatosan kezdek neki. A cikkeimet illető szidalmakat általában nem veszem észre, tíz évvel ezelőtt még válaszolgattam rájuk, de egy ideje már nem (vagy csak kivételes esetben).

A Nagy Focimeccset követő cikkáradatban találtam egy olyan kommentárt, amely elgondolkodtatott egy pitzinyt és a gép elé ültetett. Október 12-én jelent meg a tudósítás – Ismét balhéztak Sepsiszentgyörgyön a magyar ultrák –, amely néhány kommentárt is szült.

Gyarmati Pál – a bejegyzés szerint: ügyvéd és közgazda – a következőképpen veszi védelmébe a „magyar ultrák”-at: „A fiúk nem ultrák – hanem természetes magyar gondolkodású, tehát nacionalista, Erdélyt illetve [illetően?] irredenta, Trianon-gyűlölő, Székelyföldet illetően sovén és erőteljesen autonómia-párti érzelmekkel teli, boldog futballszurkolók, az átlag! Ne felejtsétek: az oláhoknak semmi keresnivalójuk Erdélyben, főleg Székelyföldön, s különösen Háromszékben!” – A mondat formai hibáiról most semmit, elég lesz a tartalmiakkal bajlódni.

Nem ultrák, ’csak’ irredenták, nacionalisták és sovének. Ha ez az ’átlag’, akkor igen nagy baj van Kis-Magyarország népével. Arra utalok, hogy a 2013-as meccsre Bukarestbe átruccanó ’átlag’ ripityára törte a magyar vasúti társaság vonatát, minden nacionalista és sovén indulat nélkül, csupán a Gustave le Bon által leírt kórkép alapján. (1895-ben ugyanis Guszti bácsi – A tömegek lélektana c. könyvében – leírta, hogy a tömegek „alapvető idegállapota a düh”. Kivételt képez a zürichi operaházba bevonuló ezer fős társaság, amely – úri neveltetése okán – képes civilizáltan viselkedni, csak tűzriadó esetén zuhan pánikba.) A dühöt a tömeg-tudat generálja, az, hogy az egyes ember nyugodtan törhet-zúzhat, a névtelenség álarca mögött kedvére áthághatja a törvényeket. Azért öltöznek egyforma fekete pólóba, mert így nehezebb őket azonosítani (az előzetes eligazításon ezt is kihangsúlyozták). Ha csihi-puhira kerül a sor, akkor pedig följelentik a zsandárt, amiért nem tüntette föl látható helyen az azonosító számát. (Már volt rá példa).

Sepsiszentgyörgyi kémeim azt jelentették, hogy a meccs utáni „átvonuláskor” a Magyarország feliratú fekete pólós ’átlag’ igen hetykén vonulászott a megyeközpontban, nagy mellényük miatt nem is a mellékutcákon, hanem a főutcán grasszáltak. Ha Gyarmati úr (ügyvéd és közgazda) ott lett volna, talán néhány „ki az oláhokkal Háromszékről!” feliratú táblát is kiosztott volna közöttük. Mindezt csak feltételes módban írtam, mert lehet, hogy őkelme a törvényes vonal képviselője és ügyvédi oklevelének kézbevétele óta évenként bombázza a hágai nemzetközi bíróságot a trianoni revíziót illető beadványokkal.

A Magyarországról Erdélybe látogató ’átlag’ magatartása gyakorta okoz fejfájást az ittenieknek, mert idejönnek, jobb esetben csak nyilatkoznak, súlyosabb esetben provokálnak is, majd az esti vonattal elhagyják a tett színhelyét, mi pedig nyeljük a gombócot.

Ha Gyarmati úr (saját állítása szerint) második hazájaként szereti Erdélyt, az nem baj, csak az, ha a szeretete fojtogatásba csap át. Próbálja meg tisztelni a vendégjogot és ne feszegesse a korlátokat.