Lassan hozzászokhattunk ahhoz, hogy az RMDSZ minden választási kampánya előtt azt mondja, hogy a legnehezebb megmérettetése következik, és a fura az, hogy ebben mindig igaza is van. Kelemen Hunornak is igaza volt, amikor a Szövetségi Képviselők Tanácsának zilahi ülésén arra figyelmeztette a küldötteket, hogy nagyon nehéz két hónap előtt áll a Szövetség. Értékelése szerint az RMDSZ kampánynak a magyarság jövőjéről és nem az országban uralkodó politikai káoszról vagy a magyar versenytársakról kell szólnia.

Kelemen Hunornak azért volt igaza, akkor, amikor kemény időszakról beszélt, mert ezúttal a román pártok – pontosabban a két esélyes pártszövetség – közötti várhatóan igen kiélezett verseny (tekintettel arra is, hogy az USL előnye lassan, de biztosan apad, miközben Traian Băsescu úgy tűnik, némiképp megerősödve került ki a leváltását célzó hadjáratból) minden valószínűség szerint növelni fogja a román szavazók részvételi hajlandóságát. És akkor még nem szóltam arról, hogy az egész Európát érintő gazdasági válság miatt további külföldre távozó és ezért a választásokon részt nem vevő román kontingensekre már nem lehet számítani (sőt ellenkezőleg, azok is hazatérnek, akik már nem találnak munkát Spanyolországban vagy Olaszországban).

Ugyanakkor most nem két, hanem három magyar szervezet fog csatározni gyakorlatilag ugyanannak a magyar közösségnek a szavazataiért, és bár a helyhatósági választások eredményei azt mutatták, hogy az EMNP az MPP-től vette el a szavazatokat, nem biztos, hogy a jelenség a parlamenti választások megváltozott feltételei között is megismétlődik. Ez azt jelenti, hogy az RMDSZ szavazótáborának is nagyobb arányban kell elmennie választani, mint 2008-ban, ahhoz, hogy ugyanazt a teljesítményt elérje mint akkor, ami a népszámlálási adatok ismeretében – hogy tudniilik kevesebben vagyunk, mint tíz évvel korábban – nagyon nehéz feladat elé állította a Szövetséget.

Megítélésem szerint az elnöki diagnózis helyes, a javallott kezelés azonban némi kiegészítésre szorulhat. Egyfelől tartok tőle, hogy az RMDSZ máris késésben van. Zilahon még csak arról hozott döntést, hogy Kovács Péter lesz a parlamenti választások kampányfőnöke, de még nincs választási program, jelszó, nem tudni, mit akar a Szövetség a kampány központi témájaként kommunikálni, márpedig egy olyan vetélkedésben, amelyben az „alapzaj" (román és magyar oldalon is) máris igen magas, fontos lenne, ha minél hamarabb kikristályosodna, mi az a cél, amit az egyetlen valós eséllyel rendelkező magyar politikai szervezet maga elé tűz.

Másfelől egy magyar szervezetnek nyilván a nemzetiségi kérdések a prioritásai. Ugyanakkor viszont – tetszik vagy nem – az RMDSZ esélyeit, befolyását az is meghatározza, hogy hol helyezkedik el a román politikai mezőben, mennyire tudja optimizálni politikai erejét. Az elmúlt időszak sikertörténetei rendre olyan helyzetekben születtek, amikor a Szövetség a mérleg nyelvét képezte a román politikai erőtérben. Ahhoz azonban, hogy ezt a szerepet betölthesse, esélyeit növelje, igenis állást kell foglalnia olyan kérdésekben, amelyek foglalkoztatják a román – de ugyanakkor a magyar – választókat is.

A választási kampányban vetélkedő román politikai erők persze gyakran személyeskedően, durván, mocskosan, visszataszítóan harcolnak a szavazatokért. Ugyanakkor, ha a fecsegő felszíntől eltekintünk és a politikai harc igazi tétjére koncentrálunk, akkor azt találjuk, hogy a vita arról szól, hogy elnöki köztársaság vagy parlamenti köztársaság legyen Románia, miután ebben a kérdésben az alkotmány nem egyértelmű, a gyakorlat pedig azt bizonyítja (Iliescu és Băsescu esetében is), hogy a mindenkori elnök informális eszközökkel ugyan, de feszegetheti törvényes jogkörét, csorbíthatja a parlament autoritását. Ez a vita nem hagyhatja hidegen a magyarság – mint ahogy általában a kisebbségek – politikai képviseletét, hiszen ők abban érdekeltek, hogy a parlament rendelkezzék nagyobb hatáskörökkel.

Nemcsak azért, mert összehasonlíthatatlanul kisebb az esélye annak, hogy magyar elnöke legyen Romániának, mint annak, hogy folyamatosan jelen legyen a törvényhozásban a magyar érdekképviselet, hanem azért is, mert a demokratikus mechanizmusok zavartalan működése jobb érdekérvényesítési lehetőségeket teremt, mint az, ha egy – bármennyire felvilágosult – elnök jóindulatától függ alapvető nemzetiségi jogok megadása vagy elvonása.

E tekintetben azt hiszem, hogy joggal vár választ a magyar szavazó is az RMDSZ-től még a kampány időszaka alatt.