Ady András: Mentális csuklógyakorlat

Miközben Genfben az EU, USA, Ukrajna és Oroszország döntnökei megpróbáltak egy olyan egyezményt összekalapálni, amely szétszerelné a keleti ukrán bombát, Putyin elnök egy maratoni betelefonálós tévés fórumot vezényelt le a naroddal. Ebben, nem először, felbukkant egy érdekes név, amely jóideje csak a történészek érdeklődésére tarthatott számot, most viszont az orosz-ukrán válság miatt új fontosságot kapott: Novorosszija. A majd négyórás (2001 óta a tizenkettedik ilyen) kérdezz-felelekbe belerejtett kifejezés sokkal érdekesebb volt számomra, mint bármi, amiről Genfben döntöttek: Novorosszija mostani tálalása mestermunka.

Az eredetileg a tizennyolcadik századi orosz-török háborúkra, az oroszok Feketetenger-melléki térnyerésére alkalmazott fogalomban, amely a tizenkilencedik-huszadik században is használatos volt még Ukrajna déli részének megnevezésére, Új Oroszország a friss területtöbbleteket jelentette. (Odessza mai várost hivatalosan 1794-ben alapították, miután 1792-ben a jászvásári békében Oroszország megszerezte a területet és Novorosszija, azaz Új-Oroszország néven a cári birodalomhoz csatolta.)

A putyini koncepció szerint ezek szerint valahogy ilyen tizennyolcadik-huszonegyedik századiasan kellene kinéznie az új Ukrajnának is.

Hogyan tehát? Mondjuk egyre nagyobb szerepet kap a játszmában Odessza és régiója, és persze ezzel sorsközösségben a szakadár keleti részek. A hangsúlyt Odesszára teszem ebben az esetben, hiszen a déli-keleti részek esetleges leválásában ennek a több-mint-kikötőnek és adminisztratív környékének legalább „államkassza” szempontjából lehetnek elvárásai a gazdasági-politikai függetlenséget illetően. Tény, hogy ez oroszosan ugyanazt jelentheti, mint a keleti autonómia, és tény, hogy a legnagyobb naivitás az odesszaiak részéről, hogy orosz-mentesen, de orosz segítséggel legyenek függetlenek. Az az elképzelésük is gyermekded, hogy a Kelet kivénülő ipari kolosszusainak gazdaságteremtő húzóerejére építve kialakítsanak egy már nem ukrán, de nem is orosz saját adminisztrációt, amely működni is fog (in secula seculorum).

Persze az is lehet, hogy Putyin blöfföl, s azért használ az európai köztudatban kevésbé őshonos és történelmileg távolabbi fogalmakat a mostani válság jellemzésére, hogy a Nyugat pánikoljon, hisz ha rákeresnek a megnevezésre, rengeteg NATO-USA, EU-döntnöknek egekbe csap az aggodalma.

Az így tovább fokozott zavarosból az orosz Nagy Horgász bármit kifoghat. Mindenesetre furcsák a Novorosszijás hasonlóságok az Abház, Dél-Oszét, Transznisztriai, vagy miért ne, a Nagorno-Karabah-i ügyvitellel.

Dehogy becsülöm le Kelet-Ukrajna problémáját, de a nemzetközi figyelem és reakcióképesség ismétlődő latenciáját hibáztatom: ahogy még Kijev volt fókuszban, amikor a Krímről döntöttek, úgy most is domináns a déli szakadárrészek hírözöne, miközben a Dnyeszteren túliak már kérték az Oroszországhoz való csatlakozást. Az kellene megnyugtasson, hogy Transznisztria kérelme nem az első, vagy hogy a Kreml ismételten nyugtázta, de halasztotta a választ?

Jelen mentális csuklógyakorlatom része, hogy egy Szevasztopol, Don-medence és Odessza, majd Tiraszpol lépegetősben, Moszkva egyelőre a Donbász-lépésnél tart – de már emeli a lábát. 

Kimaradt?