Jelen írás témája a szankció főnévről és jelentésudvarról való elmélkedés, s bár nem kell kizárólag Ukrajnára vonatkoztatni, a helyzet komolysága ezt is indokolja.

Nemrég egy rádiós válaszomban azt találtam mondani az amerikai szankciókról, hogy jobban előkészítettek, hogy ebben is világhatalom Amerika, az Unióval szemben mindenképpen. Azóta töprengek ezen, hisz valóban úgy látszik, hogy az Ukrajna ellen életbe léptetett első szankcióhullámok fölösleges átfedéseiből is inkább az USA tanult, és a második lépést már precízebbre vette, miközben már további lépéseken gondolkodik. George Friedman (Stratfor) egyenesen azt mondja, hogy szankciókat olyan országok ellen érdemes bevetni, amelyek nem tudnak katonai csapásban válaszolni akkor, ha az említett tiltások már túlságosan az elevenbe vágnak. Iránnal azért lehetett büntetlenül elszankciózni, mert konvencionális hadereje nem tudott fellépni a szankciókiszabó felek ellen, nukleáris arzenálja is csak potenciális fenyegetést jelentett? Kötve hiszem, hogy a Hormuz-olajút biztonságát féltők is ilyen impotensnek látnák Iránt.

Tovább mondja: a megszorítások klasszikus értelme az, hogy a célország elkezdjen a kívánt módon viselkedni, ha nem, akkor szenvedni fog a gazdasága, s a várt eredmény az kéne legyen, hogy számot vet azzal: olcsóbb „megjavulnia”, mint harcba mennie. Igen ám, de mi van, ha a fenyítő és a fenyített államok közötti történelmi kötőanyag – mindkettő konszolidált nagyhatalom, a hidegháború nehéz felejthetősége stb. – maga már szinte ellehetetleníti a meghátrálásnak a legcsekélyebb jelét is? Mi van ha például Oroszország adott esetben azt mondja, hogy bár gazdasága koránt sem került az USA és EU szankciói miatt terminális állapotba, de haldoklik viszont a birodalmi önérzete, és ezen segítendő ő márpedig nem nyel tovább, hanem háborúzik?

Van a fejtegetésben egy vonzó, de sántító példa arra, hogy mi történik, ha a szankciók túl jól működnek? Lásd: második világégés, Japán reakciója az amerikai zárlatra. Igaz: a japán háborús döntésben benne volt annak a perspektívája, hogy minden nyersanyagot visszakapnak, ha gyors és döntő csapással legyűrik az amerikaiakat, de döntő az is, hogy már az első világháború után beindult a japán térnyerés, így ezt a lavinát nem kiváltotta, viszont ugrósánc-akadályként megdobta az amerikai szankció.

Nyugalom, Ukrajnában a szankciók idáig nem jutnak, itt a tiltások egy új válfaját alkalmazzák: pontos mikro-beavatkozások, várható makro-változásokkal. Ismerős? Az Obama-doktrínát a sebészeti beavatkozások definiálják (lásd bin Laden-akció), ugyanakkor az orosz-amerikai és viceversa gazdasági kapcsolatok nem annyira gyümölcsözőek, hogy Moszkva belegebedjen az amerikai tiltásokba.

Azt azonban már nem értem, hogyan lehet teljes européer szigorral úgy szankciózni, hogy mondjuk a vén kontinensen igencsak ismert Roszneftet kissé kinyírják, de a hozzánőtt európai nagyvállalatot ne lőjék szintén tarkón?...