Emlékszik még valaki a Nagy Kondukátor anekdotikus és bukolikus nép közé vegyülésére, amikor a kis kerekfejű gyermeket megszólítja: Hogy hívnak, kicsi dák? S a válasz: Attila. Több sebből vérzik a vicc, mert – ugye – a Kárpátok géniusza nyilvánvalóan ékes román nyelven tette fel a kérdést, s az apró gyermek hun-székely identitása nem igazán tősgyökeres, ha megérti a románul hangzó kérdést. Egy tolmács beiktatása pedig az abszurd kategóriába emeli a történetet.

Most új gyerek érkezett az óvodába.

A kiscsoportos unokát naponta kikérdezik a szülei, mi volt az oviban, mit ettek, kivel játszott, milyen foglalkozás volt. A nap érdekessége, hogy új fiú jött. Mi a neve? – kérdezzük. – Azt nem tudom, csak Fekete Juhász.

Ezen kicsit eltöpreng kollektíven a felnőtt közönség, a gyermek pedig bebújik a Lego-tornyok mögé, vége a vegzálásnak. A névadás jelenkori furcsaságai, divatos nevei időnként meglepnek bennünket, de lassan már semmin nem csodálkozunk. Miért ne lehetne egy gyermeknek az a neve, hogy Fekete Juhász, ha a szülei nagyon egyedit akarnak? Vagy éppen üzenni a világképükről, identitásukról, magyarságukról egy idegen közegben.

Találgatunk tovább. Van a kisvárosban egy fura figura. Családos. Nem olyan nagyon lóg ki az átlagból, valahol hivatalnok, hétköznapokon öltönyben, nyakkendőben látjuk, hétvégeken gyászmagyarnak öltözik, fekete pantalló, bakancs, Árpád-sávos sál és a hátán hímzett Nagy-Magyarországos fekete dzseki az öltözete. Van még egy csühögő nagymotorja a kormánykerékbe applikált koronás-címeres magyar zászlóval, rajta rovásírásos felirat, de azt senki nem érti. Belefér a normálisnak tekinthető közösségbe, mert hétvégére mindenki átalakul. A többség a gyepgondozás, autóápolás, környezetkultúra szabadidőruhás időtöltését kultiválja, de nem ritka a horgász – vadász - természetbarát kombó military stílusban, és, a legutálatosabb, a flex – csiszológép – stihlfűrész Bermuda-háromszögben elmerülő kisebbség, utóbbiak elsőrendű tevékenysége a mások zavarása hasznos passziók által.

Ebbe az elfogadó közösségbe beleférnek a kicsit extrémebb sportok művelői, a futás, kerékpározás megszállottjai, Jehova Tanúi, akik szintén hétvégeken térítenek, és a pártaktivisták is – kampány van – ilyenkor csöngetnek be egy kicsit beszélgetni spontán módon a választópolgárokkal. Valamiért sokkal toleránsabbak a hétköznapi közösségek az emberi sokféleség tekintetében, mint ahogy azt a sajtó- vagy politikai nyilvánosság állapotából gondolnánk. És élnek még cigányok, kínaiak, Romániából, Jugoszláviából áttelepültek, sőt arabok is a kisvárosban. Békésen, normálisan, összeférve.

Találgatjuk, mit érthetett félre a hároméves, vagy melyik kisebbség gyermeke lehet a fura nevű jövevény az oviban, amikor az ötéves unoka, aki eddig is részt vett (liberális nevelés) alanyi jogon a felnőttek beszélgetésében, és unja a tolerancia témakörbe torkolló felnőtt okoskodást, megfejti a (még pösze) öccse kijelentését: Azt akarta mondani, hogy fekete ruhás.