Megütötte azonnal a fülemet a hír: bizonyos nemesekről beszéltek. Fölfigyeltem neuraszténiásan, rosszat sejtve, magyar ügyet szimatoltam ebben, és ismerve a hírforrást, egyáltalán nem számítottam a magyarság dicséretére. Már-már azzal is kiegyeztem volna, ha objektív jegeces mondatok gördülnek le a bemondó ajakról.

Hiszen a nemes a történészben a sötét középkorral és maradi feudalizmussal rímel, meg persze a ragyogó magyar lovagkorral – Nagy Lajos királytól és Dózsa György vastrónhevítőitől tüzesedik a képzelet és a dagad a honfikebel. Ám nagyon le kellett lohasztanom a nemzeti sejteményektől dalmadozó kebelemet, ugyanis kiderült, hogy ezek a nemesemberek egyáltalán nem középkori gáncsnélküli trubadúrok és vitéz daliák leszármazottai, hanem bizony-bizony a rablólovagok modern megfelelői: adócsalók.

A nemesek ellen nem csupán a polgári forradalomban küzdöttek a kapitalizmus csírahajtói, hanem a szóban forgolódó Nemeşék ellen régóta elfogatóparancs van érvényben nagyarányú adóelkerülés címén. Az USÁ-ba szöktek repülővel, amikor idehaza égett a lábuk alatt a talaj, és Blejnar mestert szorongatták, stílszerűen szoringatták a teringette kutyaházit.

Ott a meszeségben, a hazától távol pihegték ki a menekülés fáradalmait, de lábuk alatt annyira égett a talaj, hogy kénytelenek voltak eltávolítani a menedéket adó Washington állambéli talajt a lábuk alól: menten igazi mély és odvas-otthonos bunkert ásattak, ahová bemenkítették Miki egér szkvarovszki-gyémántbóvli mását, hét luxusautót, pénzt, paripát, fegyvert, nemes vadak bőréből varrogatott milliós rucikat és ezüstserlegeket, ezzel kárpórolva magukat azért, mert idehaza a szocializmus bukása után egy ideig még mindig hét lejes lószalmit vacsoráztak, repedt műanyagkondérból mérték a csorbát maguknak. A csorba tudvalevőleg a legjobb román leves, ott sem tudtak leszokni róla, mondják, ez buktatta le a falánk házaspárt, a Fous Seasonban pacalcsorbát kértek, de helyette húsgombócosat hoztak, mire a pincér fejére borították az egészet. Erre figyelt fel az FBI, ui. az efféle viselkedés teljesen kikopott a függetlenségi háborúval, még a 18. században. Nos a csorba a legfinomabb és a legszebb történeti múltra visszagőzölgő román leves, amit idehaza 1859-ben a fejedelemségek egyesítésekor megfőztek, Moldva adta zöldséget, Havasalföld a borscsot azaz a savanyító ciberét, azóta az alapanyag meglévén, nem ártott annak sem világháború, szocializmus és országnagyobbodás, bécsi döntés, sem Póker Anna, azóta csak rátöltenek.

Na de vissza Nemeşékhez, akiknek maradt még annyi eszük, hogy Washington államban vermelték el magukat, hiszen ott nem feltűnő, ha egy paranoid milliomos atombunkert kapartat a föld alá. Itthon szinte teljesen bizonyos, hogy a munkások elpletykálták volna, elhozták volna havereiket, ellopták volna a nemeş építőanyagot, hangszerfamennyezetet, csillárt és foglalatot, átadás előtt belehánytak és belevizeltek volna, hogy szerencsét hozzon, vagy más változatban sohanapján készült volna el, mindig részegen dülöngéltek volna a munkások, mert folyton itatni kell a kubikusokat, betonozókat és parkettázókat-csempész csempézőket.

Még a végén úgy kellett volna cselekedni, mint az ősi Keleten vagy a legendákban: a titkos helyek készítőit a munkálatok befejeztével lenyilazták, lefejezték, hogy el ne árulják a búvóhely pontos földrajzi koordinátáit. Így most számos emberéletben nem esett kár. Az anyagiaktól sajnos nem tekinthetünk el.

Mégis a legjobban az tetszett, amit egy román hazafi írt a facebook kommentelő oldalára a hír kapcsán, ui. az amerikai hatóságok a házaspár lesittelése után a teljes meglelt vagyont lefoglalták és az amerikai állam tulajdonává nyilvánították. A kommentár szerint megint hoppon maradt államunk, hiszen a kincs Bukarestet illette volna, ugyanis az illegális gázolajforgalmazás után be nem fizetett illetékek kiesése 56 millió eurós kárt okozott az országnak.

Most majd jön a huzakodás, kié legyen e Nemesség vagyona. 1848-ban, 1917-ben vagy 1945-ben is ez volt a kérdés.