A szerző tanulságos történetet ír hétköznapjainak eseményeiből, erős áthallásokat elrejtve a szövegben Magyarország és a nagyvilág közállapotaival, amelyekben folyamatok zajlanak.

A parlag olyan korábban művelt földdarab, amelyet éppen nem művel senki. Ennek oka lehet a kimerült föld pihentetése (ugaron hagyása), avagy a tulajdonos érdektelensége, hanyagsága, a gazdasági helyzet, amely ellehetetleníti a földművelés bizonyos ágazatait.

Ez a szóban forgó parlag egy borvidéken található. A tulajdonos még a szocializmus idején szerezte, fél hektár nagyságú, szőlőt telepített, épületet emelt rá, és az itt előállított bort egy falusi kiskocsmában értékesítette mindenki legnagyobb elégedettségére. Abban a világban ez a dűlő még a szocialista kisember paradicsoma volt, hasonló kisbirtokok tucatjai virultak egymás szomszédságában, nyugdíjasok költöztek ki a nyári hónapokra, gyümölcsöt és zöldséget termeltek a bor mellett, hétvégeken vidám társasági élet és nótázás is zajlott az árnyas lugasok alatt.

Majd a piacgazdaság beköszöntével megnehezedett a kistermelők élete, egyre kevésbé érte meg kicsiben bármit is termelni, s a kialakuló nagybirtok elkezdte felfalni a törpebirtokokat, ahogy Marx úr idejekorán fölismerte s tudományosan leírta a törvényszerűségeket. Meg mára lassan, fokozatosan kihalt az a generáció, amelynek a munka volt a világrend közepe.

Ennek a szőlőskertnek a tulajdonosa is elhalálozott pár éve. Két házasság s két asszony felnőtt gyermekeinek ellenséges belső viszonyai nyomán hat örökös maradt az osztozás megoldhatatlan kihívását megoldandó. Roppant nehéz úgy egyezkedni, ha a megegyezésre kötelezettek még szóba állni sem hajlandók egymással, ez a nemzetközi vitákban is rossz következményekre szokott vezetni. Első lépésben elbontották az épületet és a kerítést, s értékesítették az építőanyagot. Második évben az egyik örökös minimálisan megművelte a kultúrát, a szőlőt közösen értékesítették, de haszon, különösen hatfelé osztva, egyáltalán nem keletkezett.

Most második éve nincs művelve a szőlő. A tőkék elbokrosodtak, a gaz, dudva, muhar derékig ér, kacag felette a szél, most már csak tankkal vagy földgyaluval lehetne bemenni a területre. Az ugarrá alakult szőlőkultúra ellenben mindenféle betegségek gyűjtőhelyévé vált, ezért a szomszédok időnként rápermetezik a területre a maradék permetezőszert, a saját kultúrájuk védelmében.

Természetesen megkeresték a szomszédságban gazdálkodó kevesek a hatóságokat, mit is lehetne tenni. Az mégsem lehet, hogy egy közösség tagjai egyformán elfogadják a rosszat, amiben élnek, és nem tudnak tenni ellene. És körvonalazódott a megoldás, megtalálta az illetékes jegyző: ha van parlagfű a területen, akkor fel lehet jelenteni a tulajdonosokat, kötelezni a rendcsinálásra, s amennyiben nem teszik rendbe a területet, akkor bírságot lehet kiszabni.

A parlagfű egy Amerikából idekerült invazív növény, agresszíven terjeszkedik, de csak a korábban művelt területeken. A népesség milliós nagyságrendű allergiás részének keseríti meg életét virágzása idején, ezért szigorú rendszabályokkal és törvénykezéssel igyekszik államunk visszaszorítani. Amúgy nincs eszköz a normaszegők büntetésére civilizációnk jelenlegi fejlettségi fokozatában, de ezzel nagyon oda lehet csapni. A második-harmadik felszólítás után akkora bírságot lehet kiszabni, hogy a föld értéke nem elegendő a kifizetésére.

Ezt azért mégsem akarjuk.