Csakazértse pártpolitikailag értelmezzük a kérdést, mert belehullanánk a szokásos baloldal–jobboldal országveszejtő és igazmagyar dichotómiájába, miközben az egészségünkről, a jövőnkről, mindennapi hazatántorgásunkról – tehát valami politikafölötti konszenzusról – lenne szó, ha a vezető elitünk ismét nem arra használná a mindenkit érdeklő témát, amire éppen szokta. Mert nem az volna a kérdés, hogy egy adott álláspont szavazatot visz vagy hoz a pártnak.

Kiszivárgott, hogy a magyar kormány nemzeti alkoholstratégián dolgozik, és az új parlament egyik első dolga ennek a zűrös területnek a józan rendezése lesz.

A trafikmutyi néven elhíresült megoldási kísérlet nyomán valószínűnek tartjuk, hogy a szabályozás népegészségügyi alapozást kap, ifjúságvédelemmel, a kiskorúak kitiltásával a korcsmából, az ablaküvegek átláthatatlanná fóliázásával, hogy a kasszát kirámolni szándékozók az utcáról ne legyenek láthatók, ellenben egyenesen az adóhivatalhoz bekötött kamerákkal, hogy számolható legyen a kisfröccsök és felesek száma után keletkező adótartalom.

A fejlett világra szabott törvényi szabályozásokkal szemben van nekünk egy tradicionális kuruc hagyományunk, amely kibújik minden üldözés alól a magyar szabadság nevében. Híresen borivó és pálinkafőző nemzet volnánk, amely vezeti a világranglistákat az alkoholfogyasztással összefüggő halálozási statisztikákban. És éppen szabadságharcot folytatunk az Európai Unióval, hogy már miért ne főzhetné meg és fogyaszthatná minden magyar ember azt az ötven liter töményet a gyümölcsterméséből ellenőrizetlen körülmények között. És miazhogy jövedéki adót fizessen, mert az unió többi országában így szokás? Az adóelkerülés szintén magyar hagyomány.

Szerény becslések szerint a magyarság felnőtt polgárait tekintve minden tizedik ember alkoholista. Erős versenyben vagyunk az oroszokkal, írekkel, és nagyon jól látszik a statisztikákban, hogy inkább a férfiak sportja az alkohol mértékletes és tartózkodó fogyasztása (mérték: a vödör, tartózkodás: az asztal alatt). Egyenjogúság terén vannak lemaradások.

Ahogy a dohánnyal meg lehetett valamennyire sikeresen teremteni a Nemzeti Dohányboltok rendszerét, úgy az alkoholos italokkal sokkal nehezebb lesz. A szabadság évei alatt mindenki beszerezte a kis házi lepárló készüléket, és a kerti lugas szőlőtermése is a nyilvánosság kizárásával alkohollá tud alakulni. A bögrecsárdák további felvirágzása megjósolható, ha akármilyen módszerrel próbálják visszaszorítani az alkoholhoz jutás lehetőségeit.

Az európai csatlakozásunk óta megfigyelhetően negyedére-ötödére csökkent a kocsmák száma. Négy-öt falun is át lehet autózni, és nem lát az ember egy cégért, ahol megihatna egy üdítőt. A szigorított adóhatósági szabályok és ellenőrzések következtében egy kisebb falu már nem tud eltartani egy kocsmát. De ettől az egy négyzetkilométerre eső alkoholisták száma nem csökkent. Az alkoholfogyasztás visszaszorítására megszülető stratégiának most következik a társadalmi vitája. A vitatkozók figyelmébe ajánljuk az italozási szokások és az iskolázottság összefüggéseit.

Állítólag Gorbacsov nem abba bukott bele, hogy fölrúgta a korábbi világrendet, hanem abba, hogy a világ egyhatodán központi intézkedéssel meg akarta fékezni az alkoholfogyasztást.

Miben reménykedjünk?