Oly közel mentek el a háború mellett, akkora szerencséjük volt, hogy ők sem hitték el, kész csoda, hogy ezúttal a gallyropogás nem erdőtüzet jelzett. Sokszínű nemzetközi nyomásra kötöttek egy-egyezményt, amely már az aláírástól nem jelentett sokat a feleknek, de főleg a fehérkékpirosokanak és a feketenarancsosoknak, akiknek nem volt szükségük semmiféle jelentésre.

A feketenarancsosok rég beköltöztek a kéksárgák központjaiba, és nem akartak onnan távozni az egyezmény ellenére sem, s amikor a kéksárgák megpróbálták őket kiűzni, a fehérkékpirosak segítségét kérték, ahogy tették addig is. A feketenaracsosok a fehérkékpirosak testvéreinek tartják magukat, s bár kéksárga országban élnek, ezt megtagadva a fehérkékpiros földhöz akarnak szegődni... legalább is jónéhányan.

Hiába nyugtatták a feleket dorgálva-szeretve hol a nagycsillagos kékek, hol a csillagos és csíkosak, ahogy ezzel az egyezménnyel is igyekeztek, a fehérkékpirosak úgy döntöttek, hogy sima agyaggalamb-lövészetté alakul, ha a mindössze kétezer feketenarancsos ellen bevetik a kéksárgák tizenegyezerét, 160 tankját, 230 páncélosát és 150 nehézlövegét, valamint a kéksárgák országának nyugati részéből is átdobják keletre a 17. nehézpáncélos és 24. gépesített lövészdandárt, amelyeket támogatnak a Nemzeti Gárda, és a belügyminisztérium egységei.

Az előbbi armadáról persze szó sem volt, ám ennek bizonyítása felesleges. Ezért inkább a nagyszent béke érdekében a fehérkékpirosak ismét hadgyakorlatba kezdtek, ahogy tették immáron hónapok óta, és nem csak talpasokat, de (egy frissen elfoglalt félsziget-földdarab felől) hadihajókat és repülőket is be akartak vetni a másik országba, a fehérkékpiros véreikre támadó bennszülöttek ellen. Ettől csak valami nagyon semleges színű isten mentette meg a kéksárgákat, illetve az, hogy a fehérkékpirosak visszavonultak, és egyelőre békén hagyták a keleti részeket maguknak és a fehérkékpiros országnak követelő feketenarancsos lázadókat.

Inkább Szlovianszk blokádjába kezdtek, de ez is amolyan ugródeszkának bizonyult az újabb, májusi harcokhoz.

Annyira közel volt a háború 2014. 04. 24. és 2014.04. 29. között, hogy még most sem hiszik el. A fehérkékpirosak kockáztatták, hogy amennyiben tovább keverik a Donbass-színeket, belebotlanak a kéksárgák országán túl lévő sötétkék-körös-iránytűs országokba.

Ezeknek az országoknak a polgárai pedig újra elfelejtik, hogy nincsen miből költeniük, és a sötétkék, a kör és az iránytű megerősítésére mégis sikerül költeniük. Egyikük sem képes a háborúra, de a szlovianszki, odesszai, kramatorszki, mariupoli helyzet, az a lehetőség, hogy a népszavazás után az ukrán erőket megszállóknak tekinthetik, oda vezethet, hogy az önfeladás, a szégyen és súlyvesztés azonnali perspektívájával egyik sem tud szembenézni.

Ha pedig ide vesszük a minden oldalról ellehetetlenített hóvégi elnökválasztást, úgy a gally lángjai az utóbbi események ellenére még mindig erdőtűzzel fenyegetnek.