Vasárnap lelkiismeretesen elolvastam, amit az online média az RMDSZ döntéshozó testületének, a Szövetségi Képviselők Tanácsának szombati, marosvásárhelyi üléséről leközölt.

Derültem az RMDSZ honlapján megjelent felszólalási beszámolók néhány címén. Például: Az RMDSZ nőszervezete továbbra is támogatja a hölgyek közéleti, politikai jelenlétét. Azaz a szervezet ugyan nőszervezet, de a tagjai hölgyek. Amennyiben hölgyszervezet lenne, akkor a tagjai nők lennének? És ha nem támogatná a lányok, asszonyok jelenlétét a közéletben, akkor vajon mi lenne a feladata ? Mondjuk létrehozna egy székelyföldi Chippendale show-t, amit azután végigutaztatna a különböző arányokban magyarok lakta erdélyi városokban?

De egy másik cím sem semmi, ahogy mondani szokás: Kötelességünk hangsúlyozni, hogy a fiatalok fontosak. És ezt nem az RMDSZ nagy „öregei” domborították ki, hanem éppenséggel egy fiatal. Miért kell ezt hangsúlyozni? És a hangsúlyozás miért kötelesség? Miért nem természetes az, hogy ha a közel- és távoli jövőre készítünk ilyen meg amolyan stratégiákat, akkor a fiatalokra gondolunk?

Vagy nézzünk a következő cím mögé: Nem több Európára, hanem jobb Európára van szükség. Ugyancsak hangzatos a mondat, de én úgy gondolom, hogy nekünk itt Romániában, románoknak és magyaroknak mindenekelőtt több európaiságra van szükségünk. Hiszen azért választottunk küldötteket Brüsszelbe és az SZKT a választási részvételt és a két európai parlamenti képviselőt még akkor is sikernek könyvelte el, ha tudta azt, hogy elmaradt a lehetséges arányoktól. De hát az európaiságnak van köze ahhoz is, hogy a romániai magyarság választott képviselete részt vesz a hazai parlamentben, valamint a kormányban, mint ahogy az európai értékrend fogalmazódik meg abban a „zászlótörvényben is”, amelyet ősszel minden bizonnyal elfogadnak, és amely végre rájön arra, hogy amikor az egész világon – néhány ország kivételével – mindenki olyan zászlót tűz ki és lenget, amilyent akar (persze, néhányat kivéve, amelyek embertársaik elleni uszításként járatták le magukat), akkor igen nagy otrombaság tiltani valamit abban a világban, ahol nem csupán az információ, hanem bármiféle jelkép immár a saját kedve szerint áramlik.

És alighanem az európaisághoz tartozik az is, hogy az őszi elnökválasztásokon szinte bizonyosan lesz romániai magyar elnökjelölt (mint ahogyan romániai német is, habár az előző jelöltségének én jóval nagyobb esélyt adok), aki – akárcsak az előző magyar elnökjelöltek – kampányában, hivatalos kísérettel végigutazza majd nem csupán Erdélyt, hanem Romániát, és elmondja, hogyan töltené be hivatalos szerepkörét nem kizárólag a romániai magyarság, hanem az egész ország javára.

Szóval különösebb izgalmakat ez az SZKT nem hozott, ezért egy kis történelmi keresgelésbe fogtam. Utánanéztem, hogy az RMDSZ 1993-ben megalakított döntéshozó testülete (érdemes lenne megtudni, időközben mi történt jónéhány politikusunkkal, akik akkor ennek az úgynevezett önkormányzati rendszernek a születésénél bábáskodtak!) pontosan húsz évvel ezelőtt mivel is foglalkozott.

Nos, a Szövetségi Képviselők Tanácsa 1994 júniusában, Kolozsváron, határozatban utasította el a tanügyi törvénytervezetet, „amelynek cikkelyeiből világosan kiderül az asszimilációs szándék, mivel akadályozza a minden szintű, önálló anyanyelvű iskolahálózat létrehozását, gátolja a saját szakértelmiségünk létrehozását, nem biztosít törvényes keretet a felekezeti iskolák számára, és kezdeményezi egy külön törvény parlamenti előterjesztését, amely a kisebbségi oktatást támogatja”. A határozat ugyanakkor leszögezi, hogy “nemzeti közösségünk történelmét meghatározta az önazonosságának megerősítéséért folytatott harc. A kisebbségi helyzetben levő romániai magyarság politikájának alapelve, hogy csupán a sérelmi politika és védekező taktika nem biztosíthatja közösségünk jogait. Megoldást csakis az önrendelkezést szavatoló jogi keretek adhatnak, nevezetesen a hármas autonómia struktúrán belül a személyiségi és helyi önigazgatási formák gyakorlására való jogi garanciák szavatolása, a nemzetközi gyakorlat szerint”.

Eltelt két évtized és azóta is tépelődünk ezen. Legutóbb például Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke, RMDSZ tisztségviselő, akinek nemrég megjelent, sajtós és online-médiás tűnődései a sérelmi politizálásról, az autonómia elméletéről és gyakorlatáról kissé hosszúra nyúltak ugyan a mai világhálós, néhány mondatos közösségi világban, ennek ellenére érdemes elolvasni őket és elgondolkodni fölöttük. Segíthetnek megérteni, hogy a kezünk ügyében levő eszközök birtokában miért érdemes a jövőt megalapozó hétköznapokkal, a rendszeres építkezéssel, nem pedig délibáb-kergetéssel, a mindenféle felületes modellek összekotyvasztásával foglalkozni.